Még egy ilyen nagyszabású franchise, mint a Harry Potter sem mentes a következetlenségektől és logikai hibáktól. Ezek egy részét maga a könyvek írója készítette, például az időnyerőt, melyet akkora baklövésnek tartanak a varázsvilág rajongói, hogy nem is értik, hogy hozhatott egy ilyet létre Rowling. A legtöbb logikátlanságot és cselekménylyukat persze maguk a filmek adták nekünk, főleg olyankor, amikor a szórakoztatás miatt eltértek a könyvben olvasottaktól.
A Liked.hu-nál szétnéztünk egy kicsit az interneten Harry Potter témában, és összegyűjtöttünk néhány olyan hibát és következetlenséget, amik láttán nem is értjük, hogy nem vettünk észre ezeket korábban.
1 Miért vannak ilyen furcsa biztonsági szabályok a Roxfortban?
A Harry Potter hősei többször is a világ legbiztonságosabb helyének nevezik a Roxfortot, holott az iskola diákjai folyamatos életveszélyben sportolnak, halálos versenyeken vesznek részt, valamint szőrnyekkel és gonosz varázslókkal harcolnak.
Persze, amikor a közeli faluba kell látogatniuk, akkor a szabályok szigorúak: senki nem mehet oda a szülők vagy gyámok engedélye nélkül. Miért nem kell ugyanígy a felnőttek engedélye például a trimágus kupán történő részvételhez?
2 Miért indul Harry egy hónappal korábban az iskolába?
Valószínűleg kevesen vették észre ezt az idő-bakit az első filmben. Hagrid ugyanis Harry születésnapján, július 31-én hozza el a fiút Dursleyéktől, ahonnan rögtön az Abszol útra mennek, hogy vegyen Harrynek egy baglyot, egyúttal gratulál neki a 11. születésnapjához, ami bizonyítja, hogy még mindig július 31-e van. Közvetlenül ezután egy vonatjegyet ad a fiúnak, aki későbbi barátjának családja segítségével megkeresi a 9 és háromnegyedik vágányt, majd elindul a Roxfortba, ahol elvileg más iskolákhoz hasonlóan csak szeptember elején kezdődik a tanítás.
A könyvben nincs ilyen következetlenség: ott Hagrid látogatása és az Abszol úton tett vásárlás után Harry még egy hónapra visszatér Dursleyékhoz.
3 Miért nem láthatja Harry a Thesztrálokat, miután megölte Mógus professzort?
A látványra törekedve az első film alkotói megmutatták Mógus professzor halálát, és kiderült, hogy Harry szándékosan ölte meg a professzort, aki porrá omlott a szeme láttára. Még ha figyelmen kívül is hagyjuk a 11 éves fiú előre megfontolt gyilkosságát, akkor is maradnak megválaszolatlan kérdések. Például Harry miért nem látta ezek után a Thesztrálokat, amiket elvileg mindenki lát, aki látott már halált.
A könyvben ez a következetlenség sincs benne: ott Harry nem öli meg Mógust, csak harcol vele, majd elveszti az eszméletét és nem látja a halála pillanatát.
4 Honnan tudják a tanárok, hogy Ginny-t vitte el a baziliszkusz?
Amikor a tanárok meglátják a feliratot, hogy “a csontváza örökidőkig a kamrában hever majd”, azonnal bejelentik, hogy a szörny elrabolta Ginny Weasley-t, anélkül, hogy tartottak volna egy névsorolvasást vagy bármi. Pedig további írás nem volt a falon. Szóval honnan tudták a tanárok, hogy pontosan kit rabolt el a baziliszkusz?
5 Miért hozta Lucius Malfoy Dobbyt a Roxfortba?
A házimanók a családi birtok részét képezik, és nem hagyhatják el azt a gazdájuk engedélye nélkül. Nyilvánvaló tehát, hogy ebben a jelenetben Malfoy azt mondta Dobby-nak, hogy jöjjön vele a kastélyba. A kérdés csak az, hogy miért? Valószínűleg csak azért, hogy Harry kiszabadíthassa őt.
6 Miért nem estek ki a Trimágus kupáról azok a versenyzők, akik elbuktak az egyik feladatban?
Fleur Delacour nem tudta teljesíteni a második tesztet, ennek ellenére mégis bekerült a harmadik fordulóba. Miért?
7 Hogyan működik zsupszkulcs?
A zsupszkulcsok általában egyszeri használat után elvesztik varázslatos tulajdonságaikat. A negyedik könyvben a szerző külön meg is említette, hogy a varázslók a kviddics világbajnokságra történő megérkezésük után egy speciális dobozba dobták az elhasznált zsupszkulcsokat.
A kérdés tehát az, hogy miért nem szűnt meg portálként viselkedni a tűz serlege, miután a srácokat a temetőbe teleportálta? Miért vitte utána vissza a srácokat a trimágus kupára? És rögtön ezután miért szűnt meg portálként viselkedni? Csak mert a következő jelenetben láthatjuk, ahogy Cornelius Caramel megragadja a serleget, ám őt már nem dobja vissza Voldemorthoz. Pedig vicces lett volna.
8 Miért van London mugli negyedében a Főnix rendjének főhadiszállása? (Black-ház)
A nemes és nagy múltú Black-ház Nagy-Britannia egyik legnagyobb, legrégibb és leggazdagabb varázslócsaládja, a Szent Huszonnyolcak egyike, ami mindig is a hétköznapi emberek, vagyis a muglik megvetésével büszkélkedett. Miért van tehát a családi birtokuk London mugli negyedében, sok mugli ház között? Netán a Black-ház őse, aki először telepedett le itt, még nem volt ennyire híve a tisztavérűségnek, és nem vetette meg annyira a muglikat, mint a leszármazottjai?
9 Miért ne tudta volna Dumbledore, hogy Voldemort horcruxokat alkotott?
A “Harry Potter és a félvér herceg” című film nem mutatja be jól azt a pillanatot, amikor a hősök felfedezik a horcruxok létezését. Az epikusság kedvéért Dumbledore azt mondja, hogy ilyet el se tudott volna képzelni, holott már látta a horcrux naplót, és határozottan sejtette, hogy mi az.
A könyvben nincs ilyen baki, ott a legfontosabb dolog, amit Dumbledore Lumpsluck emlékéből megtud, az nem a horcruxok létezésének ténye, hanem azok száma volt. Így sokkal logikusabb az egész.
10 Miért Pettigrew volt a Potter-ház titokgazdája, és nem maga Dumbledore vagy James?
A Harry Potter könyvekből tudjuk, hogy a tulajdonos maga is lehet titokgazda. Például Arthur és Bill Weasley a Burrow-i ház és a Shell Cottage őrzői voltak. A kérdés csak az, hogy miért nem maga James Potter, Lily vagy esetleg akkor már Dumbledore voltak a Potter-ház titokgazdái, akik biztos, hogy soha nem adják ki a titkot Voldemortnak?
Egyes elméletek szerint maga Dumbledore rendezte el így, és szándékosan azt tanácsolta Harry szüleinek, hogy Pettigrew-t tegyék meg titokgazdának, tudván, hogy el fogja árulni őket és meg fognak halni, ám haláluk egyúttal Voldemort végének kezdete is lesz egyben.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
11 Hogyan került James és Sirius griffendéles egyenruhába?
A visszatekintéskor Lily egy asztalnál ül James és Sirius között. A szokásos Roxforti egyenruhát viseli, a fiúk pedig griffendéles talárban és nyakkendőben ülnek. Pedig ekkor még mindannyian gólyák voltak, vagyis még csak most osztották házakba őket, és (elvileg) nem lehetne még griffendéles egyenruhájuk.
12 Voldemort miért orr nélkül öli meg Lilyt és Jamest?
A “Harry Potter és a Halál ereklyéi: II. rész” című filmben megmutatják Voldemortot, amint épp készül megölni Harry szüleit. Érdekes módon azonban már orr nélkül érkezik Godric’s Hollow-ba, pedig elvileg csak a támadás után lett ilyen, és ekkor még közönséges öregembernek kellett volna lennie.
13 Harry miért csak a tárgyalóteremben érezte Umbridge medalionját?
Amikor Harry és Hermione minisztériumi munkásoknak öltözve a tárgyalóteremben találják magukat, Harry elmondja, hogy érzi a medál jelenlétét, ami Umbridge nyakában lóg. Pedig együtt utaztak a liftben is és akkor sokkal közelebb voltak egymáshoz. Akkor miért nem érezte Harry a medált? Pedig könnyedén leszakíthatta volna Umbreidge-ról, szemtanúk nélkül.
14 Miért nem egyforma a szereplők szemszíne?
Közvetlenül az első rész megjelenése után a rajongók eléggé kiakadtak Harry Potter szemszínére. Daniel Radcliffe ugyanis kék szemű, nem pedig zöld, amilyennek a könyv szerint kellene lennie. Ezt az ellentmondást már csak az tetőzte jobban, amikor Lily Potter szerepében egy barna, nem pedig kékszemű kislányt mutattak a rendezők. A könyvben Harry és az édesanyja is kékszemű volt, így nem véletlen, hogy mindenki azt mondta neki: a szeme olyan, mint az édesanyjáé. A filmben azonban így teljesen értelmét vesztette ez a folyamatos dicséret.
Az első forgatókönyvek szerint egyébként Tom Felton játszotta volna Harry Potter karakterét, csak a haját kellett volna befesteni.
15 Hogy került a London Eye a filmbe?
A nyolcadik film egyik tájjelenetében a London Eye óriáskerék látható. Elég híres, a legtöbb brit pedig tudja, hogy csak 2000-ben nyílt meg. Ez azért is érdekes, mert a nyolcadik rész cselekménye, mint köztudott, 1997-ben játszódik.
Bónusz: néhány jelenetben a figyelmes nézők észrevehették a színészeket helyettesítő kaszkadőröket.
Ebben a jelenetben Harry Pottert helyettesítették a dublőr segítségével.
Mint már korábban említettük, az időnyerő egy totális cselekménylyuk a filmben és a könyvben egyaránt, de íme még egy hiba vele kapcsolatban: a filmben a szereplők kétszer is átélik ezt a jelenetet, mégis a kancsó egészen másképp törik szét.
Végezetül: Mit felejtett el Neville?
A könyvvel ellentétben a film pontosan elmagyarázta, hogy mit felejtett el Neville, amikor emlékgömböt kapott. Ebben a jelenetben jól látható, hogy az összes diák iskolai egyenruhában ül az asztalnál, csak Neville van pulóverben. Szóval itt a válasz, amit a Harry Potter és a bölcsek köve olvasói kerestek: Neville a talárját felejtette el.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK