15 ember, aki mindent tud a kínos helyzetekről, és talán még többet is, mint kellene

    A kínos helyzetek egészen addig viccesek, míg nem velünk. Amikor azonban magunkat hozzuk ilyen kellemetlen helyzetbe, valahogy nem tudunk őszintén mosolyogni a dolgon, és sokszor még évek múltán is lever a víz, amikor eszünkbe jut egy múltban történt kínos pillanat.

    HIRDETÉS

    A most következő 15 Twitter felhasználó úgy döntött, hogy nem hallgat tovább a vele történt kínos helyzetről, és inkább kitálal arról ország-világ előtt, azt remélve, hogy ezzel végre megszabadulhatnak a vállukat nyomó kínos helyzetek okozta tehertől. Hogy ez sikerült-e, azt nem tudjuk, mindenesetre mi, a Liked.hu-nál nagyon jót szórakoztunk a történeteiken, úgyhogy jobbnak láttuk, ha veletek is megosztjuk őket.

      1. 1

        Követés
        Dean Winchester
        @Liked.hu

        moziba mentünk a lánnyal, de nem vettünk elővételes jegyet, és amikor odaértünk már nem volt két szabad szék egymás mellett, úgyhogy a terem különböző oldalán ültünk. mikor vége lett a filmnek úgy voltunk: „fú, ez jó volt. majd beszélünk. szia.”

      2. 2

        Követés
        Dean Winchester
        @Liked.hu

        Amikor általános iskolás voltam, találtam egy arany jegyet, amiről azt hittem, hogy egy gabonapehelyből van és értékes díjat lehet vele nyerni. Hazahoztam, letettem a szekrényre, majd elmentem fürdeni. Fürdés közben anyám megtalálta, és felkiáltott: „Mit keres egy magnum óvszer a szobádban?!?!”

        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
      3. 3

        Követés
        Dean Winchester
        @Liked.hu

        Azt hittem, hogy szükségem van egy Apple Watch-ra, szóval vettem egyet. Két nap után az egyik haverom küldött egy csupasz képet a seggéről, ami megjelent az órámon a karomon, miközben vacsoráztam a családdal. Most már úgy érzem, nincs szükségem Apple Watch-ra.

      4. 4

        Követés
        Dean Winchester
        @Liked.hu

        Egyszer egy bárban voltunk Nashville-ben, amikor a zenekar abbahagyta a zenélést és megkérdezte a közönséget: „Ki érkezett a floridai Plant City-ből?”.

        Egy lány felkiáltott: „Woooooooo!”

        Pedig csak azért kérdezték, mert elhagyta a személyigazolványát.

        Még ma is gyakran eszembe jut.

      5. 5

        Követés
        Dean Winchester
        @Liked.hu

        Egy konténer büfé előtt sétáltunk. Fiatal srác odamegy, majd így szól:
        „A szokásosat kérem.”

        Erre a pultos: „Fogalmam sincs, ki vagy.”

        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
      6. 6

        Követés
        Dean Winchester
        @Liked.hu

        A liftajtó kinyílt, majd egy srác szállt be mellém a liftbe. Néhány másodperc múlva így szólt: „Szeretlek”. Fura volt, mert mindketten férfiak vagyunk, de nem vagyok bunkó, szóval mondtam neki: „Én is szeretlek”.

        Nagyon csúnyán nézett rám, miközben a Bluetooth-os fülhallgatóját mutogatta a fülében.

      7. 7

        Követés
        Dean Winchester
        @Liked.hu

        Ma odajött hozzám valaki a kávézóba, és így szólt: „Erika, Te vagy az? Ezer éve nem találkoztunk!” Már majdnem mondtam, hogy „nem, bocsi. hahaha”, de akkor a pultos közbeszólt: „Erika rendelését is hozzáírjuk a számládhoz?” – szóval végül 5 percig mégis Erika voltam.

      8. 8

        Követés
        Dean Winchester
        @Liked.hu

        8. osztályos koromban nagyon szerelmes voltam egy srácba. Egyszer kiderült, hogy a családommal elköltözünk, és egy másik iskolába kell járnom, ezért kitaláltam, hogy minden-mindegy alapon írok neki egy nagyon hosszú szerelmes levelet és felolvasom az egész osztály előtt.

        Miután megtettem, híre ment, és ezért anyámék másnap úgy döntöttek, hogy inkább jobb, ha mégsem váltok iskolát.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

    1. 9

      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      Egyszer, mikor apámmal snowboardoztam, az egyik nagy térképen megláttam egy „Ön itt áll” matricát, mire mondom én: „WTF, ez a szar meg honnan tudja, hogy hol vagyok?!”.

      Azóta sem éreztem még magam annyira idiótának.

    2. 10

      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      Egyszer, a középiskolában allergiás rohamom lett a mogyoróvaj miatt, ezért kikéredzkedtem az iskolai orvoshoz, de a tanár azt mondta, hogy még 15 perc van az órából, azt várjam meg.

      Mondom jó, inkább kapok anafilaxiás sokkot, mint hogy konfrontálódjak.

      forrás: ©twitter
    3. 11

      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      Egyszer egy srácnál töltöttem az éjszakát, majd lefekvés előtt mondta, hogy mivel látja, hogy még smink van rajta, menjek ki a mosdóba, és mossam le nyugodtan. Folyattam kicsit a csapot, meg úgy tettem, mintha arcot mosnék….a srác azt hitte, hogy majd lemosom a fejem a kézmosó szappanjával.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    4. 12

      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      Együtt dolgozok egy sráccal, akit még középiskolából ismerek. Mindketten tudjuk, hogy ott dolgozik a másik, de szándékosan tudomást sem veszünk egymásról, kerüljük egymást. Három évig tökéletesen ment a dolog, és ennek már örökké így kellett volna lennie

      Ma mégis odajött, és azt mondta: „Héé, Te vagy Randy, igaz?”

    5. 13

      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      Konditerembe mentem anyámmal, neki jóga órája volt, én edzettem. Egy óra, másfél múlva látom, hogy egy kocsi hajt el a konditeremtől, ami úgy nézett ki, mint az övé, szóval mondom magamban „nem lenne vicces, ha anyám lenne az, és elfelejtette volna, hogy én is vele jöttem?”

      Ő volt az, és nem volt vicces

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    6. 14

      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      Sokszor eszembe jut a srác a konditeremből, aki elhívott randizni, majd megkérdezte, hogy „oké, de megyünk a te kocsiddal? A lányok sokszor csak a kocsim miatt akarnak randizni velem.” Mondom oké, csináljuk, míg rá nem jöttem, hogy egy Kia Soul-ja van, és csak spórolni akar a benzinen a nyomorék.

    7. 15

      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      A vécén ültem éppen, amikor az egyik barátom küldött nekem egy XXX videót. Elindítottam, de nem volt hangja. Tettem rá egy kis hangerőt, de így sem volt semmi. Nézem egy 5 percig max hangerőn, míg rájöttem, hogy a telefonom a nappaliban lévő Bluetooth-os hangszóróra van csatlakoztatva, és az egész családom ott ül körülötte.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK