13 bizonyíték rá, hogy minden generációnak saját értékrendje van, és mindnek megvan a maga varázsa

    Általában a különböző generációkat képviselő emberek eltérő véleményen vannak a boldogságról, a munkáról és a párkapcsolatokról. Amik még a szüleink és nagyszüleink számára teljesen természetesek voltak, azok ma már elképzelhetetlenek – de ez így is van rendjén, hiszen a világ folyamatosan változik.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál találtunk néhány kiváló összehasonlítást, melyek bemutatják a múlt és a jelen generációk közötti különbségeket.

    13 Mindennapi élet

    Mindennapi elet

    Szerencsére már rég elmúltak azok az idők, amikor a munkát a kimerülés mértéke jelentette. Korábban annak érdekében, hogy valaki példás szülő legyen, a kimerülésig kellett dolgoznia. Ma már a szülők számtalan módon tehetik könnyebbé az életüket. A technológiai fejlődés és az olyan háztartási gépek, mint a mosogatógép, robotporszívó, stb. szintén segítenek egyszerűsíteni a mindennapi feladatokat.

    12 A gyermekek fejlődése

    Gyerek program

    A mai modern gyerekek már szinte születésüktől kezdve körülvannak véve olyan gyermekjátékokkal, mint a kognitív tanulókártyák és építőkockák. Sok szülő félelemből, hogy a gyerekük esetleg lemarad, igyekszik minden lehetséges módon fejleszteni a gyermeket. Alig 30 vagy 40 évvel ezelőtt azonban a gyerekeknek még maguknak kellett tanulniuk az ábécét, hogy aztán a könyvtárba menve kiválassza az első olvasnivalóját. A gyerekek akkoriban még csak akkor mehettek játszani a barátaikkal, ha az aznapi leckét és házimunkákat elvégezték.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    11 Barátság

    Baratsag

    Régen nehéz volt elképzelni egy gyermek életét barátok nélkül, akik reggelente felkiabáltak az ablak alatt: “Mari, gyere ki játszani!” A szabadtéri játékok, mint például a bújócskázás és a fogócska minden kisgyerek és tinédzser életének fontos részét jelentette. Manapság sok gyermeknek virtuális barátai vannak a közösségi médiában. Napjainkban a legnépszerűbb személyek azok, akinek sok “lájkjuk” van a fényképeik és videóik alatt, nem pedig azok, akik bármikor barátokra lelnek egy jó labdázáshoz.

    10 Saját otthon

    Sajat otthon

    Amikor a szüleink fiatalok voltak, a gyárakban dolgozva is könnyen össze tudtak spórolni annyit, hogy saját otthont vegyenek. Igen, sokan hosszú ideig kellett gyűjtögetniük, de megérte. Most úgy tűnhet, hogy a lakáshitelek miatt könnyebben juthatunk saját otthonhoz, mint bármikor, de azért ennek sok hátulütője van. A fiatal családoknak így sokkal hosszabb ideig kell majd törleszteniük a részleteket.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    9 Női boldogság

    Noi boldogsag

    Az előző generációk hölgyei számára fontos volt időben megházasodni, senki sem akart hajadon maradni. Ma már senkit sem lep meg ha egy 20, 30 vagy akár 50 éves ember még nem házas. A nők manapság inkább karriert építenek és pénzt keresnek a saját álmaik megvalósításához, miközben világot látnak, és csak utána ismerkednek meg a pelenkázás és a gyereknevelés világával. A mai modern világban épp ezért egy jó munkaajánlat ugyanolyan értéket képvisel, mint anno egy házassági ajánlat.

    8 Tinédzserek

    Tinedzserek

    Régen minden tinédzser részt vett legalább egy iskolán kívüli tevékenységben, és a legtöbben egyszerre többféle dolgot is űztek. A gyerekek sportoltak, tudományos klubba jártak, varrtak, kötöttek, és különféle versenyeken indultak. Most minden egyszerűbb, mert elég egy videót közzétenni a közösségi médiában ahhoz, hogy hirtelen híressé váljon az ember. És egy ilyen siker nagyobb elismerést kap a tinédzserek körében, mint bármilyen iskolai verseny első helyezése.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

    7 Munka

    Munka

    A szüleink és nagyszüleink számára tekintélyes dolog volt sok évig ugyannál a vállalatnál dolgozni. Az emberek büszkék voltak arra, hogy hosszú távú kapcsolatokat építhetnek a munkahelyükön, és hogy megbecsülték őket a kollégáik. Ebből fakadóan azt gondolták, hogy nincs szükség munkahelyváltásra. Ma már úgy tűnik, hogy elavultnak számít az első munkahelyhez való hűség. Mert ha még jövedelmezőbb ajánlatokat kap, akkor miért ne élhetne velük az ember?

    6 Vásárlás

    Vasarlas

    Régen egy ruhavásárlás hosszú órákig tartó procedúra volt, mire végre sikerült megtalálni a hozzánk illő ruhadarabot. Ma már azonban minden könnyen elérhető az interneten, és bármit meg lehet rendelni néhány kattintással. Sok esetben ráadásul ez nemcsak gyorsabb, de olcsóbb is.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    5 Divat

    Divat

    Régen divatosnak lenni azt jelentette, hogy ugyanazt kellett viselned, mint a többi ember. Ha mindenki trapéznadrágot hordott, akkor neked is hasonlót kellett hordanod. Ha mindenki feltűnő csíkos sportruházatot viselt, akkor neked is sürgősen szerezned kellett egyet. Napjainkban a divat számos lehetőséget kínál, így elegánsnak tűnhetsz úgy is, hogy közben megőrzöd az egyediségedet is.

    4 Ünnepek

    Unnepek

    Régen az ünnepek valóban különlegesek voltak. Ezekre a napokra az emberek nehezen beszerezhető termékeket vásároltak, és különleges ételeket készítettek belőlük. A születésnapokra különleges torta kellett, a karácsony pedig elképzelhetetlen volt mennyei halas ételek nélkül. Ma már bármikor ehetünk sült halat vagy halászlét, vagy nézhetünk tűzijátékot a különféle eseményeken, így az ünnepek hangulata egyre inkább lecsökken.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    3 Ajándékok

    Ajandekok

    A korábbi generációk jobban élvezték az egyszerű dolgokat. Kaptál egy órát születésnapodra? Fantasztikus! Olcsó fülbevalók? Minden lány irigykedett rád! Ma már nehéz meglepni a modern tinédzsereket ajándékokkal, mert gyerekkoruktól kezdve mindenféle játékokat kapnak. Valójában azonban még a méregdrága okostelefonok sem tudnak akkora boldogságot adni nekik, mint amit az idősebb generáció tagjai éreztek akkor, amikor egy olcsó kiegészítőt kaptak a szüleiktől.

    2 Egészséges étrend

    Etkezes

    A régi idők emberei úgy hitték, hogy egy “jó feleségnek” jól kell lakatnia a férjét, és minél több, annál jobb. Ha a férfi házasság után nem hízott legalább néhány kilót, akkor mindenki biztos volt benne, hogy rosszul választott feleséget. Ma az emberek jobban vigyáznak az egészségükre, ezért a mennyiség helyett inkább az ételek minőségét részesítik előnyben.

    1 Szülés

    Szules

    Régen úgy vélték, hogy a gyermekvállalást nem szabad sokáig húzni a házasság után. És a legjobb az volt, hogy ha valaki “25 éves” koráig várt vele, akkor gyakran már azt mondták neki, hogy túl idős ahhoz, hogy anya legyen. Napjainkban sok nő inkább képezi magát, karriert épít, és csak később vállal gyerekeket. Ennek eredményeként évről évre egyre későbbre tolódik az első gyermek születése a párkapcsolatokban.

    Neked a múltbeli vagy modern életszemlélet tetszik jobban? Ha változtathatnál valamin napjainkban, mi lenne az?

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK