A festmények segítségével többet tudhatunk meg a múlt évszázadokban élt emberekről. Ezek alapján következtetéseket vonhatunk le arra vonatkozóan, hogy milyen divat uralkodott az adott korban, mennyire ápolták magukat, vagy hogy mennyire gazdag volt egy-egy személy. Egyes korszakok művészeit pedig a festővászon alapján, pusztán a stílusuk segítségével is könnyedén megkülönböztethetjük. Egy dolog azonban majdnem mindegyik ilyen festményre igaz: a rajtuk látható emberek korántsem voltak valami vonzóak – legalábbis mai szemmel nézve.
A Liked.hu-nál úgy döntöttünk, hogy elmerülünk kicsit a történelemben, és megtudjuk, hogy milyen szabályok szerint készítették a festményeket a múltban.
A hangsúly nem az embereken volt, hanem az állapotukon
Ismeretlen nő. A ruházatából ítélve gazdag volt.
Az emberek furcsa megjelenését az akkori portrékon a legegyszerűbben azzal magyarázhatnánk, hogy a középkori művészek nem rendelkeztek megfelelő készségekkel. Például, a középkorban a portréfestőknek nem kellett az arcvonásokat megmutatniuk.
Sokkal fontosabb volt ehelyett a képen látható személyek társadalmi státuszának tükrözése a vásznon. Ennek érdekében a művészek különös figyelmet fordítottak egy személy ruháinak és egyéb tárgyaknak ábrázolására, melyek hangsúlyozták a társadalmi pozícióját.
I. Henrik király (balra) és utódja, István (jobbra).
Ritkán törekedtek arra, hogy az embereket úgy ábrázolják, ahogy valójában kinéztek. A középkori művészek általában ugyanazokkal az arckifejezésekkel ruházták fel a munkáikon szereplő összes személyt
Kifejezetten “öregnek” tűntek a gyerekek
Régebben a művészeknek sajátos hozzáállásuk volt a gyerekábrázoláshoz: még a babákat is látszólag jó néhány évvel idősebbnek ábrázolták, mint a valódi koruk. A középkorban ezt azzal magyarázták, hogy a művészek egyszerűen nem törekedtek a realizmusra. Szándékosan ábrázolták idősebbnek a csecsemőket. Akkoriban nem is így hívták őket, hanem úgy, hogy “kisember”.
A szépségről alkotott elképzelések mások voltak a múltban
A művészek a megjelenés egyes jellemzőit mégis átvitték a vászonra. Innen tudjuk, hogy az emberek akkoriban nem úgy néztek ki, mint most. És ennek a divat volt az oka.
A középkori csinos nők a homlokukat tartották az arcuk legfontosabb részének. Különféle praktikákat alkalmaztak ennek hangsúlyozása végett. Például megszabadultak a szempilláiktól és a szemöldökeiktől. A hajukat is úgy vágták, hogy az arcuk tökéletes, ovális alakot formázzon.
Később a nők festék segítségével kezdték korrigálni a megjelenésüket. Anjou Margit angol királyné sokakat inspirált arra, hogy a hajukat és szemöldöküket ugyanolyan színűre festessék, mint az övét – élénkszőkére.
A középkori festményeken az emberek megjelenésének másik jellegzetessége a sápadt bőr volt. A nőknél ez nagyon fontos volt. Ennek elérése végett lisztet, illetve ólom és növényi gyökerek hozzáadásával készült kozmetikumokat használtak.
A portrék nem azért készültek, hogy jól nézzenek ki
Bajor Izabella
A középkorban a portrékat különféle célokra festették. A művészek ritkán próbáltak meg műalkotásokat létrehozni belőlük. A festményeket ekkor gyakorlatiasabb célokra használták. Például ezek segítségével választották ki a férfiak a feleségeiket. A királyok és hercegek művészeket küldtek a potenciális menyasszonyaikhoz, majd a kapott portrék alapján értékelték azok megjelenését.
Így VI. Károly király például Bajor Izabellát választotta feleségül. Még a művész sajátos stílusa ellenére is úgy gondolta, hogy ő a legszebb a 3 lány közül, akiknek a portréit megmutatták neki.
A művészek úgy ábrázolták az embereket, ahogy azok látni akarták magukat
Boleyn Anna
Az embereknek nem mindig kellett a szépségideálok szerint alakítani a megjelenésüket. Ezt a művészek is megtehették helyettük, így például pontosan olyannak tudták ábrázolni az embert, amilyen az szeretett volna lenni.
A 18. században a sápadt bőr, a zömök testalkat és a púderes arc volt a divat. Ahhoz, hogy a képen látható nők még nemesebbnek tűnjenek, a művész gyakran néhány extra kilogrammot is adott hozzájuk a portrékon, illetve megváltoztatta azok arcvonásait. Ez volt gyakorlatilag a 18. századi Photoshop.
Ha pedig lehet hinni például a kortárs művészek leírásainak, akkor Boleyn Anna szája meglehetősen széles volt, ellentétben azzal, ahogy a portrékon ábrázolták őt.
Néha a művészeknek komoly hibákat kellett kijavítaniuk az emberek megjelenésében
II. Károly spanyol király
A képen látható “retusálást” nem csak mindig a gazdagok kérték. Ilyen szempontból az emberek mit sem változtak az azóta eltelt 400-500 év alatt, a művészek ugyanis már akkor is bármit megtettek azért, hogy egy kicsit vonzóbban mutassák a modelljeiket, mint amilyenek azok a valóságban.
Köztük van II. Károly spanyol király, aki csontváz deformitásoktól, különféle fertőzésektől és egyéb betegségektől szenvedett. Ez azonban a portréinak megjelenését egyáltalán nem befolyásolta, az egész Habsburg-dinasztiára jellemző kiálló állkapocs volt az egyedüli furcsa dolog a festményein.
Ez persze annak volt köszönhető, hogy a művészeknek egészséges fiatalemberként kellett ábrázolniuk a királyt. Minden erőfeszítésük ellenére azonban II. Károly spanyol király festményei így is meglehetősen egyedinek mondhatók.
I. Erzsébet angol királynő
I. Erzsébet nem csak azért változtatta meg a megjelenését, hogy így tisztelegjen a divat előtt. Miután himlőtől szenvedett, az arcát hegek borították, amiket vastag ólomsmink alá kellett rejtenie. Ettől idővel persze a fogai és a haja is kihullott.
Ugyanakkor a királynő mindig nagyon igényes volt a portrékon történő ábrázolására. Azokat a képeket, amik nem tetszettek neki, a művészeknek újra kellett festeniük. Valószínűleg a cikkben felsorolt apróságok miatt soha nem fogjuk megtudni, hogyan is nézett ki valójában I. Erzsébet vagy a múlt többi embere.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK