-
10 Több ezer évvel ezelőtt a nők ólmot és ként használtak a hajfestéshez. Aztán ment a csodálkozás, hogy miért lettek kopaszok és betegek.
-
9 A nők már a múltban is próbálták növelni a mellméretüket.
Különböző krémeket, például kókuszdióolajat használtak – bár nem volt sok hatása. Az első mellplasztikai műtétet 1895-ben végezték, amikor egy nőnek a melléből eltávolított daganat után mindkét mellét újra egyforma méretűvé akarták tenni. Ehhez üveggolyókat, őrölt gumit és néhány egyéb másik alapanyagot használtak.
HIRDETÉSHIRDETÉSHIRDETÉS -
8 Az állati ürüléket régen orvosi célokra használták – például fogamzásgátlásra, orrvérzés elállítására, és egyéb speciális kezelésekre.
-
7 Az orvosok lyukakat fúrtak a betegeik koponyájába, hogy így űzzék ki belőlük a „gonosz szellemeket”, mivel ezeket tartották számos betegség okának.
HIRDETÉSHIRDETÉSHIRDETÉS -
6 Az ókori rómaiak idején megtiltották a nők számára a sírást a temetéseken, mert előtte gyakran „profi sírókat” használtak, hogy még tekintélyesebb és fontosabb személynek tűnjön az elhunyt.
-
5 Az apákat törvény hatalmazta fel, hogy megöljék a lányuk szeretőjét, ha az intim kapcsolatba akar kerülni vele a házasság előtt.
Az emberiség, a technika, és az orvostudomány folyamatosan fejlődik – ezért pedig nem lehetünk elég hálásak. Néhány évszázaddal ezelőtt az orvosok még lyukat fúrtak volna a fejünkbe a gonosz szellemek elűzése végett, az apákat pedig törvény hatalmazta fel, hogy megöljék a lányuk szeretőjét, ha az intim kapcsolatba próbál kerülni vele a házasság előtt.
Szóval ezek még teljesen más világok voltak, és szerencsére örökre elmúltak. A Liked.hu-nál azonban úgy véljük, hogy ettől függetlenül nem árt, ha tudjuk, milyen bizarr és furcsa dolgokat tartottak teljesen normálisnak az őseink.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
4. Az ókori rómaiak idejében az apák eladhatták rabszolgának a fiaikat, de csak maximum háromszor. Mivel az apák voltak a családok uralkodói, ezért ők dönthették el, hogy megtartják, vagy eladják a gyermeküket.
3 Az orvosok fokhagymát használtak terhességi tesztként. Ehhez a nőknek egy gerezd fokhagymát kellett a hüvelyükbe helyezni. Másnap reggel aztán az orvosra kellett lehelniük, aki hogyha érezte a nők leheletén a fokhagymát, akkor megállapította a terhességet.
2 Az ókori Egyiptomban az emberek leborotválták a szemöldöküket, amikor a macskájukat gyászolták. Ezekre az állatokra szentként tekintettek, ezért minden embert megöltek, aki bántotta őket.
1 Az ókori rómaiak többnyire közös WC-ket használtak. Csak néhányuknak volt saját, privát vécéje. A nyilvános vécékben az emberek egymás mellett ültek, fülkék nélkül, a feneküket pedig ugyanazokkal a szivacsokkal tisztították.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK