Ezek az emberek előadást tarthatnának arról, hogyan kell méltóságteljesen kezelni az élet kudarcait

    Az ember életét nagyban befolyásolják a külső körülmények. Sokszor úgy is bajba kerülhetünk, hogy mi egyébként semmi rosszat sem tettünk. Ezt legjobban talán az úgynevezett pillangóhatással lehet leírni, vagyis teljesen kiszolgáltatottak vagyunk az életünkben szereplő embereknek, tárgyaknak de néha még magának az időjárásnak is. Mindennap számtalan ebből fakadó baleset történik – csak egy kicsit közelebbről meg kell őket néznünk.

    HIRDETÉS

    Liked.hu-nál meglepve olvastuk a most következő internetezők történeteit, akik a legfurcsább módokon kerültek bajba, közben pedig azon tűnődtünk: hogyan történhettek meg ezek egyáltalán?

      1. 18 ,,Ma reggel elejtettem a jegygyűrűmet.”

        1d06585523bb8c86976dac8046
        reddit
        • Furcsa, azt hittem, hogy egy ilyen gyűrű megsemmisítéséhez vulkánba kell dobni vagy valami. © Natthiel / Reddit
      2. 17 ,,Először készítettem el ezt a népszerű reggelit, amit már csomószor láttam az interneten. Miért nem mondta senki, hogy az avokádó keserűvé válik a sütéstől?!”

        aae1775196ab6dc20a286b9a04
        twitter
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
      3. 16 ,,Csak meg akartam borsozni az ételemet.”

        50d6285fd99944e18e4143bd03
        reddit
      4. 15 ,,Sokat vártunk, hogy beköltözhessünk az új házunkba, erre a beköltözés napján kiderült, hogy penészes.”

        707a8657be87b1f3bd0b71c80b
        reddit
      5. 14 ,,Pénzt gyűjtök az egyetemre – fűnyírással. Ma az egész napi fizetésem kiesett a zsebemből és bedarálta a fűnyíró.”

        61e75b5e869502276bde0d4d5c
        reddit
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
      6. 13 ,,A sógorom épp egy hatalmas fát próbált kivágni a garázsom közelében.”

        20e3cd56b5b70d4810305b9e85
        reddit
      7. 12 ,,Elfelejtettem kivenni a kapszulát a kávéfőzőből, mielőtt forróvizet engedtem vele a gyorslevesembe.”

        519b42512db1f56932b148f51d
        reddit
      8. 11 ,,A játék utolsó lépése. 50-50% esélyem volt.”

        cfadf15e22a40bf209fb0006fa
        reddit
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
      9. 10 ,,Csak palacsintát akartam készíteni…”

        95ab2b510fac1438224a4e4fdf
        reddit
      10. 9 ,,3 hétig szenvedtem ezzel a kirakóssal, hogy rájöjjek, hiányzik belőle egy darab.”

        b5d4ab5abb97a55016d5315d3a
        reddit

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

    1. 8 ,,Csak egy kis chipset szerettem volna.”

      e13c6f58bdbd8cc8547a8be825
      reddit
    2. 7 ,,Eladtam a házam, és ma volt a nap, hogy végleg kiköltözök és átadom azt az új tulajdonosnak. Pakolás közben azonban elestem és betörtem a falat.”

      f428725f43a889b3d8d2105008
      reddit
    3. 6 ,,Vettem egy évre elegendő babérlevelet, miközben a házam előtt egy egész fa nő.”

      d56638521a8501271f2cb86e43
      reddit
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    4. 5 ,,Azt mondták, hozzak kenyeret a vacsorához.”

      0baae35fa3bc00cb45e07a4cb9
      reddit
    5. 4 ,,A húgom sminkes tükrén megcsillanó napfény lyukat égetett a laptopomba.”

      5ab472555bbd8913465d6afd20
      reddit
    6. 3 ,,Egy órát vezettem a dugóban, hogy beérjek a munkába, majd lenéztem a földre.”

      311cf8534e9160b2143377cd13
      reddit
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    7. 2 ,,A futár cég ma végre leszállította az interneten vásárolt tabletemet.”

      fo3plr2pr4t51
      reddit
    8. 1 ,,Egy munkahelyi balesetben elvesztettem két ujjamat azon a napon, amikor megérkezett az új gitárom.”

      r9e3hyuzhwr51
      reddit

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK