11 bizonyíték rá, hogy sok titokzatos és ismeretlen jelenség van a világon

Mit szólnál, ha hó és eső helyett mondjuk pókok esnének az égből? Neem, ez nem egy rémálomba illő képzeletkép, hanem a valóság. Tudósok megfigyelték ugyanis, hogy Ausztráliában egyes pókfajok apró kis “ejtőernyőket” szőnek a hálójukból, melyekkel felfogják a légáramlatokat, hogy az égben repülve kolonizáljanak új, nehezen megközelíthető helyeket. Az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban is megfigyeltek már hasonlót.

1986-ban egy román tudós, Cristian Lascu szokatlan barlangot fedezett fel Romániában. Különlegessége, hogy teljesen eltérő ökoszisztémával bír, mint a Föld felszíne, köszönhetően annak, hogy teljesen elszigetelve létezett az elmúlt 5,5 millió évben. A barlang levegőjének oxigéntartalma jóval alacsonyabb, mint a föld felszínén lévő, és sokkal több szén-dioxid található benne.

Ezenkívül a földalatti tavai tele vannak hidrogén-szulfiddal és ammóniával. A barlangban egyébként 57 különböző állatfaj él, jól alkalmazkodva ezekhez a körülményekhez. Ebben a barlangban gyakorlatilag olyan körülmények uralkodnak, mintha egy másik, életre alkalmas bolygón lennénk, sajátos légösszetétellel, illetve növény- és állatvilággal.

Az új-mexikói Taosban a lakosság 2%-a hall tompa dübörgést. A helyiek rendkívül mély, időnként zümmögő hangként írják le. A tudósok megpróbáltak rájönni, hogy honnan jön a hang, de nem találtak rá logikus magyarázatot. A helyi lakosoknak persze vannak rá saját elméleteik, egyesek kísérteteknek, mások űrlényeknek vagy szellemeknek tulajdonítják őket.

Az 1986-os szörnyű katasztrófa után mindenki úgy gondolta, hogy Csernobil élővilága olyan kihalt lesz, mintha egy sivatag közepén lennénk. Nagy meglepetésre azonban a természet soha nem látott állat- és növényvilágot hozott létre az ember által tönkretett területen.

Az atomerőmű körül meghúzott 30 km-es zóna ma már inkább hasonlít egy természetvédelmi területre, mintsem egy atomkatasztrófa helyszínére. Európai hiúzt és barnamedvét is láttak már ezen a területen, ami csak azért különös, mert erre sosem volt példa korábban, nem éltek ilyen állatok a közelben. Arra, hogy a sugárzás miért nem ölt meg minden élőlényt a közelben, a tudósok máig sem tudnak választ adni.

A múltszázadi térképek alapján a Bermeja-sziget a Yucatán-félsziget északi partjaitól 100 kilométerre található. A térképek alapján a sziget meglehetősen kicsi, de mégsem annyira, hogy ne lehetne azokat észrevenni. Na már most, ez azért érdekes, mivel 1997-ben és 2009-ben is indított kutatócsapatokat a  Mexikói Nemzeti Autonóm Egyetem a sziget élővilágának tanulmányozására, ám nagy meglepetésükre semmi sem volt azon a helyen, ahol a szigetnek kellett volna lennie.

A titokzatos eltűnés összefüggésben lehet a világ óceánjainak vízszintemelkedésével és az óceánok fenekén lévő földrétegek változásával, de vannak olyanok is, akik úgy gondolják, hogy a szigetet szándékosan pusztították el, mivel nagyon sokáig folyt a vita arról, hogy melyik országhoz tartozik. Így vagy úgy, de a sziget örökre elveszett.

Ausztrália északi részén szeptembertől márciusig szinte minden nap kialakul egy ugyanolyan felhő. Először a huszadik század közepén figyelték meg, aztán pilóták lettek figyelmesek a jelenségre, és a Hector nevet adták neki, hogy aztán tájékozódási pontként használhassák az égbolton. A Hector-felhő a világ egyik legnagyobb felhője, ám ennek ellenére senki sem érti, hogy miért és milyen okból jön létre ilyen rendszeresen, mivel ezt semmilyen ismert környezeti hatás sem indokolja.