15 mesterember, akik nem igazán foglalkoztak vele, hogy a lehető legjobban végezzék a munkájukat

    Valamikor nem is olyan régen az emberek rendkívül mozgékony életmódot folytattak. Sokat kellett mozogniuk a túlélésért, érthető módon pedig teljesen elfáradtak a nap végére. Ahogy azonban a mondás is tartja: a lustaság a fejlődés motorja – így ma már rengeteg dolgot gépek végeznek helyettünk, nekünk pedig maximum csak gombokat kell nyomogatnunk hozzá. Persze nem mindenhol, hiszen akadnak még vérbeli kétkezi melók.

    HIRDETÉS

    A kétkezi munkát végző emberek figyelme pedig szeret lankadni munka közben, pechükre pedig elég egy apró figyelmetlenség, és máris a most következőkhöz hasonló katasztrófák születnek.

    1 Ez a gomb valójában nem csinál semmit.

    Kétkezi meló failok 3
    © 
    LPlenni / reddit

    2 Úgy tűnik, hogy ezt az ablakot nagyon sietve szerelték be a szakemberek.

    Kétkezi meló failok 4
    © 
    Magellans Mockery / reddit
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    3 Valaki nagyon unta már az egyenes vonalakat.

    Kétkezi meló failok 5
    © 
    SpicySnarf / reddit

    4 ,,Felújíttattuk a fürdőszobánkat, ami egész jól sikerült, aztán megtaláltuk ezt.”

    Kétkezi meló failok 6
    © 
    Richroyrich / reddit

    5 Keresve sem találhattak volna neki jobb helyet.

    Kétkezi meló failok 7
    © 
    LDpravo / pikabu
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    6 A földalatti kábelek pontosan ott haladtak el, ahol nem számítottak rá.

    Kétkezi meló failok 8

    © 
    dacsmema / reddit

    7 ,,A mester megígérte, hogy gyorsan, olcsón, minőségien dolgozik. Azt elfelejtette mondani, hogy ez három különböző szolgáltatás.”

    Kétkezi meló failok 9

    8 Egy műanyag ételhordóban nem csak ebédet vihetsz a munkahelyedre.

    Kétkezi meló failok 10

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

    9 A ragasztószalag bármilyen nehéz helyzetet képes megmenteni. Még ezt is.

    Kétkezi meló failok 11

    10 Nehéz elképzelni, mennyi ideig tarthatott ennek az összevágása.

    Kétkezi meló failok 12
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    11 Úgy tűnik, hogy a munkásokat cserbenhagyta a szemük.

    Kétkezi meló failok 13
    © 
    IceboundCat6 / reddit

    12 Ez az út olyan, mint egy akadálypálya.

    Kétkezi meló failok 14
    © 
    lostproton / reddit

    13 Most már kár mérgelődni az elhelyezésen.

    Kétkezi meló failok 15
    © 
    Ravelin78 / reddit
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    14 A munkások tudták, hogy nem szabad száguldozni a kerékpárral, amikor egy forgalmas úttesthez érünk.

    Kétkezi meló failok 16
    © 
    city_ / reddit

    15 ,,Albérleteket nézegettem, amikor az egyikben megláttam ezt. Úgy tűnik, hogy a tulaj nem sokat foglalkozott a részletekkel.”

    Kétkezi meló failok 17

    © 
    MelvintheBipty / reddit

    16 Nagyon egyszerű módja ez annak, hogy felbosszantsunk minden erre sétáló járókelőt.

    Kétkezi meló failok 18
    © 
    Great British Gaming / reddit

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK