Az emberek elmesélték a legfélelmetesebb és legkellemetlenebb repüléssel kapcsolatos történeteiket

    Az aerofóbia, vagyis a repüléstől való félelem meglehetősen gyakori, noha a ma használatos repülőgépek már rendkívül biztonságosnak számítanak. Hiába azonban a józan ész és a tömérdek adat arról, hogy még egy vonaton utazva is nagyobb veszélyben vagyunk, mint egy repülőn, ha néhány negatív élmény kitörölhetetlen nyomot hagy az ember emlékezetében.

    HIRDETÉS

    A Reddit felhasználók egy fórumban összegyűjtötték a legrosszabb, repüléssel kapcsolatos élményeiket, a Liked.hu-nál pedig ezek közül gyűjtöttük most össze a legérdekesebbeket, és hát mit mondjunk … nem irigyeljük őket.

    ***

    Apám Oroszországba repült. A repülés közben szörnyű vihar kerekedett és a gép erős turbulenciába került. A kapitány bekapcsolta a hangosbemondót, majd monoton hangon közölte: „Itt Bezsmertniy kapitány beszél. Egy kis turbulenciába kerültünk, ezért kérjük, kapcsolják be a biztonsági öveteket. Éppen ezután egy villám csapott a repülő szárnyába, és nagyon ijesztő volt. © Hellothere6545 / Reddit

    Repülőgép fedélzet

    A 13 órás repülés során egy idős házaspár ült mellettem, akik megtagadták az utaskísérők által felajánlott ételeket, és inkább néhány erjesztett gombát ettek, amit a csomagjukban hoztak magukkal. Valahányszor kinyitották a befőttesüveget, a gép összes utasa fuldokolni kezdett a bűztől. © RobertoBologna / Reddit

    ***

    Egyszer 6 órás repülésen voltam. Nagyon meleg volt a fedélzeten. Mögöttem egy anyuka ült a gyerekével, aki 2 percenként visított és rendszeresen össze-vissza szaladgált a folyosón. A két nagyobb gyermeke mögöttem ült és vagy veszekedtek, vagy a székemet rugdosták. Az anyuka nem szólt rá a gyerekekre még akkor sem, amikor a személyzet egyik tagja kérte, hogy fegyelmezze őket. Csak annyit mondott nekik: „Látjátok, apa ezért nem akarja, hogy meglátogassuk őt.” © SparkEE_JOE / Reddit

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Repülőgép történetek

    10-11 éves koromban egy 9 órás repülésen voltam. Mellettem egy olyan idős nő ült, aki bűzlött a parfümtől. Ráadásul 2 óránként ment WC-re, és mindig extra parfüm szaggal jött ki onnan. Ennek a szagnak és a turbulenciának köszönhetően aztán olyan rosszul lettem, hogy utána évekig gyógyszereket kellett szednem repülés előtt, mert egyszerűen felfordult a gyomrom, amikor a fedélzetre léptem. © DudeAbides29 / Reddit

    ***

    Leszálláskor épp a folyosó túloldalán ülő kollégámmal beszélgettünk. Szemtől szemben ültünk, de egy ponton hirtelen hatalmasat csapódott a gép és össze vissza dőltünk, nem tudtuk, mi történt. Nem sokkal később a kapitány a halálos csendben bekapcsolta a mikrofont, majd annyit mondott: „Sajnálom.” Nyilván nem volt a szavak embere. Őszintén szólva én nem számítottam rá, hogy ilyen erővel fogjuk megcsókolni a kifutót, volt olyan pillanat, amikor úgy éreztem, hogy felborul a gép. © DoubleNickels2020 / Reddit

    Ijesztő repülős történetek

    Egyszer éjszakai járaton voltam, egy 11 hónapos babával a karomban. Hirtelen megszólalt a hangosbemondó és a kapitány közölte: „Tűz van a fedélzeten és nem tudjuk megmondani, hogy milyen gyorsan terjed. Átirányítanak minket a legközelebbi repülőtérre és 15 perc múlva kényszerleszállást hajtunk végre.”
    Azt tanácsolták, hogy szorosan fogjam a babát és minden helyzetben a testemmel védjem őt. A fedélzeten tartózkodó összes utas azt hitte, hogy végünk van, és a teljes pánik ellenére próbáltam megnyugtatni a gyermekem, hogy minden rendben van. Nem akartam, hogy féljen még akkor sem, ha a legrosszabb fog történni. Amikor eltelt egy kis idő és semmi sem történt, az utasok kicsit megkönnyebbültek. Végül simán landoltunk és szerencsére senki sem sérült meg, de ez volt életem legrosszabb 15 perce. © XelaNiba / Reddit

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Repülőgép történetek ijesztő

    Életem legjobb és legrosszabb repülése 8 órán át tartott. Csak 20 utas volt a gépen, plusz a személyzet és rengeteg étel. A személyzet megengedte nekünk, hogy oda üljünk, ahová csak akarunk, így ha kedvünk tartotta, akár 3 ülésen nyújtózhattunk egyszerre. Mindenki élvezte a repülést, kivéve én, mivel megtalált egy idős házaspár, akik különféle őrült beszélgetésekkel bosszantottak. Próbáltam udvariasan megkérni őket, hogy hagyjanak békén, de nem segített. Bárhova ültem, utánam jöttek. Egy órával a leszállás előtt az öregek elaludtak, de én már nem tudtam úgy élvezni a repülést, mert tönkretették a hangulatomat. © Dr_Stef / Reddit

    Még nincs vége, a bejegyzés a hirdetés alatti gombbal folytatódik.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK