-
-
1 ,,A nővérem bérelt egy lakást karácsonyra Izland északi részén. Ilyen volt a kilátás az ablakából.”
- Azonnal pánikrohamot kaptam volna. @mrfl3tch3r / Reddit
-
2 Izlandon 1987-ig nem volt folyamatos televíziós adás.
Az 1987 előtt született izlandiak gyakran viccelődnek azzal, hogy nagy valószínűséggel csütörtökön fogantak. Közismert ugyanis, hogy csütörtököt a kommunikáció napjának nyilvánították Izlandon, hogy az emberek jobban odafigyeljenek egymásra. Ennek okán ekkoriban az ország egyetlen csatornája teljesen leállította a műsorszolgáltatást csütörtökönként, az embereknek ezért más módon kellett elütniük az időt.
HIRDETÉSHIRDETÉSHIRDETÉS -
3 Az izlandiaknak van egy saját “Való világuk”. Ebben a valóságshowban azonban nem idegen emberek, hanem néhány macska életét követhetik nyomon a tévénézők.
-
4 Fekete homokos strand Izlandon.
-
5 Izlandon cím nélkül, a boríték hátuljára rajzolt térképpel is küldhetünk levelet – így is célba fog érni.
Ezt egyébként az a tény teszi lehetővé, hogy az izlandi házak egymástól távol, földrajzilag jól elkülöníthető helyeken találhatók, ezért a postások még egy ilyen, kézzel rajzolt térképpel is könnyedén eligazodnak közöttük.
HIRDETÉSHIRDETÉSHIRDETÉS -
6 Kék lagúna: világszerte híres geotermikus források Izlandon, melyek csak az 1990-es években nyíltak meg a turisták előtt.
- Megőrülök! Ez a lagúna egyszerre néz ki a bolygó legforróbb és leghidegebb helyének. @obamium-11 / reddit
-
7 Az izlandiak nagyon szerencsések: a sarki fényt évente 8 hónapban láthatják.
-
8 Izlandon vannak olyan helyek, ahol egyszerre állhatunk az észak-amerikai és az eurázsiai tektonikus lemezeken. Ezt a hatalmas repedést egyébként egy földrengés okozta.
-
Izland (angolul: Iceland) Európa második legnagyobb szigete. Ahogy arra az ország neve is egyértelműen utal, itt korántsem délies az éghajlat. Bár az időjárása így is jóval barátságosabb, mint a „szomszédos” Grönlandé, azért Izlandra sem nyaralási célból utaznak a turisták. Ez az ország sokkal inkább a természeti csodák hazája, itt ugyanis vízesések, végtelen sziklák, vulkánok és fekete homokos strandok várják az utazókat, hogy a majdnem egész évben látható sarki fényről már ne is beszéljünk.
A Liked.hu-nál biztosak vagyunk benne, hogy Izland az egyik legkülönlegesebb európai ország, cikkünkben pedig ezt most be is bizonyítjuk, néhány nagyon furcsa, ugyanakkor lenyűgöző fotó és tény segítségével.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK