Az internetezők nyíltan beszéltek a szakmájuk titkairól, melyeket hosszú ideig rejtegettek előlünk

    Minden iparágnak és cégnek megvannak a maga titkai, melyek néha olyan sötétek és piszkosak, hogy valószínűleg hatalmas port kavarna, ha kitudódnának. Az ilyen titkokról maximum a cégeknek dolgozó alkalmazottakon keresztül szerezhetünk tudomást, ám magukat féltve legtöbbször nem adják arcukat a nyilatkozatukhoz, így a cégek megússzák a jogi úton történő számonkérést.

    HIRDETÉS

    A Reddit.com egyik felhasználója is szeretett volna fényt deríteni a különféle szakmabeli titkokra, ezért arra kérte társait, hogy név és arc nélkül leplezzék le a szakmájuk kevésbé ismert titkait, melyekről szerintük minden embernek tudnia kellene. Mi most ezek közül gyűjtöttük össze a legérdekesebbeket, melyek többsége biztos, hogy Téged is kiakaszt majd.

    • Egy híres szálloda gyógyfürdőjében dolgoztam. Rendszeres volt, hogy a magnézium-szulfát és növényi olaj egyvelegét 20-30 ezer forintért árultuk az embereknek, mint kozmetikai sóradír. © captnfirepants

    Kozmetikai sóradír

    • Egy benzinkútnál dolgoztam, ahol a menedzser arra utasított, hogy a használt motorolajos tartályokat öntsük a kút mögötti mezőre. Fontos tudni, hogy egy liter ilyen folyadék akár egy millió liter vizet is képes beszennyezni. © Llamakhan
    • Egy elektronikai szervizben dolgozom, és magabiztosan állíthatom, hogy a készülékek újraindítása az esetek 80%-ában minden hibát kiküszöböl. © AlbaDdraig
    • Az én felfedezésem nem kiakasztó, sokkal inkább érdekes. A filmiparban dolgoztam és sokat beszélgettem színészekkel, így elmondhatom nektek, hogy a legjobb tanács amit csak adhatok, hogy egy beszélgetés során mindig várjatok egy-két pillanatot a válaszadással és a reagálással – ettől ugyanis úgy tűnik, mintha nagyon odafigyelnénk a partnerünk mondanivalójára, és ez tudat alatt nagyon boldoggá tudja tenni az embereket. © horrorflicks

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Filmipar érdekesség

    • Nincs értelme arra kérni minket, hogy menjünk hátra és nézzük meg a raktárban, hogy van-e az adott termékből. Láttál már egy raktárt belülről? Akkor gondolhatod, hogy nem fogjuk elkezdeni keresni a Te holmidat. Ilyenkor hátramegyünk, várunk 30 másodpercet, majd visszamegyünk és közöljük, hogy az adott termék raktáron sincs. © laughtoutloud
    • Tanárként dolgoztam és nagyon sok gyereket, illetve szülőt láttam. Szeretném, ha mindenki tisztában lenne vele, hogy a legfontosabb a gyermek szülőjének lenni, nem pedig a barátjának. Meg kell tanítani neki a kudarcok átvészelését és azt, hogy a tettei következményekkel járnak, amikért felelnie kell. Ettől függetlenül persze lehetnek barátok a szülők és a gyermekek, ám ez elengedhetetlen, hogy egészséges felnőtt ember váljon belőlük.  © inkishworks
    • A médiában dolgozom, így elmondhatom, hogy az újságíróknak mindig szükségük van érdekes történetekre – ez a kenyerük. Ha tehát problémád van például egy gátlástalan szakemberrel vagy egy megbízhatatlan vállalkozóval, akkor bátran fordulj egy újságíróhoz, a nyilvánosság legtöbb esetben könnyedén orvosolja a problémát. © Zoomin-Enhance

    Média operatőr

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    • A bútorok javításához gyakran egyszerű filctollakat használunk a karcok eltüntetéséhez. Persze gondosan kiválasztjuk a színt, de ezek akkor is közönséges filctollak. © HippieJesus13
    • A bőrápolás területén dolgoztam, és elmondhatom, hogy az árult termékek 90%-ának ára nem haladja meg az 1000 forintot, mégis 10-20 ezer forintokért árultuk őket. Mindig meglepett, hogy az emberek képesek elhinni, hogy pl. „kígyóméreggel” és „vulkáni agyaggal” készült termékeket árulunk…ilyen nincs. © DWeb338
    • Farmer vagyok. Szinte minden terméket ugyanarról a mezőről takarítunk be, függetlenül attól, hogy „100%-ban természetes” vagy „GMO-mentes” matrica kerül majd rá végül. Ez csak egy mesterséges áremelési rendszer, amivel a boltokban végül több pénzt kérhetnek el a vásárlóktól az eladók. © Ohio4455

    GMO mentes tojás

    • Fogorvos vagyok. A költséges fogászati eljárások megelőzésének legjobb módja, ha naponta kétszer fogat mosunk. Használjunk puha fogkeféket és felejtsük el a fölösleges hiper-szuper fehérítő fogkrémeket, a bennük található anyag ugyanis csak koptatja a fogzománcokat. A természetes, egészséges fogak színe egyáltalán nem olyan rikító fehér, mint amit a tévéképernyőn a hollywoodi sztárok szájában látsz – ezt jó ha tudod. © LuckyNumberEleventy
    • Mentősként dolgozom. A legjobb tanács, amit adhatok, hogy mindig oltasd be magad és a gyermekeid! Másodszor: végezz rendszeres testmozgást – ez ugyanis megszabadít a hátfájástól és sokkal jobban fogod magad érezni. © OneAussieMan777

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK