8 dolog, amin sokan megpróbálnak spórolni a felújításkor, majd krokodilkönnyeket hullatnak

    Az emberek legtöbbször évekig gondolkodnak és álmodoznak a felújítás apró részleteiről, még mielőtt a valóságban is belevágnának. Ez persze nem csoda, hiszen az otthonunk felújítása egy roppant költséges vállalkozás, ezért szeretnénk, ha minden a legtökéletesebb lenne. Sajnos hiába, mert a felújítás közben meghozott rossz döntések és túlzott spórolás később még több pénzbe kerül.

    HIRDETÉS

    Liked.hu-nál mi magunk is sokszor hibáztunk már felújítás közben, ezért áttanulmányoztuk és összegyűjtöttük a leggyakoribb hibákat, hogy többé sose fordulhassanak elő.

      1. 8 Spórolás a csempéken

        62a3ac5e5284b26cc77f92588c

        A csempék lerakása bonyolult. Gondosan elő kell készíteni a felületet, biztonságosan rögzíteni az elemeket, stb. Ez bonyolult és drága folyamat, ezért az emberek sokszor inkább a műanyag panelek mellett döntenek, ezeknek azonban rengeteg hátrányuk van.

        A rájuk kerülő víz letörlésétől már az első néhány alkalom után foltosak lesznek a PVC panelek, ráadásul mivel legtöbbször van egy kis rés panel és a fal között, ezért ott idővel nedvesség, később pedig penész és gombák alakulhatnak ki.

      2. 7 Műanyag mennyezeti panelek

        30f15556269289b60ecea7f6a5

        A műanyag álmennyezetet károsíthatja a hő, különösen, ha a konyhában is ilyen mennyezet lett felszerelve. Egyrészt a lámpákból áradó hő okozhat problémákat, másrészt a tűzhelyből felszálló forró levegő tesz károkat. Idővel a mennyezet elszíneződik vagy akár megolvad, ha pedig a látható részt le is kezeljük valahogy, a panelek és a mennyezet közötti résekben szintén nedvesség és penész halmozódhat fel.

        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
      3. 6 Műanyag ablakok fa ablakok helyett

        Ablakfelujitas

        Bizonyos feltételek mellett a fa ablakok élettartama kétszer olyan hosszú, mint a műanyagoké. Emellett környezetbarátok, könnyen karbantarthatók és jó szigetelőtulajdonságokkal rendelkeznek.

        A műanyag nyílászárók ezzel szemben elszíneződhetnek vagy sárgává válhatnak a napsugárzás hatására, a javításuk pedig költséges. Ezenkívül a PVC egy nagyon káros anyag: a műanyag ablakok gyártása 9-szer több energiát igényel, mint a fa ablakoké, a műanyag ablakok anyaga pedig potenciálisan mérgező az emberre és az ökoszisztémára.

      4. 5 Szimpla konnektorok

        Konnektorok

        Rossz ötlet spórolni a konnektorokkal. Először is ki kell találni és előrelátóan végig gondolni, hogy hol lesznek elhelyezve a különféle háztartási gépek, és eszerint megválasztani a leendő konnektorok helyét. Lehet variálni is őket: ma már olyan konnektorok is kaphatók, amik USB-nyílással vagy Wi-Fi modullal vannak felszerelve. Érdemes minél többet alkalmazni belőlük a házban, ellenkező esetben az otthonunk előbb-utóbb egy végeláthatatlan kábelrengeteg lesz, ahol a hosszabbítókat kell kerülgetni.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

    1. 4 Meggondolatlan kábelvezetés

      9d6fa45f3387f3be1a6cd55825

      Hasonló a helyzet az internet vagy a router kábeleivel is, melyeket érdemes a falba építve vagy díszlécek mögé rejtve elhelyezni. Ezekhez persze tudni kell, hogy később hol helyezzük majd el a készülékeket a házban, de érdemes előre gondolni erre, ellenkező esetben a kábelek mindig útban lesznek.

      A munkásokat egyébként érdemes megkérni rá, hogy inkább több vezetéket hagyjanak a kimeneti végeken, hogy szabadon lehessen variálni őket és ne legyen az, hogy bármilyen okból később túl rövid lesz majd a vezeték.

    2. 3 Üveg beltéri ajtók

      94950350a7b2739bc01a8e4904

      Az üvegajtók stílusosak, de időnként kiütköznek a hátrányaik: állandó foltok és kéznyomok az üvegen, rossz hang- és hőszigetelés.

      Ezenkívül az üvegajtók könnyen a kényelmetlenség érzetét kelthetik még akkor is, ha az üveg matt vagy festett, mivel egy idő után hiányozni fog az intimszféra, különösen, ha ilyen ajtó van felszerelve még a fürdőszobára is. Az ajtókon átszűrődő fények miatt ráadásul roppant mód képesek zavarni egymást az együtt élő emberek: például, ha valaki már aludna, de a másik még tévézne vagy lámpafénynél olvasna a nappaliban, akkor ez üvegajtóknál valóságos rémálom.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    3. 2 Hiányzó konnektorok a fürdőszobában

      a08d775f02aeafcc100a4af41a

      A legtöbben nem is gondolnak rá, hogy a mosógépen kívül is kellhet majd konnektor a fürdőszobában, pedig nagyon is. Sőt mi több, mivel már a borotvától elkezdve a fogkefékig gyakorlatilag minden elektromos (hogy a hajformázó készülékeket ne is említsem), érdemes legalább két de inkább három konnektort elhelyezni a fürdőszobában a csap körül, hogy minden elektronikai eszközt kényelmesen lehessen használni, vagy legalább tölteni, hiszen a legtöbbjük beépített akkumulátorral van felszerelve. Igény szerint érdemes megfontolni a vízálló konnektorok használatát.

    4. 1 Bevonatos ajtókilincsek

      Kilincs felujitas

      A színes bevonatú fém kilincsek általában ezüst, arany vagy bronz árnyalatokban kaphatók. Fontos azonban tudni, hogy az olcsó változatok a folyamatos használat hatására nagyon gyorsan elkopnak, mivel gyenge minőségű anyagot használnak a színezésükhöz.

      Érdemes helyette inkább műanyag bevonatú kilincset választani, de ha mindenképpen ragaszkodunk a fémhez, akkor ügyeljünk arra, hogy lehetőleg sárgarézből legyen a kilincs, mivel ez időtállóbb, és ilyen esetben készüljünk fel rá, hogy nem lehet majd spórolni a kilincseken – érdemes drágább változatokat választani, ellenkező esetben egy év múlva újra cserélhetjük az összes kilincset.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK