Miért tűnnek olyan csúnyának az emberek a régi festményeken

    A festmények segítségével többet tudhatunk meg a múlt évszázadokban élt emberekről. Ezek alapján következtetéseket vonhatunk le arra vonatkozóan, hogy milyen divat uralkodott az adott korban, mennyire ápolták magukat, vagy hogy mennyire gazdag volt egy-egy személy. Egyes korszakok művészeit pedig a festővászon alapján, pusztán a stílusuk segítségével is könnyedén megkülönböztethetjük. Egy dolog azonban majdnem mindegyik ilyen festményre igaz: a rajtuk látható emberek korántsem voltak valami vonzóak – legalábbis mai szemmel nézve.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál úgy döntöttünk, hogy elmerülünk kicsit a történelemben, és megtudjuk, hogy milyen szabályok szerint készítették a festményeket a múltban.

    A hangsúly nem az embereken volt, hanem az állapotukon

    Csúnya festmények 016
    © Master of the Holy Kinship / Portrait of a Woman / Cleveland Museum of Art / Wikimedia Commons© CC0 1.0

    Ismeretlen nő. A ruházatából ítélve gazdag volt.

    Az emberek furcsa megjelenését az akkori portrékon a legegyszerűbben azzal magyarázhatnánk, hogy a középkori művészek nem rendelkeztek megfelelő készségekkel. Például, a középkorban a portréfestőknek nem kellett az arcvonásokat megmutatniuk.

    Sokkal fontosabb volt ehelyett a képen látható személyek társadalmi státuszának tükrözése a vásznon. Ennek érdekében a művészek különös figyelmet fordítottak egy személy ruháinak és egyéb tárgyaknak ábrázolására, melyek hangsúlyozták a társadalmi pozícióját.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Csúnya festmények 017
    © Matthew Paris / Henricus primus / British Library / Wikimedia Commons© Matthew Paris / Wikimedia Commons

    I. Henrik király (balra) és utódja, István (jobbra).

    Ritkán törekedtek arra, hogy az embereket úgy ábrázolják, ahogy valójában kinéztek. A középkori művészek általában ugyanazokkal az arckifejezésekkel ruházták fel a munkáikon szereplő összes személyt

    Kifejezetten “öregnek” tűntek a gyerekek

    Csúnya festmények 018
    © Albrecht Dürer: The Madonna of the Carnation / Alte Pinakothek / Wikimedia Commons

    Régebben a művészeknek sajátos hozzáállásuk volt a gyerekábrázoláshoz: még a babákat is látszólag jó néhány évvel idősebbnek ábrázolták, mint a valódi koruk. A középkorban ezt azzal magyarázták, hogy a művészek egyszerűen nem törekedtek a realizmusra. Szándékosan ábrázolták idősebbnek a csecsemőket. Akkoriban nem is így hívták őket, hanem úgy, hogy “kisember”.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    A szépségről alkotott elképzelések mások voltak a múltban

    Csúnya festmények 019
    © Hans Memling / Young Woman with a Pink / Metropolitan Museum of Art / Wikimedia Commons© CC0 1.0

    A művészek a megjelenés egyes jellemzőit mégis átvitték a vászonra. Innen tudjuk, hogy az emberek akkoriban nem úgy néztek ki, mint most. És ennek a divat volt az oka.

    A középkori csinos nők a homlokukat tartották az arcuk legfontosabb részének. Különféle praktikákat alkalmaztak ennek hangsúlyozása végett. Például megszabadultak a szempilláiktól és a szemöldökeiktől. A hajukat is úgy vágták, hogy az arcuk tökéletes, ovális alakot formázzon.

    Később a nők festék segítségével kezdték korrigálni a megjelenésüket. Anjou Margit angol királyné sokakat inspirált arra, hogy a hajukat és szemöldöküket ugyanolyan színűre festessék, mint az övét – élénkszőkére.

    Csúnya festmények 020
    © Talbot Master / Wikimedia Commons

    A középkori festményeken az emberek megjelenésének másik jellegzetessége a sápadt bőr volt. A nőknél ez nagyon fontos volt. Ennek elérése végett lisztet, illetve ólom és növényi gyökerek hozzáadásával készült kozmetikumokat használtak.

    A portrék nem azért készültek, hogy jól nézzenek ki

    Csúnya festmények 021
    © Master of the Cité des Dames / British Library / Wikimedia Commons

    Bajor Izabella

    A középkorban a portrékat különféle célokra festették. A művészek ritkán próbáltak meg műalkotásokat létrehozni belőlük. A festményeket ekkor gyakorlatiasabb célokra használták. Például ezek segítségével választották ki a férfiak a feleségeiket. A királyok és hercegek művészeket küldtek a potenciális menyasszonyaikhoz, majd a kapott portrék alapján értékelték azok megjelenését.

    Így VI. Károly király például Bajor Izabellát választotta feleségül. Még a művész sajátos stílusa ellenére is úgy gondolta, hogy ő a legszebb a 3 lány közül, akiknek a portréit megmutatták neki.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    A művészek úgy ábrázolták az embereket, ahogy azok látni akarták magukat

    Csúnya festmények 022
    © The Other Boleyn Girl / Columbia Pictures and co-producers© Queen Anne Boleyn / Dulwich Picture Gallery / Wikimedia Commons

    Boleyn Anna

    Az embereknek nem mindig kellett a szépségideálok szerint alakítani a megjelenésüket. Ezt a művészek is megtehették helyettük, így például pontosan olyannak tudták ábrázolni az embert, amilyen az szeretett volna lenni.

    A 18. században a sápadt bőr, a zömök testalkat és a púderes arc volt a divat. Ahhoz, hogy a képen látható nők még nemesebbnek tűnjenek, a művész gyakran néhány extra kilogrammot is adott hozzájuk a portrékon, illetve megváltoztatta azok arcvonásait. Ez volt gyakorlatilag a 18. századi Photoshop.

    Ha pedig lehet hinni például a kortárs művészek leírásainak, akkor Boleyn Anna szája meglehetősen széles volt, ellentétben azzal, ahogy a portrékon ábrázolták őt.

    Néha a művészeknek komoly hibákat kellett kijavítaniuk az emberek megjelenésében

    Csúnya festmények 023
    © Portrait of King Charles II of Spain (1661-1700) / Wikimedia Commons

    II. Károly spanyol király

    A képen látható “retusálást” nem csak mindig a gazdagok kérték. Ilyen szempontból az emberek mit sem változtak az azóta eltelt 400-500 év alatt, a művészek ugyanis már akkor is bármit megtettek azért, hogy egy kicsit vonzóbban mutassák a modelljeiket, mint amilyenek azok a valóságban.

    Köztük van II. Károly spanyol király, aki csontváz deformitásoktól, különféle fertőzésektől és egyéb betegségektől szenvedett. Ez azonban a portréinak megjelenését egyáltalán nem befolyásolta, az egész Habsburg-dinasztiára jellemző kiálló állkapocs volt az egyedüli furcsa dolog a festményein.

    Ez persze annak volt köszönhető, hogy a művészeknek egészséges fiatalemberként kellett ábrázolniuk a királyt. Minden erőfeszítésük ellenére azonban II. Károly spanyol király festményei így is meglehetősen egyedinek mondhatók.

    Csúnya festmények 024
    © Portrait of Elizabeth I of England, the Armada Portrait / Woburn Abbey / Wikimedia Commons© Marcus Gheeraerts the Younger / A genuine and realistic c.1595 portrait of queen Elizabeth I / Folgers Shakespeare Library / Wikimedia Commons

    I. Erzsébet angol királynő

    I. Erzsébet nem csak azért változtatta meg a megjelenését, hogy így tisztelegjen a divat előtt. Miután himlőtől szenvedett, az arcát hegek borították, amiket vastag ólomsmink alá kellett rejtenie. Ettől idővel persze a fogai és a haja is kihullott.

    Ugyanakkor a királynő mindig nagyon igényes volt a portrékon történő ábrázolására. Azokat a képeket, amik nem tetszettek neki, a művészeknek újra kellett festeniük. Valószínűleg a cikkben felsorolt apróságok miatt soha nem fogjuk megtudni, hogyan is nézett ki valójában I. Erzsébet vagy a múlt többi embere.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK