13 alkalom, amikor a hatodik érzékük mentette meg az embereket

    Nem nehéz összekeverni a „megérzést” az indokolatlan paranoiával. Legtöbbször talán épp ez az oka annak, hogy az emberek azt hiszik, előre megéreztek valamit, pedig sokkal inkább az ösztönös paranoiájuk eredménye az, hogy óvatosabban állnak bizonyos élethelyzetekhez. Nem úgy, mint cikkünk hősei, akik valóban az ösztönüknek köszönhetik, hogy ma is talpon vannak, mivel sokuknak szó szerint ez mentette meg az életét.

    HIRDETÉS

    Amikor a Liked.hu-nál végigolvastuk az internetezők Reddit-re posztolt hatodik érzékkel kapcsolatos történeteit, némelyiktől szó szerint borsódzni kezdett a hátunk.

      1. 1

        Általában soha nem kötöm be a biztonsági övet, de egyszer hirtelen úgy éreztem, hogy ezúttal talán mégis érdemes lenne. Megtettem. Kevesebb, mint egy perc múlva egy autó 96 km/h-ás sebességgel csapódott belénk. A rendőr azt mondta, ha nem lett volna bekötve az övem, egyszerűen kirepültem  volna a szélvédőn. © redmooncat15 / Reddit
      2. 2

        A 90-es évek végén egyszer este 11 óra felé végeztem az iskolában, buszok természetesen már nem jártak. Végigmentem egy sikátorokkal teli városrészen, és hirtelen futni akartam. Futottam is, de olyan gyorsan, hogy a szél fütyült a fülemben. Pár másodperc múlva kiáltást hallottam: “Állj meg, azonnal!” és futni kezdtek utánam, de mivel sokkal hamarabb kezdtem a futást, ezért minden nehézség nélkül lehagytam őket. Azóta mindig próbálok hallgatni az ösztöneimre – néha segít. © kk0s0y / Pikabu
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
      3. 3

        Majdnem két évig jártam egy sráccal, de úgy körülbelül a 6. hónaptól kezdve folyamatos gyomorgörcsöm volt, amikor találkoztam vele. Hamarosan már a fájdalomcsillapítók sem segítettek, és enni se tudtam rendesen. Az orvosok sem tudták, hogy mi bajom lehet. Miután szakítottunk, a fájdalom szinte azonnal elillant. Később megtudtam, hogy folyamatosan több lánnyal is csalt, miközben randiztunk. © Sabrina B. Salerno / Quora
      4. 4

        Körülbelül 18 éves voltam, amikor a barátaimmal egy országúton haladtunk. Egy lány ült a volánnál, akit nem ismertem, de nagyon szerette a sebességet. Én magam is szerettem gyorsan menni és az indokolt kockázatot, de ebben az esetben mégis követeltem, hogy lassítson, vagy engedjen kiszállni. Szó szerin kiabálnom kellett vele, mire végre engedelmeskedett és lelassított. Egy hét múlva ugyanezen az útszakaszon 144 km/h-ás sebességgel szenvedett balesetet – ő és a 3 utasa pedig meghalt. © Canadian_Neckbeard / Reddit

      5. 5

        Nem tudom, hogy ez megérzés vagy csak szerencsés véletlen. Egyetemre jártam, és úgy döntöttem, hogy mielőtt bemegyek az órára, kidobom a szemetet. A kuka körülbelül 10 lépésre volt a bejárati ajtómtól, ezért körülbelül 10 másodperccel tette hozzá az utamat. Szó szerint 10 másodperc különbséggel azonban egy üvegkupac zuhant le előttem az utcán, amit valami idióta dobott ki a 3. emeletről. Ha nem dobom ki a szemetet indulás előtt, telibe rám zuhan. © _helloalien / Reddit
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
      6. 6

        43 éves voltam. 5 hónappal korábban mammográfiát végeztettem, és “tiszta” voltam. De nem értem be ennyivel, rossz érzésem volt. 4 különböző orvoshoz mentem, mindegyik azt mondta, hogy semmi bajom, és jobb lenne, ha évente csak egyszer mennék szűrésre. Én azonban nem adtam fel, és az 5. orvoshoz is elmentem. Igen, szó szerint küzdenem kellett azért, hogy diagnosztizáljanak. Kiderült, hogy az emlőrák egy nagyon ritka és agresszív formájában szenvedek. Ma már viszont 5 éve egészséges vagyok! © Tajkaj / Reddit
      7. 7

        15 évesen a szüleim házában egyik reggel égett műanyag szagát éreztem. Majdnem visszaaludtam, mondván, hogy úgysincs semmi komoly, de inkább úgy döntöttem, hogy felkelek, és megnézem, mi a baj. Kiderült, hogy az egyik konnektor lángra kapott, és a láng felkúszott a falon. A család többi tagja aludt, füstérzékelőnk pedig még nem volt akkoriban. Azonnal rohantam a tűzoltó készülékért, felébresztettem apámat, és a kezébe nyomtam. Miközben ő oltott, anyám hívta a tűzoltókat, és csodával határos módon végül sikerült eloltani a tüzet, nem égett le a házunk. © DanBonham / Reddit

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

    1. 8

      A buszmegálló fele tartottam, és láttam, ahogy a buszom épp akkor veszi fel az utasokat. Futhattam is volna, de inkább úgy döntöttem, hogy megvárom a következők. Fél óra múlva, mint általában, most is a vezetőoldali rész leghátsó részébe ültem. Kis idő múlva dugóba kerültünk. Kiderült, hogy az előző buszom karambolozott, és pont azon a helyen csapódott bele egy hatalmas teherautó, ahol általában ülni szoktam. Libabőrös vagyok még mindig, ha csak eszembe jut, pedig 6 éve történt. © Cosmo_shaggy / Reddit
    2. 9

      A tesóimmal és a szomszéd gyerekekkel együtt úszkáltunk a medencéjükben, míg a felnőttek a házban beszélgettek. Egyszer hirtelen arra gondoltam: “Hol van a húgom?”. Jó esély volt rá persze, hogy csak bement a felnőttekhez, de mégis úgy éreztem, sürgősen meg kell találnom. Megkértem a többieket is, hogy segítsenek a keresésben, és észrevettem, hogy a medence alján fekszik, teljesen elkékülve. Azonnal riasztottuk a szülőket, és perceken vagy másodperceken múlhatott, hogy meg tudták menteni az életét. Mára teljesen felépült. © intergalacticsnack / Reddit

    3. 10

      Körülbelül 15 éves voltam, amikor apámmal a családi vállalkozásunkban dolgoztam. Láttam, ahogy apám kimegy a levelekért, kiszedi őket a postaládából, majd az egyiket elejti. Lehajolt, hogy felvegye, és éppen ebben a pillanatban egy elhaladó teherautó gumiabroncsa felrobbant, és apám feje fölött repült át a levegőben. A szele még a kalapját is lefújta. A pánik és az ijedtség leírhatatlan volt. Ha nem ejtette volna el azt a levelet, a gumiabroncs szó szerint letépte volna fejét. © Lee_of_the_stone / Reddit
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    4. 11

      Éjjel 2-kor keltem egy hóvihar miatt, és úgy éreztem, hogy valami nincs rendben. Úgy döntöttem, hogy megnézem az idős kutyámat, de nem találtam. A lakótársaim gyakran kiengedték sétálni a kertbe, majd megfeledkeztek róla, és rácsukták az ajtót. Odamentem a bejárathoz, és láttam, ahogy magányosan fekszik a bejárati szőnyegen, reszketve, hóval borítva. Nemsokára elköltöztem. © Cafilkafish / Reddit
    5. 12

      Fontos találkozóm volt egy másik városban. Valójában sokat repülök, de most valamiért kényelmetlenül éreztem magam a 3 órás út előtt. 2 éjszaka egymás után arról álmodtam, hogy a gép jobb hajtóműve kigyullad, és lezuhanunk. Az indulás reggelén végül olyan sokat készülődtem, hogy lekéstem a gépet. Nem, végül nem zuhant le a gép, engem pedig kirúgtak. De két hét múlva egy sokkal jobb munkát találtam, szóval bármi is volt ez a sors keze, vagy megérzés … nem bántam meg, hogy így történt. © AusCan531 / Reddit
    6. 13

      Apámnak a bíróságra kellett mennie az általa bérelt irodahelyiség bérleti díjának rendezése végett. Magával akart vinni, hogy jobban megismerjem a felnőttek világát, de akkor nyitva kellett volna hagynia az iroda hátsó ajtaját, hogy az alkalmazottak be tudjanak jönni. Hirtelen kellemetlenül érezte magát, és úgy döntött, jobb, ha az irodában maradok. Néhány perc múlva balesetet szenvedett – az anyósülés oldaláról nekicsapódtak. Az ütés hatalmas volt, és ha meghalni nem is haltam volna meg, ha ott ülök, de az biztos, hogy nagyon szenvedtem volna. © volcanic-sass / Reddit

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK