A válóperes ügyvédek elmesélték életük 20 legőrültebb válását, amit máig sem tudtak elfelejteni

    A válóperes ügyvédek munkája nagyon különleges. Ismerik a házaspárok azon titkait, melyet még a csaját családtagjaikkal és barátaikkal sem szívesen osztanak meg, és a rosszul sikerült házasság miatt néha olyan állapotban és annyira egymásnak feszülve láthatják őket, ahogy még senki korábban. Nem meglepő módon épp ezért az ilyen ügyvédek számtalan izgalmas, drámai vagy éppen humoros történetet tudnak mesélni.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál rengeteg válóperes ügyvéd anonim történetét olvastuk a közösségi oldalakon, hogy összeállíthassuk aztán ezt a 20-as listát, amin összegyűjtöttük közülük a legjobbakat.

    • Egyszer jelen voltam, amikor 35 év házasság után a férj elvált a feleségétől. Bőven 60 év felett jártak. 30 perc alatt felosztották a másfél millió dollár értékű ingóságaikat, majd 2,5 órát veszekedtek pár pohárért és villáért. Több mint 1000 dollárt költöttek ügyvédi díjakra, mire végre sikerült eldönteni, hogy ki kapja őket, aztán három hónappal a válás után újra összeházasodtak.
    • Az egyik kollégám egy hónapokon át tartó ügyet vezetett, amiben a szülők a gyerekekről vitáztak. Egyik szülő sem akarta, hogy vele éljenek.
    • Az egyik ügyfelem azt hitte, hogy a feleségének viszonya van. A bíróságon aztán kiderült, hogy a nő valójában órákat autózott azért éjszaka, hogy a Pokémon Go nevű mobiltelefonos játékkal játsszon. Végül elváltak.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Pokémon go

    • Volt egy házaspár, akik a macskájuk miatt váltak el. A feleség Hópehelynek nevezte a fehér szőre miatt és azt akarta, hogy kizárólag konzerv macskaeledelt vagy csirkemellet egyen, de a férj Lily-nek hívta a macskát és ragaszkodott hozzá, hogy kizárólag szárazeledelt kapjon. A két fél egy éven keresztül vitatkozott arról, hogy kihez kerüljön a macska, megfeledkezve közben a 15 hónapos, 4 éves és 6 éves gyermekeikről.
    • Az egyik barátom azért vált el a régi feleségétől, mert a nő franciául beszélt, amikor a családja látogatóba érkezett. A férfi csak angolul és spanyolul beszélt, míg a nő családja a spanyol és angol mellett franciául is tudott és állandóan idegen nyelven beszéltek a férfi jelenlétében.
    • Az ügyfeleim két év házasság után megszakították egymással a kapcsolatot, mert a férj nem hagyta abba a túlsúlyos kutyájuk etetését. A kutya nagyon kövér lett, a feleség pedig párhuzamot vont a kutya és a leendő gyermekeik között, ezért megszakította a kapcsolatot a férfival.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Túlsúlyos kutya

    • A férj és a feleség hatalmas vitában volt egy Vegasban vásárolt hamutartó miatt. (furcsa mód egyikük se dohányzott) Közel 5000 dollárt költöttek rám és egy másik ügyvédre, hogy megvédjük őket bíróságon, holott többször is jeleztem, hogy ha ad 2500 dollárt, még a hétvégén elrepülök, és hozok egy új hamutartót Vegasból. A férj ragaszkodott a perhez, amit végül megnyertem neki. A végén hamutartóval a kezében rámosolygott az exfeleségére és azt mondta, hogy ez a pillanat sokkal többet ért neki, mint 2500 dollár.
    • A házaspár két órát veszekedett azon, hogy ki kapja a hűtőszekrényben lévő ételt. Az étel becsült értéke olyan 40 dollár lehetett, míg az én ügyvédi díjam körülbelül 1000 dollár volt. De a végén sikerült megállapodni a mogyoróvajról.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

    • Édesanyám barátja elvált a férjétől, mert az anyja még 40 évesen is bébiszitterkedett felette. Az anyjával kellett élniük, és este zuhanyozás után a férfi anyja gyakran befeküdt közéjük az ágyba. A hálószoba ajtót nem zárhatták be, mert az anyuka ragaszkodott hozzá, hogy bármikor bemehessen a fiához.
    • Klasszikus ügy volt: a gazdag fickónak elege lett a feleségéből és a gyerekeiből, és egy fiatal, dögös nőhöz menekült. A feleség ezért a vérét akarta, és felháborító követelésekkel érkezett a férfihoz. Éjszakába nyúló vitát folytattunk arról, hogy megegyezzenek a felek, míg egy idő után a férfi azt mondta: „A fenébe is, adjunk meg neki mindent, amit akar, csak fejezzük be végre az egészet”. A közvetítő jelezte a feleségnek, hogy a férj mindent megad neki, mire a nő kiakadt, és lángolva a dühtől további kártérítést követelt a fiatal barátnő által okozott idegstresszért.

    Gazdag férj válás

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    • Egy 46 éves házasság esett szét, mert a nő régi, iskolai barátja újra feltűnt a képben. Később megtudtam, hogy ugyanazon a napon, amikor válás lezárult, a nő feleségül ment a régi barátjához.
    • A házaspár heves vitát folytatott a fiuk felügyeleti jogáról. Azt hittem, hogy a szokásos „nem engedem, hogy lássa” baromság következik, de nem: kiderült, hogy az anya azt szeretné, ha az apa több időt töltene velük az ünnepekkor, és mindig, amikor csak lehetősége nyílik rá. Végül megbékültek, és beleegyeztek, hogy párterápiára mennek, mielőtt folytatják a válást. Egy hónap múlva visszatértek, és visszavonták a válópert.
    • Volt egy ügyfelem, akinek a férje regisztrálta az email címét és a telefonszámát minden mentális betegségekkel kapcsolatos szervezetnél, így a nő állandóan olyan hívásokat kapott, akik kapcsolatba akartak lépni vele az állítólagos betegsége miatt. A férfi még egy felnőtt hirdetést is feltett a nőről, amiben megadta az adatait. A legjobb az egészben az volt, hogy ez a kettő férj és feleség volt.

    Válóper történetek

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    • A feleség el akart válni a férjétől, mert amíg ő dolgozni volt, a férfi állandóan sétálni vitte a kutyákat, melynek eredményeképpen őt jobban szerették, mint a nőt.
    • Ismertem egy fickót még a középiskolából, aki két hónappal az esküvője után elvált a feleségétől. Az ok egyszerű volt: a nő éjszakai lámpával aludt, de a férfi csak teljes sötétségben tudott elaludni. Annyira gyűlölte az ágy melletti fényt, hogy gyakran inkább a kanapén aludt, vagy ha ő ért hamarabb haza, akkor kizárta a nőt a hálószobából.
    • Édesapám válóperes ügyvéd volt. Volt egy ügyfele, aki két ok miatt akart elválni a férjétől: először is azért, mert nem volt elég szőr a mellkasán, másrészt azért, mert nem vezetett elég gyorsan a kocsival.
    • A férj betanította a papagájnak, hogy csúnyákat mondjon a feleségnek. Slussz poén: a válás után a nő bírósági végzést szerzett a férfi és a papaháj távoltartására.

    Válás papagáj

    • Az egyik ügyemben a feleség azért vált el a férjtől, mert az túl hangosan rágcsált. A nő állítása szerint enni sem tudott a rágcsálás hangja miatt, ezért őt közvetlen éhenhalás fenyegette, és nem élhet tovább egy fedél alatt vele.
    • Az egyetem alatt egy ügyvédi irodában dolgoztam, és volt egy ügyfelünk, aki nemrég tért haza a kéthetes nászútról a feleségével. A nő azonban válási papírokkal érkezett, valamint egy ideiglenes korlátozással, ami megtiltotta, hogy a férfi betegye a lábát a házba. Szegény srác sírva jött be hozzánk, mert enyhén szólva nagyon összezavarodott.
    • Kaptam egy bírósági végzést, ami kifejezetten megtiltja az apának, hogy az interneten a Minecraft videojátékban játsszon és chateljen a fiával, mert a volt feleség állítása szerint a játékon belüli csevegés a nem megfelelő kapcsolattartás egyik formája, ami ellentétes a felügyeleti és látogatási szabályaikkal.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK