Ez az oka annak, hogy azok a gyerekek, akik a szüleikkel alszanak, magabiztosabbak a jövőben

    Általánosságban elmondható, hogy sokan szívesebben alszunk úgy, ha a kisgyermekeink a közvetlen közelünkben vannak, hiszen így bármikor megbizonyosodhatunk arról, hogy minden rendben van velük. A gyerekek is szeretik ezt, hiszen nagyobb biztonságban érzik magukat és kényelmesebben, mint távol a szülőktől. Sok olyan kultúra létezik, ahol teljesen normálisnak számít a gyerekekkel aludni, bár nem minden nyugati országban van így. A tudósok úgy vélik, ezen érdemes lenne változtatni.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál most olyan tanulmányokat és kutatásokat gyűjtöttünk össze, melyek alátámasztják, hogy bizony számos előnye van annak, ha megengedjük a gyereknek, hogy velünk aludjon, amikor kéri.

    1 Csak egy évnél idősebb gyerekkel lehet együtt aludni

    Szülőkkel alvás 018
    ©  
    Donnie Ray Jones/Flickr 
    ©  
    CC BY 2.0

    Mindenekelőtt tisztázzuk, hogy ebben a cikkben egy évnél idősebb gyermekekről van szó, nem pedig csecsemőkről. Bár a csecsemők is lehetnek közös szobában a szüleikkel, ugyanazon az alvófelületen nem tanácsos aludni, mivel túl kockázatos a baba számára.

    Akárhogy is, ha a gyerekeid bemásznak melléd az ágyba éjszaka, az egy jó dolog. A kutatók úgy vélik, hogy azok a gyerekek, akik időnként a szüleikkel alszanak, nagyobb valószínűséggel válnak sikeressé a későbbi életükben, emellett intelligensebb és magabiztosabb felnőtt is válik belőlük.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    2 Az együttalvás nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a gyermekek függetlenebbek legyenek

    Szülőkkel alvás 019
    ©  
    Brad Greenlee/Flickr 
    ©  
    CC BY 2.0

    Természetesen sok szülő elutasítja az együttalvást, mivel úgy gondolják, hogy csak a különalvástól lesz független a gyermekük, és szeretnék erre ösztönözni őt.

    A tudósok azonban arra biztatják a szülőket, hogy hagyják, hogy a gyerek néha velük aludjanak éjszakánként, mert azt mondják, hogy ez segít gyermekeknek függetlenebbé és magabiztosabbá válni. Míg azok a gyerekek, akik soha nem aludtak a szüleik ágyában, általában ijedősebbek, valószínűleg nehezebben irányíthatók, kevésbé boldogok és jobban függnek a szüleiktől.

    3 Ezáltal a gyerekek nagyobb biztonságban és közelebb érzik magukat szüleikhez

    Szülőkkel alvás 020
    ©  
    alanis / Instagram 
    ©  
    alanis / Instagram

    Alanis Morissette ezt mindenkinél jobban tudja, ezért a blogbejegyzésben ki is fejtette: „Személy szerint úgy gondolom, hogy a kötődési szakasszal, ha helyesen csináljuk, számtalan függőséget kerülhetünk el, melyek az élet későbbi szakaszában alakulnának ki, mert ezek közül a függőségek közül sok gyakran csak egy kísérlet arra, hogy átéljük a gyermekkorban kimaradt dolgokat, például a szülői kapcsolatot.”

    A kutatók határozottan megerősítik az énekesnő szavait. Egy felmérés kimutatta, hogy a felnőtt diákok, akik aludtak már együtt a szüleikkel, magasabb önbecsüléssel rendelkeznek, mint mások, és kevesebb félelmet és szorongást éreznek. Az egyik válaszadó azt mondta, hogy mindig biztonságérzetet adott neki az a tudat, hogy ha rosszat álmodik, mindig bebújhat az ágyba az anyukája és apukája mellé.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    4 A gyerekek ettől mások felé is nyitottá válnak

    Szülőkkel alvás 021

    A szülőkkel alvás egyértelműen segített a válaszadóknak abban, hogy könnyebben és jobban kötődjenek másokhoz. Főleg a fiúk. Az együttalvás lehetővé teszi a bőr-bőrrel történő érintkezést, mely oxitocin felszabadulást okoz és növeli az emberek közti kötődést. A gyerekek különösen érzékenyek erre. Egy megnyugtatja őket, valamint szabályozza a hőmérsékletüket és a pulzusukat.

    Szülőkkel alvás 022

    Egyes családokban a hétből egy napot a “nagy családi alvásnak” szentelnek, mint például Angelina Jolie. Elárulta, hogy vasárnap mindannyian együtt fekszenek le aludni és filmet néznek közben. ,,Maddox-szal kezdődött, aztán Pax-szal, most pedig már Zahara is be akar feküdni. Már egy nagyobb ágy beszerzésén gondolkodunk!”

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    5 Ez egy nagyszerű módja a kapcsolatteremtésnek, ha szigorú és elfoglalt időbeosztása van

    Szülőkkel alvás 023
    ©  
    millajovovich / Instagram

    Általánosságban elmondható, hogy az együttalvás segíthet abban, hogy kapcsolatban maradjunk és szorosan összetartsunk a családunkkal, különösen akkor, ha kényelmetlen munkabeosztásunk van, mint például a szeretett színészeinknek, akik gyakran napi 12 és 14 órát is a forgatáson töltenek.

    Milla Jovovich például elárulta, hogy az ilyen nehéz időszakokban mindig gyakran feküdt le aludni a hétéves kislányával közösen, amitől a kislány extra kötődést érzett a nehéz időkben.

    6 Az együttalvásnak köszönhetően a gyerekek sokkal jobban alszanak, ritkábban kelnek fel éjszaka

    Szülőkkel alvás 024
    ©  
    millajovovich / Instagram

    Az együttalvás a szoptatás folyamatát is megkönnyíti, és általánosságban elmondható, hogy azok az anyák, akik együtt alszanak a gyermekeikkel, általában tovább szoptatnak. A szoptatás pedig erősen összefügg a SIDS (hirtelen csecsemőhalál szindróma) kockázatának csökkenésével.

    Végezetül, azok a gyerekek, akik egy ágyban alszanak a szüleikkel, általában többet alszanak. Igen, előfordulhat néhány kellemetlen éjszakai felébredés, de általában hamar összhangba kerülnek a szülők alvási dinamikájával és egyre ritkábban ébrednek fel éjszaka. Egy szülőkkel töltött éjszaka után a reggeli ébredés is kevésbé megterhelő a számukra.

    Te milyen gyakran hagyod, hogy a gyerekeid veled aludjanak éjszaka?

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK