15 gazdag ember, aki mindent elvesztett és elmesélte, milyen érzés fizetéstől fizetésig élni

    „Ha lenne pénzed és elveszítenéd, az sokkal rosszabb lenne, mintha soha nem is lett volna” – szól a Wall Street farkasa című könyv egyik legtalálóbb mondata. Azok az emberek ugyanis, akik megszokták, hogy nem kell aggódniuk a kiadásaik miatt, roppant nehezen tudnak hozzászokni egy olyan élethez, ahol minden egyes kiadást előre meg kell tervezni.

    HIRDETÉS

    Liked.hu-nál kíváncsiak voltunk rá, hogyan érzik magukat a csődbe jutott milliomosok, és miként tudtak átállni a homárról és kaviárról a kenyérre és vízre.

      1. 1

        25 évesen volt saját lakásom, autóm és egy nagy üzletem. Éttermet akartam nyitni, a férjem pedig egy húsfeldolgozó vállalat igazgatója volt, 120 alkalmazottal. Gondok nélkül éltünk. Ekkor elkövettem életem egyik leghülyébb döntését – külföldre költöztünk (Oroszországból Izraelbe – *Liked.hu szerk), mert közelebb akartam lenni anyámhoz és a nővéremhez.

        Most folyamatosan hónapról-hónapra élünk, nem szabadulunk az adósságból. Nincs saját lakásunk, és soha nem is lesz. A rokonainkat csak a születésnapokon látjuk. Csak a munka, munka, munka és a munka van. Otthon saját házunk, stabil vállalkozásunk volt, most folyamatosan albérletről-albérletre költözünk, az adók pedig kicsinálnak minket. © Marina Zilin / facebook

      2. 2

        9d90215f59be385415b4852f51

        A férjemnek jól fizető állása volt, és két évvel ezelőttig a dolgok remekül haladtak. Első osztályon jártuk be a világot. Bevásárlás? Szinte minden hétvégén luxus üzletekbe jártunk és egy rakás pénzt hagytunk ott. A hálószoba méretű gardróbom olyan volt, mint egy előkelő butik. Voltak bébiszittereink, házvezetőnőnk, 2 szakácsunk és sofőrünk is. VIP bánásmódot kaptunk mindenhol, mert mindenki tudta, hogy nagy borravalót hagyunk.

        A férjem egyik napról a másikra elveszítette a munkáját, és minden drámai módon megváltozott. Botrányos, hogy valaki, aki korábban 4000 dollárt hagyott egy ruhaboltban, most sajnál 4 dollárt egy Starbucks kávéra. Az autókat eladtuk, a személyzet feloszlott, az utazást abbahagytuk – a buli véget ért. Ennek ellenére, ha 1-től 10-es skálán kellene értékelnem a boldogságunkat, akkor most is épp úgy 8-9 körül van, mint korábban. Bármennyire is fájó pont a pénz, pénzen nem lehet boldogságot venni, és még mindig jobb egy hétköznapi autóban ülni a családdal, mint egy boldogtalan házasság miatt sírni egy Maseratiban. © M Mckenzie / Quora

        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
      3. 3

        Nagyapám megcsinálta a szerencséjét a 90-es években. Ennek eredményeként voltak házaink, apartmanjaink, földjeink és bevásárlóközpontjaink. Gyerekként semmit sem kellett nélkülöznöm: az összes játékot megkaptam, amit csak akartam, és soha nem aggódtam azon, hogy honnan származik a pénz. Nekem úgy tűnt, hogy mindenki bármit megkaphat, amit csak szeretne, és ez a normális. Nos, amikor nagyapám elhunyt, megkezdődött az osztozkodás apám és az 5 testvére között. A testvérek viszálya miatt a legtöbb üzlet csődbe ment és elúszott.

        A szüleim (mindketten végzettség nélkül) megpróbálták rendezni valahogy az életüket. Apám üzletet próbált indítani, de semmi nem lett belőle, csak az adósságunk nőtt. Aztán sofőrként dolgozott, anyám pedig eladóként. Ennek ellenére mindent megtettek azért, hogy a lehető legjobb iskolákba járjak. Ekkor kezdtem megérteni, hogy mennyire nem természetes dolog a pénz, aminek az eredménye az lett, hogy kiváló eredménnyel végeztem el az iskolát, ami mellett a sportolói teljesítményem is kiemelkedő volt, ezért az ország legjobb egyetemén tanulhattam. Azóta is segítem a szüleimet, hogy mindannyian normális életet élhessünk.

        A szüleim véleménye szerint a legnagyobb hibájuk az volt, hogy nem tanultak tovább. Nem akartak tanulni, mivel úgy gondolták: “Minek? Úgyis megvan mindenünk.” © Arman Zhakupov / Yandex

      4. 4

        e8192a542681202d4c5159b3ec

        A barátnőm meglehetősen gazdag családból származik, míg én egy átlagos jövedelemmel rendelkező családból. Számára nem volt probléma, hogy 100 ezer forintért vegyen magának pólót, és akkor utazott külföldre, amikor csak kedve tartotta. A kapcsolatunk eleinte olyan volt, mint a filmekben. Egymásba szerettünk, boldogok voltunk, élveztük az életet, és nem voltak gondjaink, mivel az apja minden ötletünket pénzzel támogatta. A cége azonban csődbe ment – Istenem…nem voltak felkészülve erre.

        A barátnőm nem tudja, hogyan kell dolgozni, és nem ízlenek neki az átlagos ételek, elmondása szerint a burgonya ízétől hánynia kell. Csodálatos, kedves, és tudom, hogy szeret engem, akárcsak én őt, de egy üzletbe belépve azonnal rámutat valamire, majd így szól: “Vedd meg nekem” – de nekem nincs ennyi pénzem, és amikor rám néz ilyenkor, akkor szavak nélkül is azt sugallja vele, hogy egy nulla vagyok. Imádom a lányt, de így nem lehet ezt folytatni. © Overheard / VK

      5. 5

        Nem vagyok gazdag, de a család, amiben felnőttem, határozottan középosztálybeli volt. Most szegény vagyok, mert a tanulmányaim befejezéséhez abba kellett hagynom a munkámat. Korábban jó cipőim voltak, de most több éve ugyanazt az egy párt viselem. Egy éve nem jártam étterembe, a fogaimban vagy 5 lyuk van, és nincs pénzem betömetni őket. Ilyesmi nem történt velem, amikor a szüleimmel éltem vagy dolgoztam. A régi életemmel összehasonlítva most olyan, mintha egy párhuzamos univerzumban élnék.

        Megőrjít, hogy körülbelül 500 négyzetméteres házban nőttem fel, és most a házam kevesebb, mint 100 négyzetméter. Előtte egy még kisebb lakásban éltem egy lánnyal, akivel szakítanom is kellett emiatt. Borzasztóan klausztrofóbiásnak éreztem magam, mintha valaki bezárt volna egy hálószobába. Őszintén szólva utálom ezt az életmódot, és nem értem azokat, akik azt mondják, hogy a pénzen nem lehet boldogságot venni. © your_physician / reddit

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK