18 véletlen egybeesés, ami olyan hihetetlen, hogy nehéz elhinni, nem direkt történt

    Amikor könyvet olvasunk vagy filmet nézünk, gyakran találkozhatunk azzal az üzenettel, hogy “minden valósággal kapcsolatos hasonlóság csak a véletlen műve” – vagy valami ilyesmi. De tényleg így lenne? Történhet annyi véletlen egybeesés, hogy végül olyasvalami szülessen, amit szánt szándékkal sem lehetett volna ennél hasonlóbbra, ennél tökéletesebbre készíteni? A jelek szerint igen.

    HIRDETÉS

    Liked.hu-nál minket mindig lenyűgöznek az előre megjósolhatatlan, teljesen kiszámíthatatlan, és szinte már abszurd pillanatok, ezért felkutattuk kicsit a közösségi oldalak lapjait, hogy olyan pillanatokat gyűjtsünk össze, melyek szinte már dacolnak a józan ésszel.

      1. 1 ,,Egy gyerekzsúrra jöttem és találkoztam ezzel a két fickóval. Nem ismerik egymást és soha nem is találkoztak. Ez színtiszta véletlen. Vagy inkább csoda.”

        14017360 D XrvnEXsAgPTvT 1579098531 728 07bf4d8fac 1579972953
        twitter
      2. 2 Ezen a képen egyik játékos lába, sőt még a játékvezető lábai sem érintik a talajt.

        14018010 image crop 895x469 1579613087 728 d06ab2b25a 1579972953
        reddit
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
      3. 3 ,,Apám ezt látta a munkahelyétől nem messze.” (felirat: eltűnt macska)

        14017960 image crop 1958x2231 1579097570 728 2731ee58f5 1579972953
        reddit
      4. 4 Már tudjuk, mi inspirálhatta ennek a pulóvernek a tervezőjét. Vagy fordítva.

        14017860 image crop 600x720 1579097682 728 07290eafab 1579972953
        imgur
      5. 5 Macskanő.

        14016960 37912410 01add14f8d9b6344784819d8d313872302e31578 1500 1 1579606580 728 fc9657f08e 1579972953
        imgur
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
      6. 6 A pilóták között is vannak perfekcionisták.

        14016560 1539519821112142589 1579099112 728 7122697b74 1579972953
        pikabu
      7. 7 Úgy látszik, hogy ezen a munkahelyen követelmény a kék autó.

        14016910 5euyzcsx2p941 1579165427 728 b755fa1802 1579972953
        reddit
      8. 8 ,,Pont olyan a tányérom, mint a szakácskönyvben, amit karácsonyra kaptam.”

        14017760 image crop 700x924 1579165919 728 04696b4ebd 1579972953
        reddit
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
      9. 9 ,,A nagymamám borkóstolásra ment, ahol találkozott még két olyan idős hölggyel, aki olyan ruhában volt, mint ő.”

        14016760 znkz6wc42b341 1579164865 728 c769601208 1579972953
        reddit
      10. 10 ,,A barátom nyulának egy nyúl van az orrán.”

        14017660 image crop 640x704 1579166306 728 a0cb918c06 1579972953
        reddit

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

    1. 11 Ezt a kettőt egymásnak teremtették.

      14016610 37903210 c7b1fd1fdbdfb46c49234cb404f9e732abcd816e 1500 1 1579605869 728 b00fe22577 1579972953
      imgur
    2. 12 Mancs a mancson.

      14017610 image crop 749x649 1579166770 728 90d920950a 1579972953
      reddit
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    3. 13 ,,A barátnőm azt mondta, hogy a zuhanyfüggönyöm épp olyan, mint az egyik ingje. Nem hittem el, míg egy héttel később újra meg nem látogatott.”

      14017010 37918510 d427264e09e449064d30178ac66e9fa69aeffd9d 1500 1 1579606845 728 903369567b 1579972953
      reddit
    4. 14 Mint a jin és jang.

      14016660 37908860 110c0fc309cb7287a212a4ac0b838feec32e7767 1500 1 1579606284 728 48ce0b467b 1579972953
      imgur
    5. 15 Nemcsak az embereknek lehetnek vörös szemeik a fényképeken.

      14017710 image crop 640x695 1579257034 728 6fa5ffe4f6 1579972953
      reddit
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    6. 16 A fa tökéletesen követi az autó körvonalát.

      14017810 image crop 1536x1902 1579168405 728 68986309d4 1579972953
      reddit
    7. 17 Még maga Kylo Ren is támogatja a tanévkezdés előtti nagy bevásárlást.

      14017910 image crop 640x873 1579256930 728 a5f625ba77 1579972953
      reddit
    8. 18 ,,A tányérom pontosan egyforma darabokra tört.”

      14017160 37942660 d78a8e3b16cf44cabc513bdf4b653166618563bd 1500 1 1579607588 728 a04666cb3a 1579972953
      reddit

      Bónusz: most kezdheti elölről. 😄

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK