-
-
1 Hogy történhetett?
-
2 Úgy döntött, hogy a gyorsabb utat választja.
-
3 Tökéletesen passzol.
-
4 Nyugalom! Két kötéllel is át van kötve, szóval nem lehet baj.
-
5 Ide jutottunk.
-
6 Nem számított erre, és a nyomok alapján nem ő volt az első.
-
7 Nem akart sokat sétálni a bolthoz.
-
8 A dobozon kívüli gondolkodás ”csodája”.
-
Vannak olyan emberek, akiknek egyszerűen nem való a vezetés. Az ilyen emberek a mentalitásuknál fogva képtelenek egyszerre több dologra figyelni, vagy előrelátóan közlekedni. Kevesen vannak persze azok, akik képesek belátni ezen hiányosságukat, a többség inkább csak azért is erőlteti a vezetést, és még az sem riasztja vissza őket, ha állandóan járdaszegélyeken, vonatsíneken, vagy lépcsőkön ragadnak fent a kocsijukkal.
A Liked.hu-nál most olyan sofőröket gyűjtöttünk össze, akikkel mindenki jobban járna, ha szereznének maguknak egy tömegközlekedési bérletet és azzal közlekednének tovább, persze van rá egy kisebb összegünk, hogy ez úgysem fog bekövetkezni.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK