-
-
10 A gazda, aki egy hatalmas gyapjas mamutra bukkant.
James Bristle gazda és egy barátja épp a szokásos munkájukat végezték, amikor ásás közben valami keménybe botlottak. Kiderült, hogy a kemény tárgy tulajdonképpen egy gyapjas mamut csontvázának darabja, ami 15 ezer ével ezelőtt élt a Földön. Az eset még 2015-ben történ Michigan déli részén, ahol az állat két agyarát és csigolyáit ásták még elő a földből.
A felfedezés azért is volt jelentőségteljes, mivel teljesen újraírt mindent, amit eddig az első amerikai kontinensen élő emberekről gondoltunk. Az állat maradványait vizsgálva ugyanis a híres mamutszakértő, Daniel Fisher, a Michigani Egyetem tudósa megerősítette, hogy minden bizonnyal emberek ölték meg az állatot, vagyis már sokkal régebb óta élnek emberek az amerikai kontinensen, mint azt korábban gondolták.
HIRDETÉSHIRDETÉSHIRDETÉS -
9 A munkás, aki megtalálta I. Childerich frank király kincsét.
A fenti kép egy pecsétgyűrű, amely I. Childerich frank király kincsének része. Ez a nagy, 27 milliméter átmérőjű aranygyűrű jól mutatja, hogy milyen nagy ujjai voltak I. Childerich frank királynak.
1653-ban Adrien Quinquin, egy süketnéma kőműves épp a Tournai-i Saint-Brice templom területén ásott, amikor valami fényes dolgot talált a földben. Ez az aranygyűrű volt az, ami mellett egyébként a féri még száz aranyérmét, patkókat, fáklyát és kardokat is talált.
-
8 Grauballei férfi: a különleges múmia.
A munkások egy tőzegmoha lápban dolgoztak éppen, amikor az egyik férfi ásója egy kemény dologba botlott. Kiderült, hogy a Grauballei férfi múmiája volt. A Grauballei férfi különlegessége, hogy a haja és a körme tökéletesen sértetlen volt annak ellenére, hogy a férfi már évszázadok óta halott volt.
Az oxigénszegény, baktériumoktól mentes tőzegmoha-lápban olyan jó állapotban megmaradt, hogy minden gond nélkül lehetne ujjlenyomatot venni tőle. Szénizotópos kormeghatározás szerint körülbelül 2300 évvel ezelőtt élt, tehát a vaskorban.
HIRDETÉSHIRDETÉSHIRDETÉS -
7 Valóban léteztek hobbitok?
Egy ausztrál és indonéz régészekből álló csapat épp az Ázsiából Ausztráliába irányuló emberi vándorlás bizonyítékait kutatta, amikor váratlanul a hobbitok lehetséges létezésére utaló jelekre bukkantak.
A kutatócsapat 2003-ban egy női csontvázra bukkant az indonéziai Flores-szigeten található Liang Bua-barlangban. Alaposabb vizsgálatok után kiderült, hogy a nőnek nagyon alacsonynak kellett lennie, valamint szokatlanul kicsi volt az agya. Mai napig nem világos, hogy csak valamilyen deformációval élő emberről van szó, vagy esetleg egy teljesen más faj tagját találták meg a régészek. Még ma is sok kérdés maradt ez ügyben.
-
6 Római villa a kertben.
Luke Irwin brit szőnyegtervező épp a kertjében dolgozó villanyszerelőknek mutatta, hogy hol is kellene elvezetni a kábeleket, amikor váratlan felfedezésre bukkantak. A föld felszíne alatt 45 centiméterrel egy kemény rétegre bukkantak, amiről később kiderült, hogy egy tökéletesen megőrzött ókori római villa padlója.
A régészek szerint a mozaikdarabokból álló padló felfedezése kulcsfontosságú lelet, ami új adatokat szolgáltathat a Római Birodalom korabeli brit történelemről.
-
-
5 A túrázók, akik megtalálták Ötzi-t, a jégembert.
Két német turista a Hauslabjochon és a Tisenjoch Passon túrázott, amikor életre szóló felfedezésre bukkantak. Először azt hitték, hogy csak egy hegymászó holtteste, de később kiderült, hogy ez a legrégebbi természetes emberi múmia, amit Európában találtak. Ötzi-t, a jégembert 1991 szeptemberében fedezték fel az Ötz-völgyi-Alpokban – innen kapta a nevét.
-
4 Derinkuyu földalatti városa.
1963-ban egy férfi egy furcsa dologra bukkant a háza egyik szobája mögött. Az elsőre falnak tűnő dologról a régészek később kiderítették, hogy egy teljes alagútrendszer található mögötte, amit ma már csak Derinkuyu földalatti városának hívunk.
A régészek szerint a földalatti várost a bizánci korszakban építették, hogy megvédje a lakosokat az arab-bizánci háborúk idején. Becslések szerint közel 20 ezer ember is kényelmesen elfért volna benne.
-
Marcel Ravidat, egy 18 éves fiatalember fedezte fel a Lascaux-i barlang bejáratát, melynek felfedezésekor kiderült, hogy a falai tele vannak lenyűgöző állatos barlangrajzokkal. A 18 éves Ravidat később díjat is kapott a felfedezéséért.
A barlangot 1948. július 14-én nyitották meg a látogatók előtt, ám az ide érkező turisták miatt olyan nagy volt a levegő és porszennyezettség, hogy a festmények veszítettek állapotukból, így végül bezárták a turisták előtt. A festmények és karcolatok nagy része egyébként a magdaléni korszakból való, azaz 15-17 ezer éves.
HIRDETÉSHIRDETÉSHIRDETÉS -
2 Jóás király táblája.
Jóás király tábláját több hatalmas vita is övezte, amikor először felfedezték. A legenda szerint egy építkezésen vagy egy muszlim temetőben találták a jeruzsálemi Templom-hegy közelében. Miután lefordították a feliratot, rájöttek, hogy egy Jóás király által elrendelt templomjavítás utasításai olvashatók rajta.
Az egyetlen probléma, hogy senki sem tudja, valóban eredeti-e a tábla vagy csak egy modern hamisítvány. Az Izraeli Régiségügyi Hatóság kétségeit fejezte ki annak valódisága és eredete iránt.
-
1 Hajó a Kineret-tó alatt.
Két Ginosar-i halász testvér, Moshe és Yuval Lufan szabadidejükben amatőr régészettel foglalkoztak és Izrael múltjához kapcsolódó tárgyak után kutattak. Egyszer, amikor a víz drasztikusan visszahúzódott a Kineret-tó alatt, egy régi csónakra bukkantak a homokban.
A testvérek azonnal jelezték a felfedezést, miután egy szakértői csapat sietett a helyszínre, akik 12 napon és éjszakán át ásták ki a hajót a homokból. A hajótest különlegességét az okozza, hogy ezt a fajta hajót többször is említik az evangéliumok.
Bónusz: lovak és hintók a Csou-dinasztia sírjában.
A tudósok és régészek úgy vélik, hogy ez a temető a Csou-dinasztia egyik nemesi családjához (i.e. 806-375) tartozott. Az ásatás során több tucat hintót és közel 100 elpusztult ló csontvázát találták, amik körülbelül 2400 évvel ezelőtt éltek. Az egyik legkülönlegesebb felfedezési tárgy a 2,4 méter hosszú és körülbelül 1,7 méter széles bronzzal és csontokkal díszített hintó volt.
A régészek egyfolytában azon fáradoznak, hogy az emberiség egyre többet tudhasson meg a történelméről. Ennek ellenére az igazán nagy felfedezések néha mégis az olyan átlagemberek nevéhez kötődnek, akik egyáltalán nem is kerestek semmi extrát, csak például ástak kicsit a kertjükben, vagy épp gleccsert másztak Ausztriában.
A Liked.hu-nál összegyűjtöttünk néhány olyan izgalmas és történelmi szempontból meglehetősen jelentőségteljes leletet, amit teljesen véletlenül fedeztek fel az emberek.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK