Miért nem lenne szabad annyira idolizálni Piton professzort, akit annyira szeretnek a Harry Potter rajongók

    Sokan hősként tekintenek a bátor Perselus Piton professzorra, aki mindent kockára tett azért, hogy megmentse szeretett nőjének egyetlen fiát. Az ikonikus „Ennyi év után is?” – „Örökké.” párbeszéd után olvasók és nézők milliói zárták szívükbe az egyébként mindig komor bájitaltantanárt, megfeledkezve annak minden korábbi tettéről.

    HIRDETÉS

    Liked.hu-nál persze mi is kellő tisztelettel állunk Perselushoz, és utólag visszanézve nagyon bátor és hősies embernek tartjuk, de felhívjuk rá a figyelmet, hogy azért nem kéne annyira elragadtatni magunkat – mai cikkünkben pedig azt is megmutatjuk, hogy miért.

    1. 1 A gyerekeknek rótta fel a régi sérelmeit

      Piton kedvessege

      A sztori nagy részében végignézhetjük, hogy Piton professzor miként zaklatja Harry-t, sokszor azzal gúnyolva őt, hogy mennyire hasonlít az apjára. Ez egy meglehetősen undorító lépés a részéről, még annak tudatában is, hogy James Potter sok kellemetlenséget okozott Perselusnak fiatalkorában.

      Másrészről viszont Harry Potternek sem volt jobb sora például a Dursley-családnál, sőt … ám ő ennek ellenére végig jó maradt. Csakúgy, mint a magányos Lovegood, aki ennek ellenére nem keseredett el, és mindig kedves lány maradt.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS

      J.K. Rowlingot egyszer megkérdezték, hogy szerette-e egyáltalán valaki Perselust. Az írónő azt válaszolta, hogy igen, Voldemorttal ellentétben ez a karakter jól tudta, hogy mi a szeretet, hiszen a sötét nagyúrral ellentétben Pitonnak volt szerető édesanyja, gyerekkori barátja, Tom Riddle pedig árvaházban nőtt fel, ahol végig kirekesztett volt.

      Sokan úgy gondolják, hogy Perselus egyfajta álcaként zaklatta ennyit Harry-t, miközben végig gondoskodott róla, de Dumbledore már az első könyvben is megerősíti, hogy Piton gyűlöli Harry-t és csak azért menti meg az életét, mert tartozik ezzel az apjának. Igaz, a saga legvégén megtudjuk, hogy mindez csak a fiú anyja – Lily – kedvéért történt.

    2. 2 Nem túl jó tanár.

      8114e65ae9b14c482226b7545d

      Mindenki emlékszik rá, hogy a mindig szigorú Piton hogyan védte meg a triót a tomboló vérfarkastól, ám arra kevésbé szeretnek visszaemlékezni a rajongók, hogy mennyire zaklatta a diákokat.

      Még ha el is tekintünk attól, hogy Harry-vel például személyes problémái voltak, semmi oka nem volt arra, hogy például Hermione-t is folyamatosan zaklassa és megalázza.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS

      Piton másik ártatlan áldozata Neville Longbottom volt, akiben olyan mély traumát okozott a professzor, hogy a fiú legrosszabb gyerekkori rémálmává vált. Ez szintén nem nagyon illik bele a “tökéletes tanár” portfólióba.

    3. 3 Különös elképzelése volt az igazságszolgáltatásról.

      b58cf45b2a8e2fc0d701d74201

      Minerva McGalagony griffendéles dékán mindig a lehető legobjektívebb volt: kérdés nélkül vett el pontokat a diákoktól, ha valamiben bűnösek voltak. Egyszer ez majdnem a griffendélesek győzelmébe került.

      Őszinte kollégájával ellentétben Piton mindig szórta a pontokat a mardekárosoknak és sosem vett el tőlük pontokat, míg a versenytársaiktól a legkisebb ok is elég volt. Az Azkabani fogoly részben például 5 pontot buktak a griffendélesek, amikor olyan tananyagról tett fel kérdést, amit még nem vettek a diákok, és bár Hermione megmondta a helyes választ, mégis kollektív büntetést kaptak.

      A korrektség kedvéért azért illik megjegyezni, hogy Dumbledore is hasonlóan bűnös volt abban, hogy örömmel osztogatott pontokat a kedvenc roxforti házának.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    4. 4 Halálfaló volt.

      8b9cb85d3c85e6661e3064e31e

      Perselus azzal bizonyította, hogy szereti Lily Evanst, hogy halála után egész életében megpróbálta legalább kicsit jóvá tenni mindazt, amit elrontott. Először is érdeklődést mutatott a sötét mágia iránt – J.K. Rowling szerint ez volt az első és legfontosabb dolog, ami miatt elveszítette a Lily szimpátiáját, vagyis Piton a saját kezével lökte el magától a lányt és a boldogságot csak azért, hogy undorító és embertelen tetteket hajtson végre.

      Másodszor, az ő hibája volt, hogy Lily és James meghaltak. Perselus önként csatlakozott Voldemorthoz, és bár nemtudta, hogy szeretett nőjének családjáról szólnak a próféciák, de maga az a tény, hogy készen állt egy ártatlan ember veszélyeztetésére, az szintén Piton ellen szól.

      A saga végén Piton ennek ellenére jóvá tette a vétkeit, és maga Rowling is hősnek nevezte, bár hozzátette, hogy sok hibája van. ,,Nem szerethetünk valakit, aki dühös és kegyetlen volt, aki szerette megfélemlíteni, megkeseríteni és veszélyeztetni mások életét. És valamiért mégis szeretjük őt, hiszen az életével fizetett azért, hogy jóvá tegye a bűneit” – nyilatkozta az írónő az egyik interjúban.

      Szerinted pozitív vagy negatív karakter volt Perselus? Mi a véleményed róla?

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK