16 látványos kudarc olyan emberektől, akik bármikor képesek kínos helyzetbe kerülni

    Mindannyian emlékszünk arra a napra, amikor az életünk a lehető legkilátástalanabbnak tűnt: az orrunk előtt csukódott be a busz ajtaja, beakadt a hajunk egy lehetetlen helyre, odaégettük a süteményt, figyelmetlenségből megkarcoltuk a kocsit, stb. Ahogy telik-múlik az idő, évek múltán visszaemlékezve már csak jót nevetünk ezeken a katasztrófákon, ahogy a most következő internetezők is, akik a közösségi oldalakon keresztül elevenítették fel életük egyik legemlékezetesebb bakiját.

    HIRDETÉS

    Liked.hu-nál teljesen együtt érzünk a most következő emberekkel, és bízunk benne, hogy ha néha kilátástalan és nehéz is az élet, végül minden rendben lesz.

      1. 1 ,,Munka közben tanácsoltak egy krimi sorozatot, én pedig felírtam a címét egy papírra, majd teljesen megfeledkeztem róla. Tegnap kimostam a nadrágomat, és mindent kiszedtem a zsebéből…ma a férjem ezt a találta a fürdőszoba padlóján. Pánik van.”

        Hogyan usszunk meg egy gyilkossagot cetli fail
        pikabu.hu
      2. 2 ,,A reggelt egy nagy bögre kávéval akartam kezdeni. Ennek a padlón lévő foltnak a reakciója megegyezik az enyémmel.”

        19269215 image crop 640x687 1586266037 728 9825451caa 1586354920
        reddit

        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
      3. 3 ,,Így néz ki jelenleg a raktárunk.”

        19268115 1569568629128733173 1586256616 728 30fc6b5c2c 1586354920
        reddit
      4. 4 ,,Majdnem befejeztem a könyv olvasását, amikor láttam, hogy 10 oldal hiányzik belőle.”

        19269515 image crop 731x566 1586266549 728 9c32060c89 1586354920
        reddit
      5. 5 ,,Vásároltam egy új jobbra nyíl gombot a számítógépes billentyűzetemhez 8 dollárért. Egy bal gombot küldtek helyette, ami ráadásul nem fér oda, mert a jobb gombnak az egyik sarka kissé kerekített.”

        19268515 5092460 11e02efc52f06146e1b4443641eb643ea75dbe26 1500 1 1586332336 728 375b2d7650 1586354920
        reddit

        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
      6. 6 ,,Berendeztem egy pihenő szobát a pincében, majd véletlenül bezártam oda a macskát éjszakára. Most próbálom valahogy eltüntetni a karomnyomokat a bőr kanapéról, hogy valahogy ne tűnjön fel a feleségemnek addig, amíg lesz pénzem profi szakemberrel megjavíttatnom.”

        19269415 image crop 640x687 1586335785 728 93a77a0995 1586354920
        reddit
      7. 7 ,,Hmm, kíváncsi vagyok, miért szivárog az új ereszcsatorna?”

        19269315 image crop 640x688 1586332779 728 5a50de9484 1586354920
        reddit

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

    1. 8 ,,Leestem a lépcsőn és eltörtem a bokám, de a családom nem hitt nekem, mert április elseje volt.”

      19269115 image crop 640x625 1586332991 728 e945b2c209 1586354920
      reddit
    2. 9 ,,4 órát töltöttem ennek a születésnapi tortának az elkészítésével. Amint kész lett, eldobtam.”

      19269165 image crop 739x672 1586333165 728 a9fecab6db 1586354920
      reddit
    3. 10 ,,Valaki ellopta a kerekeket a kukámról. Miért?”

      19269265 image crop 640x720 1586271888 728 b9317a9df6 1586354920
      reddit

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    4. 11 ,,Így történt, hogy a kanapém beragadt a házamba. Most szakértőt keresek, aki segít kiszabadítani.”

      19269365 image crop 899x995 1586345651 728 d5ab9c4d70 1586354920
      reddit
    5. 12 ,,A gyermekem megtanulta az ABC-t.”

      19383565 image crop 640x704 1586528473 728 144ce9a7ec 1586528549
      reddit
    6. 13 ,,Házhoz szállítással rendeltem ételeket az interneten. 6 banánt rendeltem, 6 fürtöt küldtek helyette.”

      19268015 i7buo890atq41 1586335970 728 29e5a58ab1 1586354920
      reddit

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    7. 14 A pont, ahonnan nincs visszaút.

    8. 15 ,,Macskaajtót szerettünk volna csinálni, váratlan meglepetésben lett részünk.”

      8piqiekunmr41
      reddit
    9. 16 Végezetül egy rendkívül látványos kudarc: 2015-ben egy texasi vízszerelő úgy adta el a kocsiját, hogy nem távolította el róla a cége logóját és elérhetőségét. Az autó egy kereskedésbe került, ahonnan aztán megvette valaki. Az autó azóta az ISIS-hez került, a texasi vízszerelő ellen pedig terrorcselekmény gyanúja miatt nemzetközi körözést adtak ki.

      tw2zzn6gudr41
      reddit

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK