Hogyan sikerül Macaulay Culkinnak megszabadulnia az uralkodó apjától, legyőzni a depressziót és újra közkedvenccé válni

    A Reszkessetek betörők! című film ma már szinte minden ember számára egyet jelent a karácsonnyal. Valljuk be, egyszer az évben jól esik látni, ahogy a Macaulay Culkin által alakított rosszcsont fiú túl jár a bűnözők eszén. A színész közben felnőtt, ám élete koránt sem volt olyan fényes és örömteli, mint azt Hollywoodban várták. Bár a színészt Kevin McCallister szerepe a csillagok közé repítette, onnan egyenes út vezetett számára lefelé.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál most bemutatjuk nektek Macaulay Culkin történetét, akinek sikerült legyőznie a fiatalkori depressziót és függőséget, majd hosszú évek kemény munkája árán végre újra teljes életet élni.

    Gyermekkor és az első szerepek

    Macaulay Culkin az édesapjával és édesanyjával.

    • Macaulay Culkin karrierje nem a Reszkessetek betörők! című vígjátékkal kezdődött. Sőt, nem is Kevin szerepe volt számára az első igazán nagy szerep az életrajzába: első igazán komoly szerepét a Belevaló papapótló című filmben alakította, 8 éves korában.
    • Apja egykoron maga is színész volt a Broadway-n, de Culkin születésekor már visszavonult. Macaulay gyerekkora ezért szegényen telt: apja a helyi templomban dolgozott, anyja pedig telefonkezelő volt.
    • Kevin McCallister szerepére egyébként nem egyedül szállt harcba: nagyon éles volt a küzdelem közte és az akkor rendkívül fiatal John Mulaney között, ám végül Culkin kapta meg a később ikonikussá vált szerepet a Belevaló papapótló című filmben szerzett tapasztalatai miatt. Kétség sem fér hozzá, hogy ha nem Culkin kapja meg Kevin szerepét, akkor az élete is egészen másképp alakult volna.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Macaulay Culkin első szerepe

    • A Reszkessetek betörők! első része azonnal meghozta Macaulay-nek a “Legjobb fiatal főszereplőnek” járó díjat, illetve egy 110 ezer dolláros honoráriumot, ami mai árfolyamon átszámítva közel 40 millió forint. Ez persze csak a kezdet volt, összehasonlításképpen: a film második, New York-ban játszódó részében már 4,5 millió dollárt keresett azzal, hogy eljátszotta Kevin szerepét. Ez majdnem másfél milliárd forint.
    • Természetesen minden, ami történt, nem jött olyan könnyen Macaulay-nek, mint azt az emberek gondolják. A fiatal színész sokszor mondogatta, hogy semmi másra sem vágyik, csak hogy pihenhessen és egész gyerekkorában először végre nyári vakációra mehessen.
    • Szülei lakásában korábban még saját ágya sem volt, nemhogy külön szobája. ,,Apámnak king-size ágya és nagyképernyős tévéje volt, míg én a kanapén aludtam” – mondta Culkin egy interjúban.

    Macaulay Culkin with dad (far left) and mom (right)

    • A 90-es évek elején Culkin az egyik legismertebb gyermek volt a világon. A “mindenidők 100 legismertebb gyereksztárjának” listáján övé volt a második hely.
    • A színész apja, Keith Culkin folyamatosan figyelte a fiát. Míg anyja otthon maradt a többi gyerekkel, apja minden forgatásra elkísérte. Gyakorlatilag ő irányította a fiatal sztár életét. “Apám nem engedte, hogy aludjak éjszakánként, ehelyett arra kényszerített, hogy megtanuljam azokat a sorokat, amiket másnap a kamera előtt kell elmondanom” – emlékezett vissza Macaulay.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Macaulay Culkin

    • 1994-ben Macaulay leforgatta az utolsó filmjét, majd visszavonult a filmezés világából. Be szerette volna fejezni a középiskolai tanulmányait, mivel a munka miatt erre nem maradt ideje. Az addig eltelt 7 évben összesen 15 filmben szerepelt, ami még a felnőtt hollywoodi sztároknak is komoly megpróbáltatás, nemhogy a gyerekeknek. A Reszkessetek betörők! című film után ráadásul folyamatos kritikák érték, különösen “A jófiú” filmben játszott szerepéért, amiben életében először kevésbé barátságos és szerethető szerepben tűnt fel a képernyőn.

    Macaulay Culkin élete

    • Nemsokkal azután, hogy Macaulay abbahagyta a színészkedést, a szülei szakítottak és pereskedni kezdtek a fiú felügyeleti joga miatt. Macaulay ahelyett, hogy választott volna a szülők között, egyiküket sem akarta pusztán a felügyeleti jog miatt. A pereskedés végül 2 évig tartott, végeredményként pedig mindkét szülő elvesztette a fiatal színész bankszámlája fölötti rendelkezést, helyettük pedig egy olyan szakembert jelöltek ki, aki figyelemmel kíséri és támogatja Macaulay pénzügyeit. A fiatal színész édesapja, Keith ezután megemelte a kalapját és örökre eltűnt a család életéből, míg minden más gyermek az anyjukkal maradt.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK