A Földön számos olyan tárgy és hely található, melyek a puszta létezésükkel is összezavarják a turistákat és a szakembereket egyaránt. Leggyakrabban az őseink által ránk hagyott tárgyak és építmények okozzák ezt a zűrzavart, de néha a természet is képes érthetetlen dolgokat létrehozni.
A Liked.hu csapatánál úgy öntöttünk, hogy közelebbről is megvizsgálunk néhány rejtélyes helyet és építményt a bolygón, bónuszként a cikk végén pedig bemutatunk egy rendkívül zavarba ejtő jelenséget, amire csak nemrég találtak magyarázatot a tudósok.
8 Óriási lábnyomok az Ain Dara templomban, Szíriában
A szíriai Ain Darában található vaskori templomban egy pár hatalmas lábnyomot találtak a padlóba vésve, és egy másik lábnyomot a küszöbbe vésve. Mindegyik lábnyom körülbelül 1 méter hosszú, vagyis nagyjából 3-szor akkora, mint egy normál emberi láb. A küszöbön található lábnyom ráadásul 10 méterre található az első lábnyomtól.
7 Richat-képződmény vagy Szahara szeme
A Richat-képződmény, vagy más néven a Szahara Szeme, egy földtani képződmény, amely a Szahara sivatagban található. Először a geológusok azt hitték, hogy egy aszteroida becsapódásának következménye. Azonban tanulmányok megcáfolták ezt a feltevést, miután felfedezték, hogy a képződményben lévő kőzetek teljes mértékben a Földről származnak.
6 Boszniai kőgolyó
Ez egy 3 méter széles kőgömb, amit egy boszniai erdőben találtak. Tökéletes gömb alakú és heves vitákat váltott ki a tudományos körökben: vajon Természet anya alkotta, vagy egy elveszett civilizáció? Mivel ezek a kőgömbök több millió évesek is lehetnek, ezért valószínűleg nem egy ismeretlen civilizáció hagyatéka, hanem inkább valamilyen eróziós folyamat bámulatos eredménye.
5 Teotihuacan, Mexikó
Teotihuacan, vagyis az „istenek szülőhelye” nagyon közel található Mexikó modern fővárosához, Mexikóvároshoz. Jelenleg Teotihuacan romjainál csak turisták találhatók, de korábban több mint 100.000 ember élt ebben az ősi városban.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
4 Tündérek háza
Olaszország számtalan építészeti emlékéről híres, köztük a fenséges Colosseumról és a híres pisai ferde toronyról. Vannak azonban kevésbé népszerű, de nem kevésbé érdekes turisztikai látványosságok is Olaszországban.
Az egyik a titokzatos szardíniai Tündérek Háza (Domus de Janas), amely az apró mérete miatt inkább tündérek, mintsem emberek számára készülhetett. Napjainkban úgy tartják, hogy ezek a “mesebeli” kőházak körülbelül 6000 évesek, többnyire i.e. 3400 és 2700 között épültek.
3 Ellora, India
Az Ellora-barlangokban található Kailasa-templom a Föld egyik legtitokzatosabb és legnagyobb építménye, ami lenyűgöző módon, egyetlen monolit kőből lett kifaragva. A modern archeológusok csak találgathatják, hogy miért volt szüksége az ősi indiaiaknak ilyen kézzel készült és bonyolult, egyedi építményre.
2 Bacchus temploma, Baalbek
A Baalbek-i Bacchus-templom egy titokzatos építmény, amelyet a Krisztus előtti első évezred elején építettek. Kora ismeretlen, de szép díszítése a Kr. e. második századra tehető. A templom akkora, hogy a híres athéni Parthenon aprónak tűnik hozzáképest.
1 Masuda-no-iwafune, Japán
A japán Asuka régió különböző részein szokatlan, négyzet alakú lyukak által tarkított, faragott kövek találhatók, amelyeket Japán ősi lakosai készítettek máig ismeretlen célokra.
Bónusz: az egyesült államokbeli Racetrack Playa “sétáló” sziklái
Kaliforniában van egy lenyűgöző hely, amit Halálvölgy Nemzeti Parknak hívnak. Ez a nemzeti park valamikor egy tó volt, ami már régen kiszáradt, és aminek a legnagyobb szenzációja, hogy látszólag maguktól mozognak bennük a kövek, hosszú csíkokat hagyva maguk után.
Hosszú ideig nem értették a csúszkáló kövek jelenségét, azonban 2014-ben a tudósok végre tudományos magyarázattal szolgáltak a jelenségre. Kiderült, hogy a kövek csúszásának oka a jég: fagyos éjszakákon ugyanis a kövek alatt lévő nedvesség megfagy. Reggelre ez a jég olvadni kezd és töredezni, ami miatt már gyenge szél hatására is könnyen mozogni kezdenek a kövek.
Szeretnéd valamelyik rejtélyes dolgot személyesen is látni?
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK