15 Tweet olyan emberektől, akik minden helyzetben megtalálják a kiutat

    Ha olyan emberré akarsz válni, akinek nem kell segítségért folyamodnia a legnehezebb helyzetből történő menekvéshez sem, akkor figyelmesen olvasd végig a most következő gyűjteményt. Cikkünk hősei ugyanis nem ismerik azt a kínos érzést, hogy: „A fenébe, most mit csináljak?!” – hanem csak egyszerűen mennek, és csuklóból oldják meg a problémákat.

    HIRDETÉS

    Liked.hu-nál úgy éreztük, hogy ezeknek a Tweeteknek a szerzői hangos ovációt érdemelnek, ezért összegyűjtöttük a páratlan gondolataikat, hogy Ti is inspirációt meríthessetek belőlük. A cikk végén bónuszként pedig még egy zseniális megoldást is láthattok rá, hogyan hívjátok el randizni a számotokra kedves személyt.

      1. 1

        Követés
        Dean Winchester
        @Liked.hu

        Egyszer szerelmes voltam egy sportolóba. Reggel hívott, és kérdezte, mit csinálok. Igazából az ágyban feküdtem, de a belső ördögöm azt akarta, hogy azt mondjam, épp futni vagyok. Erre ő: „de jó! én is most megyek! gyere ide elém és fussunk együtt!”. Fel kellett kelnem az ágyból, taxit hívnom, bevizeznem a fejem és az arcom, mintha izzadt lennék, majd elmenni ehhez az idiótához.

      2. 2

        Követés
        Dean Winchester
        @Liked.hu

        A legzseniálisabb dolog, amit szakítás után csináltam, az az volt, hogy átmentem hozzá, és a konyhájából elhoztam minden fűszert, amit vásároltam. Találj olyan rib*ncot, aki megfűszerezi az életed, mert az nem én leszek!

        forrás: © Deyoncé
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
      3. 3

        Követés
        Dean Winchester
        @Liked.hu

        *McDonalds drive thru*
        Alkalmazott: Az ön előtti autó kifizette a rendelését!

        Én: Váó, ez nagyon rendes tőle! Le vagyok nyűgözve.

        Alkalmazott: „Igen, tudja, ez olyan, mint egy lánc. Maga lenne az 5. a sorban, eddig mindenki a mögötte álló autó rendelését fizette ki.”

        Én:
        Alkalmazott:
        Én:
        Alkalmazott:

        Én: Nos, további szép napot!

      4. 4

        Mas apukak fizetese
        © Its_TC
      5. 5

        Követés
        Dean Winchester
        @Liked.hu

        Ha holnap felkelsz, öltözz elegánsan, majd menj el valamelyik céghez és kezdj el dolgozni.
        Ha rád hívják a rendőrséget, menj el a rendőrségre, és kezdj el dolgozni ott is.

        Mindannyian belefáradtunk már az önéletrajzok küldésébe.

        forrás: © KE SHARP
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
      6. 6

        Követés
        Dean Winchester
        @Liked.hu

        Vannak még olyan emberek, akik 2020-ban is a nagybátyjukkal dolgoznak?
        Bővítsd a látókörödet, hagyd el a komfortzónádat! Vegyél példát rólam!
        Dolgozz a nagynénédnek!

      7. 7

        Követés
        Dean Winchester
        @Liked.hu

        Amikor elkezdtem dolgozni a munkahelyemen, felkértek, hogy menjek be szombaton is dolgozni. Azt mondtam, hogy nem tudok, mivel ez az egyetlen nap a héten, amikor láthatom a fiamat. Immár 5 éve van egy képzeletbeli fiam (James), aki majdnem másodikos, és imád focizni. Olyan gyorsan felnőnek, ha nem léteznek, nem igaz?

        forrás: © Flanny.
      8. 8

        Követés
        Dean Winchester
        @Liked.hu

        Nem értem, hogy a fiam miért fizet azért, hogy bokszmeccset nézhessen élőben, mikor csak egy darab édességet kellene a földre dobnia a három gyerekünk előtt.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK