Ezek az emberek egy pihentető nyaralásról álmodoztak, de mentális erőpróbát kaptak helyette

    Az utazás mindig egyfajta menekülés a komfortzónából. Ilyenkor új emberekkel, új helyekkel és mi tagadás, néha furcsa szokásokkal és pillanatokkal találkozhatunk. Cikkünk hőseinek az utóbbiból jutott ki bőven, ráadásul olyan extrém mértékben, hogy kénytelenek voltak az interneten keresztül is kibeszélni magukból a pihentetőnek indult nyaralás problémáit.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál persze mindig nagy örömmel fogadjuk az ilyen élménybeszámolónkat, hiszen mély együttérzések közepette tudjuk nektek őket szórakoztató cikkekbe gyűjteni. Most is ezt tettük a szegény pórul járt utazókkal.

    • Lengyelországba repültem, ahonnan busszal utaztam Krakkóba. A buszon ülve észrevettem, hogy mindenki engem néz. Furcsállóan néztek, és először azt hittem, hogy az élénk rózsaszín pólóm miatt volt, mert ahogy láttam, mindenki fekete vagy szürke ruhában volt. Aztán megtelt a busz és elindultunk, amikor feltűnt, hogy itt mindenki ismeri egymást. Kiderült, hogy egy iskolásokkal teli busszal utaztam, akik Krakkóba mentek kirándulni. Szerencsére megérkeztem. © Theycallmecrabclaws / Reddit
    • Pihenni indultunk vidékre. Az utazás előtt részletesen egyeztettük a feltételeinket a szállásadóval, mert szükségünk volt légkondicionálóra, mosógépre, stb. Megérkeztünk a faluba: a WC az udvaron volt, víz nem mindig jött a csapból és amikor megkérdeztük a szállásadót, hogy hol a mosógép, akkor kiáltott egyet, mire odaszaladt egy fiatal lány, hogy majd ő leviszi mosni a ruhákat a patakpartra. Annyira abszurd volt a helyzet, hogy végül maradtunk. A lány egyébként nagyon jól mosott. © P ** Bear / Pikabu

    Nyaralás fail

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    • Körülbelül 20 éve nyaralni mentünk a szüleimmel. Egy csótányokkal teli panzióban szálltunk meg a külvárosban. Próbáltam lazán kezelni a dolgokat és inkább a tengerre koncentrálni, de midig szomorú voltam kicsit, amikor elhaladtunk az 5 csillagos szállodák mellett, tudván, hogy ott is megszállhattunk volna, csak azért mentünk ebbe a leprafészekbe, mert apám fiatalkorában ott járt és nosztalgiázni szeretett volna. © Hearded / VK
    • Üzleti útra mentem. A szállodába bejelentkezve teljes őrület lett rajtam úrrá: a szoba fényűző volt, a fürdőszobában pedig még egy hatalmas jakuzzi is volt. Már azt tervezgettem, hogy fogok fürödni benne, amikor kopogást hallottam. A szobalány volt az, majd letett elém a küszöbre 2 vödröt, és közölte, hogy ezt a vécéhez hozta. “A vécéhez?” – kérdeztem döbbenten, majd felvilágosított, hogy most pár napig nem lesz víz a szállodában. Ezzel persze a jakuzzizásnak is lőttek, kellemes pihenést! © Altersold / Pikabu

    Szokatlan nyaralás

    • Anyám egyszer elejtette a pénztárcáját a hullámvasúton. A munkásoknak körülbelül 1 órára le kellett állítaniuk a játékot, amíg keresték. Szegény sorban álló embereknek így még többet kellett várniuk a hullámvasútra. Végül a személyzet megtalálta a pénztárcát, amit a sorban álló látogatók heves tapsviharral és ujjongással fogadtak. © Doughyfreeeesh / Reddit
    • Sátrazni mentünk a barátainkkal. Épp csak felállítottuk a sátrakat és begyújtottuk a tüzet, amikor láttuk, hogy a távolban csúnya felhők közelednek. “Azt úgyis elfújja a szél, ne izguljatok” – mondta az egyikünk. Fél óra múlva már 2 másodpercenként villámlott, a mennydörgés pedig olyan érzés volt, mintha a föld remegett volna. Végül a sátrakba bújtunk a vihar elől és egész éjjel egy percet sem aludtunk. A barátunk, aki meg volt róla győződve, hogy a vihar elvonul, reggel nagy nyújtózások közepette ébredt, és azt mondta: ,,Látjátok? Mondtam, hogy nem lesz itt semmi.” © Nag.Aina / Pikabu

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Meglepő nyaralás

    • Anyám mindig kellemetlen helyzetbe hoz engem és a családunkat azzal, amit csinál. Egyszer a nyaraláson moziba mentünk, és letámadta a szegény tinédzser pénztárost, amiért dugó volt a városban és fél órával a film kezdete után értünk oda. Szegény lány közölte, hogy ő nem tehet a dugókról, hiszen ő csak itt ül és dolgozik, mire anyám fenyegetőzni kezdett, hogy panaszt fog tenni a főnökénél a viselkedése miatt. Esküszöm, volt egy pillanat, amikor én és a pénztáros egymásra néztünk, majd szavak nélkül is a következő párbeszéd zajlott le közöttünk: “Hallod, az anyád egy őrült.” Mire én: “Tudom, baszki … sajnálom.” © Thehealeroftri / Reddit
    • Befizettem magamat egy 3 napos amszterdami útra. Az utazási iroda szerint remek szobákban lesz a szállás, közvetlenül a központban. Nos, ebből végül semmi nem lett, mert a “hotelről” kiderült, hogy csak egy hajó, ami ki van kötve a csatornán. Tél volt, a hajón pedig nem volt fűtés, ráadásul valami nagyon szivárgott, mert iszonyatos szennyvíz szag volt. A közelben sehol nem tudtam ételt szerezni, ezért az amszterdami út nagy részét éhesen, egy takaró alatt vacogva töltöttem. Sem erőm, sem kedvem nem volt ahhoz, hogy bárhová sétáljak a városban. © Ihopeyoulikeapples / Reddit

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Furcsa nyaralások

    • Az expasimmal körülbelül 4 hónappal a nyaralás előtt szakítottunk, de mivel már le volt foglalva a szállás, ahová barátokkal közösen mentünk volna, ezért úgy döntöttünk, hogy bármilyen feszült is lesz, valahogy megpróbáljuk elviselni egymást. A szálloda azonban elrontotta a foglalást és a kétágyas szoba helyett 1 nagy ágyas szobát kaptunk, minden más pedig foglalt volt, ezért nem volt választás. Szóval így alakult, hogy 1 hétre össze voltam zárva a borzalmas exemmel, akivel éjjel-nappal azon vitatkoztunk, hogy melyikünk a hibás, amiért így alakult a kapcsolatunk. Mondanom sem kell, hogy tönkretettük a barátaink nyaralását. © ismeretlen szerző / Reddit

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

    • 2 évvel ezelőtt a barátommal nyaralni mentünk egy szállodába, amiben vízi park is volt. Sorban álltunk épp a csúszdához, amikor a lefelé csúszó embereket figyelve gondolkodás nélkül átöleltem és megpusziltam az előttem álló srácot a lapockái között. Igen ám, de ez nem a pasim volt. Teljesen levörösödtem én és a fickó is, oldalra pillantva pedig csak azt láttam, hogy a csalódott pasim egy felfújható fánkkal jön a csúszda felé. Időbe telt, míg kimagyaráztam nála ezt a véletlent.

    Nyaralási történetek

    • A férjemmel nyaralni voltunk és kerékpárt béreltünk, ám ehhez le kellett adnunk a személyigazolványát. Jó volt, bicikliztünk egy nagyot, majd pár nap múlva hazamentem a nyaralásból. Néhány hónappal később a férjemnek születésnapja volt, amire egy új pénztárcát kapott tőlem. Miközben az iratait átpakolta, észrevette, hogy az igazolványképén nem ő, hanem egy idős, szakállas férfi látható. Egy kis töprengés után megkerestük a férfit a közösségi oldalakon, majd elmeséltük neki a helyzetet. A férfi nagyon meg volt lepődve, mert ő is csak akkor vette észre, hogy a férjem iratai vannak nála, amikor ezt a tudomására hoztuk. A két férfi tehát hónapokon keresztül rá sem nézett az irataira. © Hearded / Vk
    • Nyaralás közben autót béreltünk, de a szálloda parkolójában bamm – véletlenül meghúztuk a kocsit a bokorban. Reggel néztük, láttuk, hogy tiszta karc az oldala. Elmentünk hát festéket venni és megpróbáltuk eltüntetni a karcolások nagy részét. Mikor a kocsit visszavittük a kölcsönzőbe, a fickó a fejét vakarta, majd így szólt: “Úgy tűnik, hogy ez nem ugyanaz az autó. Mármint a rendszám stimmel, de hol vannak róla a karcolások?!” Kiderült, hogy azokat a karcolásokat festettük le, amiket valaki más csinált a kocsin. © Kamara 6 / Vk

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Vicces nyaralások

    • Ecuadorban a feleségemtől elloptak egy zacskót, amiben három útlevél is volt. Afrikában stoppolnom kellett, majd egy kamion hátsórészén utaznom, mert az autóm defektet kapott. Marokkóban kisiklott a vonatom. Izraelben az egyik barátom leesett a hegyről és mentőhelikopterrel kellett kórházba vinni. Szerencsére minden esetben happy enddel zárultak a dolgok, így én a mai napig nagyon szeretek utazni! © Zomskii / Reddit
    • Egyszer Törökországban nyaraltam. Szezonon kívül voltunk már, így az emberek nem a tengerparton, hanem a szálloda medencéjében voltak. Hogy ne kenődhessen el a sminkem, csak nagyon kicsit sminkeltem, és azt is rosszul – a szempilláimat nagyon hanyag módon ragasztottam fel. A medence szélén állva láttam, hogy a srácok engem néznek és mutogatnak rám. Rájuk kacsintottam, mert miért ne, aztán észrevettem, hogy az egyik szememről leestek a szempillák és ott úsztak a víz felszínén. Többet nem mentem a medencébe. © Kamara 6 / Vk

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Balszerencsés nyaralások

    • Törökországban nyaraltunk, amikor apám úgy döntött, hogy fizetős WC-t használ. Odaadta a pénzt a vécé előtt álló nőnek, majd bement. Kiderült azonban, hogy ennek a nőnek semmi köze sem volt a WC-hez, és amikor leesett neki, hogy mit tett az apám, kiabálni kezdett: “Azt hiszi rólam, hogy a vécénél dolgozom?” majd angol és német nyelven egyszerre, válogatott sértések következtek, és a nő lelépett. A hab a tortán az volt, amikor egy zavart német férfi kijött a vécéből és nem értette, hogy hová tűnt a felesége. © TheAngryGoat / Reddit

    Bónusz: ,,A bátyám egyéni vállalkozó. Ő a főnök, az alkalmazott, szóval egy személyben minden. A múlt hónapban ezt láttam a közösségi oldalán.”

    Egyéni vállalkozó testvér

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK