15 bizonyíték rá, hogy a 90-es évek gyermekei igazi túlélők

    Ha 24 és 38 év között vagy, akkor kijelenthetjük, hogy az életed nagy részét a 90-es években élted, így hozzánk és sok más sorstársunkhoz hasonlóan át kellett élned bizonyos traumákat, melyek manapság, a mai gyermekek számára már elképzelhetetlen. Ez persze nem feltétlenül baj, sőt, talán épp ezeknek a veszélyes helyzeteknek köszönhető az, hogy ilyen életrevaló emberekké váltunk.

    HIRDETÉS

    Liked.hu-nál nagyon szeretünk nosztalgiázni, ezért úgy döntöttünk, hogy felidézzük kicsit azokat a veszélyes pillanatokat 90-es évekből, amik miatt joggal érezhetik magukat vérbeli túlélőknek az ekkortájt élt és született emberek.

      1. 1 A játszóterek nem voltak biztonságosak

        Veszelyes jatekok

        Egy közelmúltba készített tanulmány kimutatta, hogy a felfújható játékok veszélyesek lehetnek a gyermekek számára, különösen magas hőmérséklet esetén. Ilyenkor ugyanis nem tesz jót a szívnek, ha fizikai tevékenységet végeznek a gyerekek. Kivéve minket. Mi túléltük és még mindig itt vagyunk.

      2. 2 Ólomfesték vett bennünket körül

        Az ólommérgezés volt a szenvedélyünk. Persze nem szándékosan, csak 1995-ig kellett várnunk arra, hogy felfedezzék, milyen káros hatással vannak a gyermekekre a különféle ólomalapú festékek.

      3. 3 Túléltük Csernobilt

        shutterstock 1459006409 1 768x432

        Jó, nem tudjuk, hogy az a felhő, amit 1986-ban a réten fekve csodáltunk a haverokkal, tényleg radioaktív volt-e, vagy hogy ez járt-e bármilyen következménnyel az egészségünkre nézve, de az biztos, hogy a baleset megtörtént és tádám, még mindig itt vagyunk.

        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
      4. 4 Biszfenolos cumisüvegből ittuk a tápszert

        Cumisuveg

        Nyam-nyam szintetikus mérgezőanyag.

      5. 5 A szüleink nem tudták, hogy nem egészséges gyerekek mellett cigizni a kocsiban

        Cigizes a kocsiban

        Jó, várj. Lehet, hogy tudták, de az biztos, hogy akkoriban még nem érdekelte őket. Ahogy egyébként a biztonsági öv vagy a gyerekülés használata sem.

        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
      6. 6 Védőfelszerelés nélkül gördeszkáztunk, görkorcsolyáztunk és bicikliztünk

        Gordeszka

        Ha elestünk és megsérültünk, legközelebb jobban vigyáztunk.

      7. 7 Ha ezt láttuk, az azt jelentette, hogy ideje nagyon gyorsan hazaérni

        utcalampa

        Különben anyánk rojtosra veri a seggünk.

      8. 8 Botokkal ütöttük egymást, mert Jedi lovagok voltunk

        Botokkal utottuk egymast

        Valaki teljes erejéből rád vágott a bottal? Ez azt jelentette, hogy ma nem volt veled az erő, ifjú padavan. Holnap új nap virrad, revansot vehetsz.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

    1. 9 Télen a befagyott tavakon ugráltunk

      Milyen idióták voltunk. Szerencsére ma már ez a globális felmelegedésnek köszönhetően nem lehetséges. Télen most már csak maximum a világvége hajcihőben fürödhetünk anélkül, hogy veszélyesen korcsolyáznánk.

    2. 10 Imádtunk erdőbe járni

      Erdo

      Nem voltak GPS-es okostelefonjaink, sőt mobiltelefonunk sem, így ha valamelyikünk eltévedt az erdőben és nem talált ki, akkor azt soha többé nem láttuk újra. De ezt a kockázatot vállalni kellett.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    3. 11 Ez a német kávéreklám soha be nem gyógyuló sebeket okozott

      waitlgmin

      Igaz, hogy azóta is rémálmaink vannak, de legalább túléltük. Ha egy mai tinédzsernek mutatnál ilyet…Jézusom. Még az ijesztő rész előtt megállna a szíve. Egyébként ha érdekel valakit a videó, ITT megnézheti.

    4. 12 Autós térképeken kellett eligazodnunk

      autos terkep

      Túl kicsik voltak a jelzések, lapozgatni kellett az oldalak között és teljesen mindegy volt, hogy nálunk van-e vagy sincs, ha fogalmunk nem volt róla, hogy merre tévedtünk el éppen. Ehhez képest ma a Waze egy úri szeszély.

    5. 13 Mindannyian Michael Jackson rajongók voltunk

      Moonwalk

      Ez persze még önmagában nem volt veszélyes, az viszont igen, hogy a moonwalkot és a táncmozdulatait utánozva legtöbbször majdnem combnyakunkat törtük.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    6. 14 Nem volt mobiltelefonunk, amin keresztül felhívhattuk volna a szülőket, ha valami baj történt

      Zsinortelefon

      Nem vagyunk biztosak abban se persze, hogy ma, a hiper-szuper laptokok és mobiltelefonok világában sokkal jobb az élet, de tény, hogy könnyebb kommunikálni egymással. Mi ehhez képest akkoriban ősemberek voltunk.

    7. 15 Végezetül: túléltük az “Y2K” hibát

      Amíg a mai fiatalok rákeresnek a Google-ben, hogy mit is jelent pontosan ez a három fura betű, addig mi büszkén veregessük meg a vállunkat, amiért sok más veszély mellett egy ilyen globális problémát is túléltünk. Fantasztikusak vagyunk, le a kalappal magunk előtt! 👏

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK