17 tény az emberi testről, amik őrültségnek tűnnek, pedig ez a színtiszta igazság

    Azt mondják, hogy minden ember egyedi és különleges, de nem is sejtjük, hogy mennyire. Az emberi test annyi rejtélyt és meglepetést tartogat, ami néha még a tudósokat is könnyedén zavarba ejti. Több ezer folyamat megy végbe az emberi testben, és mindegyik óramű pontossággal azon dolgozik, hogy éljünk és egészségesek legyünk.

    HIRDETÉS

    Az egyik kíváncsi Reddit közösségnek köszönhetően a Liked.hu-nál megtudtuk, hogy melyik a testünk legerősebb izma, hogy miért ráncos az agyunk, hogy miért ragyognak szó szerint a terhes nők, illetve egy tucat más érdekességet, melyet most szeretnénk veletek is megosztani.

    • A terhesség alatt a nők testében körülbelül 30-50%-kal nő a vérmennyiség. Valószínűleg azért használjuk sokszor a “milyen szépen ragyognak” kifejezést a terhes nőkre, mert a fokozott vérkeringés miatt a faggyúmirigyek keményebben dolgoznak, és azt mondani, hogy “milyen szépen ragyogsz” mégis csak szebben hangzik, mint azt mondani, hogy “olyan zsíros a bőröd!”. © centaurquestions / Reddit
    • Valószínűleg észre sem veszed, de minden percben 30-40 ezer elhalt hámsejtet veszítesz a bőröd felszínéről. Ez közel 4 kg sejtet jelent évente. © ae1021 / Reddit

    Lábköröm és terhesség

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    • Rövidebb ideig tart megszülni egy kisbabát, mint visszanöveszteni egy leesett lábkörmöt. © CurrentAttention3 / Reddit
    • Amikor műtét közben az orvosok átmenetileg eltávolítják a szerveket, majd visszarakják, egyáltalán nem szükséges precízen a helyükre tenni őket, a szervezet ugyanis előbb utóbb visszaállítja őket a tökéletes helyre. © IamaJarJar / Reddit
    • Az agyunk ráncosnak tűnik, mert valójában “össze van gyűrve” a koponyánkban a korlátozott helyen történő minél jobb helykihasználás végett. Ezért van az, hogy sok kisebb agyú állatnak (pl. rágcsálók) teljesen sima az agyuk. © Matrozi / Reddit

    Kalória gondolkodás

    • Bár az agyunk csak a teljes testünk tömegének alig 2%-át teszi ki, mégis 20%-át fogyasztja a táplálékból előállított energiának. Naponta átlagosan 350-450 kcal-t égetünk el csak a gondolkodással. © MoodyTeeth / Reddit
    • A szaruhártya az egyetlen olyan része az emberi testnek, amely nem rendelkezik vérellátással. Ez a testünk leggyorsabban gyógyuló szövete is egyben. A legtöbb szaruhártya horzsolás és karcolás 24-36 órán belül meggyógyul. © _Nugget_UwU / Reddit

    A bejegyzés a hirdetés alatti gombbal folytatódik!

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

    • Volt egy professzorunk a főiskolán, aki elmondta, hogy többször is találkozott már olyan betegekkel, akiknek a belső szervei teljesen szimmetrikusan voltak elrendezve. Elmesélte, hogy gyakran gúnyolódik ilyenkor az ifjú orvostanhallgatókkal, akik gyanútlanul a mellkas bal oldalán próbálják meg hallgatni a beteg szívverését, majd figyeli a meglepett tekintetüket. © Frosty_Mess_2265 / Reddit

    Emberi test ereje

    • Az agyunk képes befolyásolni a fizikai erőnket és a kitartásunkat. Éppen ezért az adrenalin hatására az emberek akár egy autót is képesek felemelni azért, hogy megmentsenek vele például egy gyermeket. A testünknek hatalmas ereje van, de azért, hogy ne tehessünk kárt magunkban és más emberekben, az agyunk korlátozza ezt az erőt. © Andibular / Reddit
    • Az emberi test legerősebb izma a rágóizom. 1986-ban a floridai Richard Hofmann egy 442 kg-os harapást hajtott végre, amivel Guinness-rekordok könyvébe is bekerült. © Exciting_Clock2807 / Reddit
    • Az emberek 39%-ának egy extra csont van a térdében. Régen azt hitték, hogy ez egy evolúciós maradék, ami szépen lassan eltűnik majd, de nem így van: körülbelül fél évszázaddal ezelőtt csak az emberek 11%-ánál figyelték meg, vagyis most háromszor több ember testében található meg ez az extra csont, mint 50 évvel ezelőtt. © Cruithne / Reddit
    • Ha egy nő pozitív Rh-faktorral rendelkezik, akkor minden gond nélkül képes pozitív és negatív Rh gyermekeket szülni, de ha egy terhes nő Rh negatív, a baba pedig pozitív, akkor az anyát antitestekkel kell oltani, hogy az immunrendszere ne támadhassa meg a magzatot. © Lipstick_On / Reddit

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Emberi tüdő teniszpálya

    • Az emberi tüdő felülete nagyjából megegyezik egy teniszpálya területével. Ez főként annak a ténynek köszönhető, hogy a tüdő felülete nem lapos, ráadásul számos hörgővel és alveolussal rendelkezik, amik növelik a felületét. Ennek megértéséhez a legjobb, ha elképzelünk egy hatalmas labdát, mellette egy ugyanakkora méretű bokorral. A labda esetében a felszín kiszámítása egyszerű, de a bokornál figyelni kell minden ág, szár és levél területét is, és pontosan így van ez az emberi tüdővel is. © felipebsr / Reddit
    • A vakbél (appendix) egyáltalán nem haszontalan. Valójában az a célja, hogy megvédje a belekben található hasznos baktériumokat. Bár lehet nélküle élni, igen, de egyáltalán nem haszontalan. © S_J_Emerald / Reddit
    • Az emberek számtalan méregtelenítő étrendben és kúrában hisznek, ami a méreganyagok eltávolítását szolgálja, pedig ezt a munkát a májunk tökéletesen elvégzi, ráadásul teljesen természetesen. Az extra méregtelenítés olyan, mintha motorozás közben bukósisakot húznák a bukósisakunkra. © LAbedandbreakfast / Reddit

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Emberi test szőrtüsző

    • Az emberek, a csimpánzok, valamint más főemlősök testén is körülbelül 5 millió szőrtüsző található, csak az emberi szőr sokkal rövidebb és finomabb. © Inner_Inspection6408 / Reddit
    • Az emberi test elképesztő mértékben képes alkalmazkodni a szélsőséges körülményekhez. Például a magas hegyekben élő embereknek megnagyobbodott a tüdejük, a délkelet-ázsiai tengeri nomádoknak (bajau emberek) pedig 50%-kal megnőtt a lépük, mint egy átlag embernek. Ennek köszönhetően több vért tudnak tárolni, és akár napi 8 órát is képesek a vízben tölteni, hogy puszta kézzel fogják ki a polipokat és a halakat. A bajau emberek tüdeje egyébként szintén megnagyobbodott az idők során, így akár 13 percig is képesek víz alatt lenni egyetlen levegővel. © localhelic0pter7 / Reddit

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK