10 különleges orvosi eset, amit nehéz elhinni

    Az emberi test egy nagy rejtély. Bár számtalan tanulmányt végeztek már az anatómiánk megértése végett, ennek ellenére a testünk még mindig képes lenyűgöző dolgokat produkálni. Mai listánk főhősei élő példák erre.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál most olyan emberek történeteit gyűjtöttük el, akik az orvosi eseteikkel alaposan felkavarták a tudomány világát, mivel olyan dolog történt velük, ami senki mással rajtuk kívül.

    10 A halál csókja

    Orvosi esetek 015

    2016-ban egy alig 17 éves srác meghalt Mexikóvárosban, miután a barátnője kiszívta a nyakát. Az orvosok szerint a heves csók vérrögöt okozott, ami végül a srác agyába vándorolt és agyvérzést kapott.

    9 Álterhesség

    Orvosi esetek 016

    1809-ben a 45 éves Jane Todd Crawfordot két orvos is rosszul diagnosztizálta: ikerterhességet állapítottak meg a nőnél. Egy harmadik orvos, Dr. Ephraim McDowell azonban egészen más diagnózist adott: petefészek daganatot állapított meg a nőnél. Az orvos később egy kísérleti műtéttel távolította el a körülbelül 10 kg súlyú daganatot, és mivel korábban nem volt még hasonló műtét, ezért ez volt a világ első petefészek-eltávolítása. A nőnek szerencsére sikerült felépülnie és 78 évet élt.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    8 Szójaszósz kóma

    Orvosi esetek 017

    Egy 19 éves virginiai fiú fogadásból úgy döntött, hogy megiszik egy liter szójaszószt. A “bravúros” mutatvány után a fiút görcsök kezdték gyötörni és habzani kezdett a szája. A helyi kórházba szállították, ahol úgy döntöttek, hogy mesterséges kómába rakják. Az orvosok ellenőrizték a srác nátriumszintjét, és ez volt a legmagasabb érték, amit valaha felnőtt embernél mértek. A fiatalember végül tartós idegrendszeri probléma nélkül úszta meg a mérgezést.

    7 A mérgező hölgy

    Orvosi esetek 018

    Gloria Ramirezt 1994. február 19-én vitték kórházba, a testén olajos anyag volt, és erős fokhagyma szag áramlott belőle. Amikor az orvosok vért vettek a nőtől, furcsa szagot éreztek. Ezután a személyzet tagjai annyira rosszul lettek, hogy ki kellett üríteni az épületet. A 23 fős személyzetből 5-en kórházba is kerültek. Gloria nem élte túl a procedúrát, és bár a halálának hivatalos oka “veseelégtelenség” volt, ez nem magyarázza a furcsa tüneteit és a kórházi személyzet hirtelen megbetegedését. Az orvostudomány történelmébe csak “mérgező hölgy” néven került be.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    6 Genetikai hiba

    Orvosi esetek 019

    2013-ban egy 66 éves kínai férfi szörnyű hasi fájdalommal fordult orvoshoz. Alapos vizsgálat után kiderült, hogy a 1,5 méter magas, szakállas és hímtaggal rendelkező férfi valójában nő, legalábbis genetikailag. A fájdalom pedig, amit érzett, az egy nagy, jóindulatú petefészekciszta miatt volt.

    5 Hangok a fejemben

    Orvosi esetek 020

    1984-ben egy nő Angliában azt állította, hogy hangokat hall, amik azt mondták neki, hogy agydaganata van. A nőt hallucinációs pszichózissal kezelték, de továbbra is hallott hangokat, amik azt mondogatták neki, hogy agyvizsgálatra van szüksége. Sőt, a hangok még arról is beszámoltak, hogy pontosan hol van a daganat. A vizsgálat után az orvosok tényleg daganatot találtak a nő fejében, ráadásul pontosan ott, ahol a hangok mondták.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

    4 Egypetéjű ikrek

    Orvosi esetek 021

    2003-ban Holly Marie Adams szexuális kapcsolatba került az egypetéjű ikerpárral, Raymon és Richard Millerrel, ugyanazon a napon, de különböző időpontokban. Kiderült, hogy Holly teherbe esett, és azt állította, hogy Raymond az apa, de ő ezt tagadta. Később apasági tesztet végeztek, ami 99,9%-os pontossággal mindkét srácnál pozitív eredményt mutatott. Dr. Bob Giles szakértő szerint nincs olyan teszt, ami képes lenne megmondani, hogy az egypetéjű ikrek közül melyik a valódi apuka. A bíróság végül úgy döntött, hogy Raymondnak kell tartásdíjat fizetnie a gyerek után.

    3 Egy óriás története

    Orvosi esetek 022

    1917-ben, amikor Adam Rainer 18 éves volt, magassága 1 méter 38 centiméter volt. De amikor 32 éves lett, daganatot diagnosztizáltak nála az agyalapi mirigyben. Ekkor gyorsan növekedni kezdett, és ennek eredményeként a magassága 2 méter 18 centiméterre nőtt. Az orvosok megpróbálták eltávolítani a daganatot, de nem jártak sikerrel. Amikor 1950-ben, 51 évesen meghalt, 2,34 méter magas volt.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    2 Túlélő

    Orvosi esetek 023

    1754-ben Ewan Macdonaldot halálra ítélték Newcastle-ben. Miután felakasztották, az orvosokat boncolásra kötelezték. Mindenki meglepetésére, amikor a sebész metszést ejtett a testén, Yuen felült, és kegyelemért kezdett könyörögni. Hiába a páratlan bravúr, az ítéletet később ismét végrehajtották, és azt már tényleg nem élte túl.

    1 Az emberi sörfőzde

    Orvosi esetek 024

    Egy férfit “halál részeg” állapotban szállítottak be az ügyeletre, noha egyetlen csepp alkoholt sem ivott. Az orvosok felfedezték, hogy a 61 éves férfi valahogy “sört főz” a beleiben. Élesztőt találtak a szervezetében, így amikor keményítőben gazdag ételeket fogyasztott, az élesztő a cukrot etanollá erjesztette, ezáltal egy élő sörfőzde lett belőle.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK