Miért nem reggel, hanem inkább este zuhanyoznak a japán emberek?

    A felkelő nap országa a bolygó egyik legkülönlegesebb helye, mely mind a hagyományait, mind az életmódját tekintve jelentősen különbözik a világ többi részétől. A japán emberek keményen dolgoznak, keveset pihennek, és a fürdőzési szokásaik is jelentősen eltérnek a nyugati emberek szokásaitól. Az egyik legfőbb különbség, hogy a japánok naponta egyszer fürdenek, mégpedig este – és nem véletlenül.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál úgy döntöttünk, hogy egy kicsit utánajárunk ennek a szokásnak, amiről mint kiderült, számos oka van és jóval összetettebb, mint ahogy azt gondoltuk.

    Munka

    Japán esti fürdés

    A japánokat sokan a munkamániájukról ismerik, épp ezért nem meglepő, hogy a fárasztó munkanap után vágynak egy kis relaxálásra és feltöltődésre, márpedig mi tud jobban ellazítani egy nehéz nap után, mint egy kellemes fürdőzés? A japánok ezért az esti fürdés kultúráját szinte már művészeti szintre emelték.

    Japán fürdés szokás

    A japánok ráadásul a pontosság szerelmesei, és a kultúrájukban épp ezért a késés egy nagyon durva sértésnek számít, legyen szó akár egy személyes találkozóról történő elkésésről, akár a munkahelyről történő elkésésről. A reggeli fürdés és szépítkezés tehát gyakorlatilag lehetetlen, mivel mindig időben ott kell lenniük a munkahelyükön.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Rituálé

    Japán fürdés

    Okkal említettük, hogy a japánok művészi szintre emelték az esti fürdőzést, mivel náluk ez egyfajta rituálé. Amíg számunkra ez egy 10-20 perces rutin feladat, a japánok akár egy órán át is képesek áztatni magukat, ráadásul nem is akárhogyan: először lezuhanyoznak, hogy lemossák magukról a koszt és a fáradtságot, majd elmerülnek egy hatalmas kád forróvízben, amit aromás olajokkal vagy zöld teával tesznek még kellemesebbé.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Megszokás

    Esti fürdés japánban

    Az esti fürdés évszázados múltra nyúlik vissza. A meleg víz mindig különleges értéket töltött be, pláne régen, amikor még nem mindenkinek állt rendelkezésére. A japánok már régen is nagyon megbecsülték azokat az alkalmakat, amikor meleg vízben tudtak fürdeni, ezért mindenféle természetes kényeztetőszerekkel tették még különlegesebbé ezeket az alkalmakat.

    Ez a szokás pedig annyira a hétköznapjaik részévé vált idővel, hogy ma már komplett boltokat találhatunk Japánban, amik csak és kizárólag arra szakosodtak, hogy olyan cikkeket áruljanak, amik élvezetesebbé teszik a fürdést.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Fűtés

    Japán fürdés este

    A japán éghajlat meglehetősen barátságtalan: forró és párás nyarak, hideg és szeles telek. A lakások fűtése sokáig elérhetetlen luxus volt a japán emberek számára, ezért az esti forró fürdő volt a legegyszerűbb és legkényelmesebb módja annak, hogy felmelegítsék magukat, mielőtt lefeküdnek pihenni.

    Ezek a tények is jól mutatják tehát, hogy a japán emberek életének minden területét hosszú múltra visszanyúló szokások diktálják és alakítják mind a mai napig – ez az egyediség pedig nagy meglepetést tud okozni a világ többi részén élő emberek számára.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK