15 szokatlan és furcsa tilalom a különböző országokból

    Tudtad, hogy Olaszországban, Capri szigetén nem szabad papucsot viselni? És hogy Szent Lucia szigetére nem lehet bevinni japán borotvakeféket? Ezek első hallásra meglehetősen furcsa törvények, de mindig van mögöttük egy-egy érdekes és tanulságos történet, ráadásul mint tudjuk, a törvény nem ismerete még nem ment fel a felelősség alól.

    HIRDETÉS

    Mi pedig szeretnénk nyugodtan utazni, ezért összegyűjtöttünk néhány szokatlan és furcsa tilalmat a különböző országokból, hogy véletlenül se járhassunk velük pórul.

    1 Kék farmer Észak-Koreában

    Szokatlan és furcsa tilalmak 024

    Észak-Koreában betiltották a kék farmert, mivel az amerikai imperializmus szimbólumának tekintik. Ugyanez vonatkozik a szűk farmerekre, az ajak- és orrpiercingekre, illetve más “nyugati” dolgokra.

    2 Szigorú babanevek Dániában, Izlandon és Portugáliában

    Szokatlan és furcsa tilalmak 023

    Portugáliában tilos a gyerekeknek külföldi keresztnevet adni. Tilos például az Aiden, Ashley, Bruce, Charlotte, Dylan és Jenny nevek. Ezenkívül tilos a nevek rövidített alakját adni a gyereknek: nem lehet például Tom a Thomas helyett.

    Izlandon tilos C, Q vagy W betűket tartalmazó nevet adni a gyerekeknek, mivel ezek a betűk nem szerepelnek az izlandi ábécében.

    Dániában körülbelül 7000 keresztnév található, de Németországhoz hasonlóan egyik sem nemsemleges.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    3 Reinkarnáció Kínában

    Szokatlan és furcsa tilalmak 022

    2017-től a buddhista szerzetesek Tibetben csak a kínai kormány engedélyével eshetnek át reinkarnáción. Sokan úgy vélik, hogy ezt a törvényt azért fogadták el, hogy ezzel is megsértsék a Dalai Lámát, illetve rontsák a vele kapcsolatos közvéleményt.

    4 Durián fogyasztása nyilvános helyen Thaiföldön, Japánban, Hongkongban és Szingapúrban

    Szokatlan és furcsa tilalmak 021

    Bár Szingapúr számos lakosa és látogatója szereti a duriánt, szúrós szaga miatt megtiltották a nyilvános helyen történő fogyasztását. A „Durián tilos” feliratú táblákkal találkozhatunk egyébként Thaiföldön, Japánban és Hongkongban is a különféle tömegközlekedési eszközökön.

    5 Magassarkú cipők viselése a görögországi történelmi nevezetességeknél

    Szokatlan és furcsa tilalmak 020

    Görögországban 2009 óta tilos a magassarkú cipők viselése a történelmi helyszíneken. Ez esetben egyértelmű, hogy a hegyes sarok tönkreteheti a történelmi jelentőségi építészeti szerkezetek bizonyos részeit.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    6 Bébikomp Kanadában

    Szokatlan és furcsa tilalmak 019

    2004-ben a kanadai kormány betiltotta a bébikompokat a gyermekek védelme érdekében, mert túl gyorsan mozognak bennük ahhoz, hogy a szülők vagy a gondozóik kellő gyorsasággal reagáljanak.

    7 Sárga ruhák Malajziában

    Szokatlan és furcsa tilalmak 018

    Amikor 2016-ban sárga pólót viselő tüntetők ezrei rohamozták meg Kuala Lumpur utcáit, és követelték a miniszterelnök lemondását, a malajziai kormány betiltotta a sárga ruhák viselését. Manapság egy sárga ruhás személyt bármikor letartóztathatnak annak gyanújával, hogy így próbál tüntetni a kormány ellen.

    8 Monaco polgárainak tilos kaszinózniuk

    Szokatlan és furcsa tilalmak 017

    Monaco polgárainak (és körülbelül 8 ezren vannak) tilos a szerencsejáték. Azt mondják, hogy ez egy úgynevezett “erkölcsi politika”, mely a kaszinók 1850-es évekbeli alapításáig nyúlik vissza.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

    9 Kínában tiltottak az időutazással kapcsolatos filmek és tévéműsorok

    Szokatlan és furcsa tilalmak 016

    A kínai kormány úgy döntött, hogy nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy miként látják az ország lakosai a világot, ezért korlátozni kezdték a “rossz” tévéműsorok és filmek sugárzását. 2011-ben például úgy látták, hogy a kínai lakosok erősen érdeklődnek az időutazási történetek és a történelem megváltoztatása iránt, ezért törvénnyel tiltották be az ilyen tartalmú műsorok sugárzását.

    10 Aranyhalak tartása gömbakváriumban Rómában

    Szokatlan és furcsa tilalmak 015

    Bár Rómában legális aranyhalakat tartani, gömbakváriumban mégis tilos. Ez kegyetlenségnek számít, mivel ez a forma korlátozza az oxigénellátást és megvakulhatnak miatta a halak.

    Hasonló törvények vannak egyébként érvényben Magyarországon is: 2010 óta tilos gömbakváriumban halat tartani, de még madarat is kör alakú kalitkában, mivel a gömbformák veszélyeztetik az állatok testi épségét.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    11 Éneklés Türkmenisztánban

    Szokatlan és furcsa tilalmak 014

    A “hazai kultúra” védelmében Türkmenisztán volt elnöke 2005-ben betiltotta a mikrofonba történő éneklést, vagyis a hangfelvételekre történő feléneklést. Ezzel lényegében az operát és a balettet is illegálissá tette, de tilos törvényellenes lett énekelni a rendezvényeken, koncerteken, televíziós műsorokban, de még a magán összejöveteleken is, például egy esküvőn.

    12 Rágógumi Szingapúrban

    Szokatlan és furcsa tilalmak 013

    Szingapúr betiltotta a rágógumi importját és kereskedelmét, kivéve néhány, egészségügyi okokból fontos fajtát. Aki mégis rágógumit hoz az országba, az akár börtönbüntetésre vagy súlyos pénzbírságra is számíthat.

    13 Mémkészítés Ausztráliában

    Szokatlan és furcsa tilalmak 012

    A szigorú szerzői jogi törvények miatt az ausztrálok nem hozhatnak létre vagy terjeszthetnek mémeket az interneten.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    14 Csoportban futás Burundiban

    Szokatlan és furcsa tilalmak 011

    2014-ben betiltották a csoportos futást Burundi fővárosában, mivel az ellenzéki pártok ürügyként használták a „felkelések” szervezésére. Egyedül futni szabad.

    15 Golyóstollak importálása Nigériába

    Szokatlan és furcsa tilalmak 010

    A golyóstollakon kívül tilos a cipők, élő- vagy döglött madarak, a spagetti és egyéb tésztafélék, de a szőnyeg és kakaóvaj behozatala is Nigériába.

    Te milyen furcsa vagy őrült tilalmakat ismersz?

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK