Brendan Fraser története – egy nehéz sorsú színész, akit nem kevésbé szeretnek, mint Keanu Reeves-t

    A 2000-es évek elején Brendan Frasert tartották Hollywood egyik legígéretesebb színészének. Mindannyian emlékszünk rá, amikor a jóképű vadembert játszotta az Őserdő hőse című vígjátékban, ahogy a Múmia filmekben alakított Rick O’Connell karaktere is feledhetetlenre sikerült. Hiába azonban a világraszóló siker, Brendan egyszer csak mégis eltűnt a képernyőről, az emberek a közösségi oldalakon pedig csak találgatták, hogy mi történhetett a világ egyik legjobb és legszerethetőbb színészével.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál meguntuk a találgatást és úgy döntöttünk, hogy egyszer s mindenkorra végre utánajárunk, hogy miért ért véget olyan hirtelen a kedvenc színészünk karrierje, illetve, hogy mi a helyzet vele manapság.

    Brendan James Fraser az Egyesült Államokban született. Édesanyja értékesítési tanácsadóként dolgozott, apja pedig a Külügyi Szolgálat munkatársa volt. Brendan 1990-ben végzett a Cornish Művészeti Főiskolán, majd Hollywoodba költözött. Különféle munkákat végzett, mielőtt belekezdett a színészkedésbe, többek között még egy áruházban is zsonglőrködött.

    Az első film, amiben Fraser főszerepet játszott, a Kőbunkó című 1992-es vígjáték volt, amiben a színész egy megfagyott neandervölgyi alakot játszik, akit a 90-es évek Los Angeles-ében olvasztanak ki a jégből. Sok kritikus hülyeségnek nevezte a filmet, de tapasztalatból mondjuk, hogy nem volt azért olyan rossz, pláne az alacsony költségvetéshez képest. Ezt a filmet Fraser karrierjében több nagy szerep is követte, többek között olyanok, mint a Vágyak csapdájában, a Pancserock és a Darkly Noon passiója.

    Brendan Fraser története

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Az igazi hírnév 1997-ben jött meg az akkor 28 éves színésznek az Őserdő hőse című filmmel. A dzsungelben nevelkedett, indákon lengő és gorillákkal beszélgető férfi kalandjainak története a világ minden táján elbűvölte a tévénézőket – közel 200 millió dollár bevételt hozott.

    ,,Magamra nézek, és egy sétáló steaket látok” – viccelődött Brendan a sportos alakján akkoriban, amit direkt erre a filmre alakított ki. Szigorú diétát követett és hat hónapon keresztül napi egy órát edzett.

    A színész minden mutatványt maga játszott el a filmben: ,,Egyszer 18 méter magasba emeltek, ahonnan 48 km/h-val zuhantam alá egy kötélen” – idézte fel Fraser az Őserdő hőse forgatását.

    Brendan Fraser George

    Sokan emlékezhetnek még Brendanra továbbá a Csapás a múltból című vígjátékból, ahol egy földalatti menedékhelyen született és felnőtt férfit játszott, aki 35 évesen lépett először a felszínre. Bár a film vegyes kritikákat kapott a kritikusoktól, sokak számára a mai napig nagy kedvenc. Fraser azonban nemcsak bugyuta vígjátékokban volt kiváló, olyan drámafilmekben, mint az Érzelmek tengerében is kiváló alakítást nyújtott.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Mi történt Brendan Fraserrel

    Brendan karrierjének fénypontja 1999-ben következett, amikor Stephen Sommers leforgatta vele A múmia című kalandfilmet. Bár a szerepet kezdetben Tom Cruise-nak, Brad Pitt-nek és Ben Affleck-nek ajánlották fel, amikor a rendező és producer meglátta az Őserdő hőse című filmben nyújtott alakítását, nem volt kétségük afelől, hogy Brendan Fraser jobban illik a bátor kalandor, Rick O’Conell szerepéhez, mint az imént említett hollywoodi sztárok. A forgatásra Marokkóban és a Szahara-sivatagban került sor, ahol a homokviharok és az elviselhetetlen meleg mellett még mérgeskígyók is nehezítették a stáb munkáját.

    Így vagy úgy, de megérte a szenvedést, a film ugyanis kasszasiker lett, és még napjainkban is a 90-es évek egyik legikonikusabb mozifilmjének nevezik. A kritikusok rámutattak, hogy a Brendan Fraser által játszott mozihős megelőzte a korát: nem egy tipikus alfahím volt, aki a menőségét próbálta bizonyítani, hanem egy élő ember, valódi érzelmekkel, aki teljesen véletlenül keveredik szerelembe a Rachel Weisz színésznő által játszott karakterrel.

    Brendan Fraser Múmia

    A Múmia megjelenése után érthető módon Brendan számos főszerepet kapott többek között olyan hollywoodi produkciókban, mint a Derék Dudley, amit nagyon lehúztak a kritikusok, vagy a A bájkeverő című film, amiben Fraser karaktere alkut köt az ördöggel, hogy elnyerje álmai nőjének szívét. Ezt a kritikusok vegyesen fogadták.

    Még nincs vége, a cikk a hirdetés alatti gombbal folytatódik.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK