18 fotó a múlt század technológiájáról, ami így, 2021-ben meglehetősen furcsának tűnhet

    Az emberiség minden évszázadban joggal gondolta úgy, hogy találmányainak köszönhetően fejlettebb, mint eddig bármikor. A 20. századra azonban ez a technikai fejlődés annyira felgyorsult, hogy még a legnagyobb találmányok is okafogyottá válnak néhány évtizeden belül – köszönhetően az egyre újabb és újabb találmányoknak. Ennek a hihetetlen tempójú fejlődésnek köszönhetően pedig nem csoda, hogy 50 vagy 100 év múltán bizony már komoly meglepetést tudnak okozni az embereknek a múltban használt találmányok, melyek szokatlan megjelenésükkel, összetettségükkel és különös funkcióikkal néha már mulatságosak is kicsit.

    HIRDETÉS

    Liked.hu-nál most olyan találmányokat gyűjtöttünk össze, amik pár évtizeddel korábban, a létrehozásukkor még technikai szenzációnak számítottak, ám mára annyira sokat változott azóta a világ, hogy sokkal inkább tűnnek, úgy, mintha egy idegen bolygón fényképezték volna őket.

      1. 1 Ez az apró, elektromos, keskeny nyomtávú vonat a New York-i alagutak szélén gurult fel-alá, hogy figyelmeztesse az autósokat a sebességkorlátozás betartására.

        1605525050 a662785f149644d49f9acd7943acf1e1
        © Forumo.hu / Képek a múltból

        Holland Tunnel, USA. 1955

      2. 2 Zeppelin vasút és gőzmozdony egymás mellett egy vasútállomáson Berlinben, 1931-ben.

        1605526517 cc534fa8e928b6a17f32117752b3ff4a
        © Forumo.hu / Képek a múltból
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
      3. 3 Kodak K-24 fényképezőgép, amit az amerikaiak a légifényképezéshez használtak a második világháború idején.

        1605526100 947dd32c8414ee18c6cdc68f3b4cf4d4
        © Forumo.hu / Képek a múltból
      4. 4 Cár-harckocsi, 1915.

        1605531200 bdca6699af0df554d21d228c5e41fde4
        © Forumo.hu / Képek a múltból

        Az 1914-ben tervezett harckocsit egy év tesztelés után alkalmatlannak találták a harcokban való felhasználásra.

      5. 5 A világ legrégibb fennmaradt búvárruhája, 1860.

        1605536092 df821f1f2df426771cd7d383fc125b23
        © Forumo.hu / Képek a múltból
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
      6. 6 Antarktiszi hócirkáló, aminek a Déli-sarkra kellett volna eljuttatnia az embereket, 1939.

        1605528640 ba0e8a9e308275bb82d5594f343f2014
        © Forumo.hu / Képek a múltból

        Ebben a monstrumban 5 tudósnak elegendő lakóhely és laboratórium volt, ám a legutolsó pillanatban kiderült, hogy a cirkáló csak akkor tapad a havon, ha hátramenetben közlekedik, így végül soha nem ment sehova.

      7. 7 Osztrák-magyar faroklövész egy tíz Mauser C96 pisztolyból álló eszközzel felfegyverkezve az első világháború idején.

        1605528691 51427b25593326a253fb08055dc4017c
        © Forumo.hu / Képek a múltból
      8. 8 Szolgálati egyenruhába öltözött lengyel rendőr, 1934-ben.

        1605528846 3a8817bd83e583210731c7bb16751be4
        © Forumo.hu / Képek a múltból
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
      9. 9 Egy férfi és a kacsavadászathoz használt nagy kaliberű (nagyon nagy) sörétes puskája, amit Punt Gun-nak hívtak.

        1605529549 655b527398c04a934a5ec6b6074293ef
        © Forumo.hu / Képek a múltból

        Az ilyen típusú fegyvereket az 1860-as években aztán betiltották, mivel egyszerre akár 50 kacsát is képes volt lelőni, egyetlen lövéssel.

      10. 10 A Hindenburg léghajú építése csodálatosabb volt, mint maga a léghajó. (1932)

        1605529605 270e017ccf6a285dd848b30a9369d44b
        © Forumo.hu / Képek a múltból

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

    1. 11 Az osztrák-magyarok által 1917 novemberében elfogott óriás olasz tarack.

      1605531355 c4ca4238a0b923820dcc509a6f75849b
      © Forumo.hu / Képek a múltból
    2. 12 Motoros görkorcsolya árus Kaliforniában, 1961-ben.

      1605529951 1cb87d151f8f972a2cd34048186e5d02
      © Forumo.hu / Képek a múltból
    3. 13 Brit házaspár, miközben egy ún. “Morrison shelter”-ben alszanak.

      1605530000 a0b4906149e387c30b58e5e30c50056f
      © Forumo.hu / Képek a múltból

      Ezt a szokatlan eszközt használták a városlakók védelmére a második világháború idején, hogy valami megvédje őket akkor is, ha a katonai támadás során esetleg váratlanul összedől a házuk.

      Furcsa megjelenése ellenére a ketrec-ágy valóban működött: 136 lerombolt otthonú lakos közül 120 túlélte a katasztrófát, és nem is szenvedett súlyos sérüléseket.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    4. 14 Ford T-modellt opcionálisan magasítva is lehetett kérni.

      1605530852 d27cbfe97311e98859ce9e7861a0c49c
      © Forumo.hu / Képek a múltból
    5. 15 Egy tricikli, amit az USA-ban gyártottak a gumiabroncsok reklámozására.

      1605531022 246d01154e3487e8a4c5c7bb16ee5505
      © Forumo.hu / Képek a múltból
    6. 16 Így nézett ki a kormány az 1972-es Maserati Boomerang-ban.

      1605530820 9182e6b37ba18b74be76dd49504e5eed
      © Forumo.hu / Képek a múltból
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    7. 17 Telefontornyok Stockholmban, körülbelül 5500 telefonvonallal az 1890-es években.

      1605537073 c2255274c6ebfc79d3972071484417aa
      © Forumo.hu / Képek a múltból
    8. 18 Végezetül: ezzel a 300 éves könyvtári eszközzel hét könyvet lehetett olvasni egyszerre.

      1605526141 0cf57c3d7d59d2e0bcbd8921f20fdd2d
      © Forumo.hu / Képek a múltból

      Főként a kutatók használták őket, akiknek egyszerre több információforrásból kellett dolgozniuk.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK