9 tény Tom Cruise-ról, akitől Brad Pitt irtózik, de egész Japán imádja

    106 önálló ejtőernyős ugrás, saját maga által vezetett helikopterek és a világ legmagasabb épületeinek (pl. Burj Khalifa) megrohamozása. Csak néhány extrém dolog azok közül, amit a világ egyik leghíresebb színésze bevállalt a tökéletes jelenetek kedvéért. Noha sikere megkérdőjelezhetetlen, az élete korántsem volt mindig ilyen tökéletes. Szegény családban született, gyerekkorában diszlexiával küzdött, később pedig pincérsegédként dolgozott. Igen, még mindig Tom Cruise-ról beszélünk.

    HIRDETÉS

    Úgy döntöttünk, hogy megnézzük, hogyan vált egy szegény család sarja a világ talán leghíresebb színészévé, és milyen akadályokba ütközött az út során.

      1. 1 Nehéz gyerekkora volt.

        ce6170558c9015ff0ce4ba20cc

        Tom harmadik gyerekként pottyant a Cruise családba, de összesen 3 lánytestvére született. A színész édesanyja tanárként dolgozott, apja villamosmérnök volt. Gyermekkora reménytelen szegénységben telt, a család folyamatosan egyik helyről a másikra költözött a jobb élet reményében. Ennek következtében 14 éves korára Tom több mint 15 iskolát megjárt.

        A színész szülei elváltak, amikor Tom 12 éves volt, ezért hamarosan a nyakába szakadt a testvéreinek és édesanyjának a gondozása. Cruise 2006-ban mesélt arról először, hogy milyen megterhelő és rémálomba illő volt számára a gyerekkor. Beismerte, hogy apja bántalmazta, amiért agresszívnak és gyávának nevezte az öregét.

        Szülei válása után Tom 10 évig nem látta az apját és a rokonokkal is csak akkor tartották a kapcsolatot, amikor az idősebb Cruise már gyógyíthatatlan betegséggel feküdt kórházban. A színésznek rengeteg mentális erőre volt szüksége ahhoz, hogy megbocsásson az apjának és elengedje a múltját.

        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
      2. 2 Megbirkózott a komplexusaival.

        9fefbf5e0597327d99dd633913
        Tom Cruise 20 évesen.

        Annak ellenére, hogy többször a világ legvonzóbb férfijává választották Tom Cruise-t, korántsem volt mindig jóképű. Fiatalkorában Tom a görbe fogai és alacsony termete miatt aggódott a legtöbbet – mindössze 170 cm.

        A milliódolláros mosoly megteremtése érdekében a színész felnőttként kapott fogszabályozót. Az alacsony termetével azonban nem tudott mit kezdeni, hozzá kellett szoknia. Egyébként ez soha nem akadályozta őt abban, hogy a legkeményebb rosszfiúk szerepeit kapja Hollywoodban, vagy hogy elrabolja a nők szívét.

      3. 3 A diszlexia leküzdése.

        9e07015f35b95b42bf243b8dde
        Cruise a Golden Globe-díjátadón, 38 évesen.

        A családi gondok és a megjelenésével kapcsolatos aggodalmai mellett Cruisenak volt egy másik súlyos problémája – a diszlexia. Tom számára komoly megpróbáltatást okozott a szövegek olvasása és megjegyzése, sokszor belegabalyodott a betűkbe. Nagyon nehezen élte meg emiatt a gyerekkort: úgy érezte, hogy nem elég okos ahhoz sem, hogy a legegyszerűbb dolgokat megtanulja.

        A forgatókönyvek olvasása és megjegyzése azonban elengedhetetlen egy színész számára, ezért Cruise nem hagyhatta, hogy a diszlexia akadályozza őt a karrierjében. Elhatározta, hogy találékony lesz: a meghallgatások közben arra kérte a rendezőket, hogy meséljenek neki többet a karakterről, így hallásból jegyezte meg a szövegeket, és sok esetben improvizált.

        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
      4. 4 A pincérségtől a világhírig.

        81b2e85bdd87cd2be5471b128b
        A 43 éves színész a Mission: Impossible – 3. premierjén.

        Napjainkban Tom Cruise az egyik legjobban fizetett színész a világon. Vagyonát 570 millió dollárra becsülik, pedig még színészi végzettsége sincs.

        18 évesen Tom New Yorkba költözött, hogy valóra váltsa álmát, és profi színész legyen. Eleinte részmunkaidőben egy kávézóban dolgozott segédpincérként, hamarosan pedig Los Angelesbe ment, hogy kipróbálja magát a különféle televíziós szerepekben. 19 évesen kaptam meg az első kis szerepét a “Végtelen szerelem” című filmben. Alig 2 évvel később szerepet kapott a “Kockázatos üzlet” című filmben, ami már komoly hírnevet hozott számára. 26 éves korára főszerepet kapott az “Esőember” című Oscar-díjas filmben.

        Meglepő módon a 40 év színészi karrierje során Tom Cruise hírneve soha sem csökkent. A legfrisseb közvéleménykutatások szerint a 4. legnépszerűbb színész a kortársai között.

        Egyébként Japánban hivatalosan is létezik Tom Cruise nap. A lakosok először 2006. október 10-én tartották ezt az ünnepet, annak elismeréseként, hogy a színész gyakrabban látogatja az országukat, mint más hollywoodi színészek.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

      1. 5 Hollywood legszebb női mellett.

        606bfd573baae469956bbbc86c

        A villám-románcok mindig nagy port kavarnak Hollywoodban, Tom pedig sok ilyennek szolgált, hiszen többek között Melissa Gilbert-tel, Penelope Cruz-zal és Cherrel is randizott.

        Cuise ráadásul háromszor volt házas, ám ezek közül mindegyik válással végződött. A leghosszabb házassága Nicole Kidman-nel volt és 11 évig tartott. A házaspár ez idő alatt két gyermeket is örökbe fogadott, Kidman pedig később bevallotta, hogy a válás közben váratlanul teherbe esett, ám az erős stressz miatt elvesztette a gyermekét.

        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
      2. 6 A kollégái vagy imádják, vagy utálják őt.

        f54ea357f789567192c6e046ba

        A kollégáival közös kapcsolat nem nevezhető átlagosnak: színésztársai vagy bálványozzák vagy utálják őt. A színészt többek között olyan hollywoodi sztárok szeretik és támogatják, mint Adam Sandler, Jennifer Lopez, Zax Effron, Will Smith és George Clooney. Demi Moore egy interjúban elmondta, hogy Tom a legjobb édesapa, akit csak ismer.

        Nem mindenki rajong azonban Tomért. A leghíresebb ilyen “ellensége” Brad Pitt, akivel valamikor régen együtt szerepeltek az “Interjú a vámpírral” című filmben. Ennek 25 éve már, a színészek pedig azóta is viszálykodnak egymással. Pitt például később úgy nyilatkozott, hogy Tom az egész forgatás alatt “nyomorultként” viselkedett.

      3. 7 Egyedül végzett veszélyes mutatványok.

        0e31095764a9ad251b4dd7313a

        Nehéz elhinni, de a látványos és lélegzetelállító mutatványokat Tom Cruise dublőr nélkül hajtja végre.

        Színészi karrierje során Tom vezetett már helikoptert, sőt mi több, ugrott is ki belőle. De mászott már például sziklafalon, lógott repülőgép orrán, és több mint 100-szor ugrott már ejtőernyővel a szerepek kedvéért. Állítólag egyszer 6 percig visszatartotta a lélegzetét a víz alatt.

        Természetesen a színész nem segítség nélkül hajtja végre ezeket a veszélyes mutatványokat, vagyis bár nem veszi igénybe a dublőrjeinek a segítségét, azért a biztosító köteleket és egyéb biztonsági felszereléseket nem veti meg.

        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
      4. 8 Jótékonysági munkát végez.

        7da6c45dfcb956f7b0d923da62
        Az 58 éves Tom Cruise a Mission: Impossible 7. forgatásán-

        Tom Cruise számláján sok jócselekedet van. Vélhetően a saját maga által vívott diszlexia elleni harcnak is köszönhető az, hogy társalapítója volt egy írástudási és oktatási intézménynek, ám emellett számos más jótékonysági szervezetet is támogat, köztük olyanokat, amik súlyosan beteg gyermekek gyógyulását segítik.

        Nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy Tom egy igazi szuperhős nemcsak a képernyőn, hanem a valóéletben is. Egy nap Cruise épp London utcáin sétálgatott, amikor egy nő sikolyára lett figyelmes, akit éppen rablók támadtak meg. A színész azonnal a segítségére sietett, és a puszta jelenlétével elijesztette a tolvajokat. Egy másik alkalommal Tom épp a nyaralását töltötte, amikor kimentett egy családot egy égő csónakból, és olyan is volt már, hogy szemtanúja volt egy balesetnek, aminél a vétlen sofőrnek nem volt biztosítása, Tom pedig minden kérés nélkül átadott neki 7 ezer dollárt, hogy rendezni tudja a károkat.

      5. 9 Nemsokára az űrbe repül.

        0ae34a5cb285a596457f6dfa0c

        Tom Cruise lassan 60 éves, ám 2021 októberében kétségkívül élete eddigi legveszélyesebb mutatványát hajtja majd végre – az űrbe repül. Ezt Twitteren tette közzé a Space Shuttle Almanac blog, aminek a szerzői folyamatosan közlik a közeljövőben űrbe utazó emberek neveit.

        A tervek szerint a repülést Elon Musk űrhajóján hajtja majd végre, és nem véletlenül: el akarják készíteni az első olyan filmet a történelem során, amit nemcsak speciális számítógépes effektekkel, hanem tényleg a világűrben forgatnak. Kíváncsian várjuk, hogy mi sül ki majd ebből.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK