10+ milliomos elmesélte, milyen érzés egyik napról a másikra nincstelenné válni

    Így vagy úgy, de mindannyian veszítünk el értékes dolgokat az életben: legyen az egy barát, egy áruló szerettünk vagy anyagi jellegű. Legtöbben mindent megteszünk azért, hogy sikeresek és gazdagok legyünk, míg mások teljesen hozzászoktak ahhoz, hogy több tíz-száz milliós vagyonban dúskálnak. Csakhogy a világ legnagyobb bankszámlája sem véd a kudarcok ellen.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál most olyan internetezők történeteit gyűjtöttük össze, akik egykor nagyon gazdagok voltak, ám történt valami az életünkben (mindenkinél más), ami mindent megváltoztatott és egy szempillantás alatt az átlagemberek között találták magukat.

    1.

    A barátom feleségül vett egy nőt, aki születése óta multimilliomos volt. Az, hogy úsztak a pénzben, még enyhe kifejezés volt. Kizárólag első osztályon repültek, prémium ruhákat vásároltak, és minden évben vásároltak egy új Potsche-t vagy Mercedes-t. Manhattan legelitebb területén éltek. Nem kellett dolgozniuk, mert a feleséget havi szinten támogatta a családja: 700 ezer és 1 millió dollár közötti összeggel.

    Az édes élet kb. 10 évig tartott, míg hirtelen összetűzésbe nem kerültek a rokonokkal, akik egyik napról a másikra elzárták a pénzcsapot. Most mindketten elmúltak 50 évesek, semmi szakmai készségük nincs, és saját maguknak kell fizetniük a bérleti díjakat, számlákat és az adókat. A barátom felesége elmondta, hogy a legnagyobb probléma az, hogy egyszerűen nem tudják, hogyan kell élni: még a szupermarketben történő vásárlás is nehézséget okoz számukra. Egyszer meghívtam őket, hogy kávézzunk egyet a Starbucks-ban, és 15 év után először mondták nekem, hogy „köszönöm”, amikor én fizettem helyettük. Ettől függetlenül nem mondhatom, hogy megérdemelték volna ezt a hirtelen kisiklott élete: mindketten jó emberek voltak, bár talán túlságosan is gazdagok. © Jerry Strazzeri / Quora

    Szegénység és gazdagság

    2.

    A férjemnek és nekem egyszer gyönyörű otthonunk volt a város legszebb részén, és egy 6 számjegyű összeg (dollárban – szerk.*) a bankszámlánkon. De minden összeomlott a pillanat alatt. Összeomlott a 14 éves kapcsolatom egy olyan emberrel, akit életem szerelmének tartottam, ráadásul elveszítettem a szeretteimet – a testvéremet és anyámat. A volt férjem meg akarta tartani minden vagyonát, ezért megtagadta a fele-fele arányban osztozkodást.

    Semmim sem maradt, és még a nagyon drága válási ügyvédet is fizetnem kellett. Néhány hónappal később felkértek, hogy térjek vissza a régi munkahelyemre. Visszatértem, bár rövid idő alatt 20 kg-ot fogytam és teljesen depressziós voltam. Az összes kollégámat megdöbbentettem, volt, aki fel sem ismert engem, mások arról kérdezgettek, hogy milyen érzés visszatérni ide dolgozni. Erre azt válaszoltam: „Olyan, mintha egy expasim esküvőjére kellene mennem, aki egy szupermodellt vesz feleségül.” © ismeretlen szerző / Quora

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    3.

    2011-ben a nővérem és én a legelitebb magániskolákba jártunk, apámnak divatos autói voltak, anyám pedig gyönyörűen öltözött. Ami pedig a legfontosabb: egy csodálatos tengerparti villában életünk. 2016 közepén tévedésből pert indítottak apám ellen, és ez majdnem tönkretette a hírnevét. Elveszítettük a megtakarításainkat, apámnak pedig éjjel-nappal dolgoznia kellett, de így sem tudott már annyit keresni, mint korábban. Kisebb házba költöztünk és minden autóját eladta.

    A legszomorúbb dolog, hogy szégyelltem mindezt. Nagyon fájdalmas volt látni, ahogy a régi barátaim továbbra is boldogan élnek, miközben mi egy repülőjegyet, vagy szállodai szobát sem engedhettünk meg magunknak. Sikerült összekapnom magam: elkezdtem keményen tanulni, és olyan eredményeket értem el az iskolában, mint eddig még sohasem. Sokan ilyenkor valószínűleg a drogokhoz fordultak volna, de én eléggé érettnek és felelősségteljesnek éreztem magam ahhoz, hogy ne tegyem ilyennel tönkre a jövőmet. © ismeretlen szerző / Quora

    Elszegényedett emberek

    4.

    A válság miatt mintegy 3 millió dollárt vesztettem. Sikertelenné váltam a munkám egy olyan területén, ahol azt megelőzően 12 éven keresztül toppon voltam. Ez nagyon aláásta az önbizalmamat. Egy nap, az egyik barátom, felajánlott nekem egy autómosó munkát. Eleinte megtagadtam, mert eszembe jutottak apám szavai, és megalázónak tartottam, de kénytelen voltam elvállalni, amikor rájöttem, hogy nincs elég pénzem, hogy születésnapi ajándékot vegyek az unokahúgaimnak.

    A munkám 3. napján begurult hozzánk egy Lexus-os lány, aki nekem dolgozott. Majdnem elsüllyedtem a szégyentől, de aztán kiszállt a kocsiból, odarohant hozzám, megölelt, és azt mondta, hogy nagyon örül, hogy újra láthat, és hogy nagyszerű főnök voltam. Meglepő volt számomra, hogy milyen tisztelettel bánnak velem az egykori munkatársaim és üzletfeleim, még egy cikket is készítettek az életemről az egyik helyi magazinba. © Michael Aumock / Quora

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    5.

    Gyerekként nagy házban éltem, 2 szobalány, szakácsok, dada, komornyik és sofőr mellett. A szüleim szinte minden este partikat rendeztek. A ház annyira nagy volt, hogy még a nagyszüleink is velünk éltek. Aztán apám váratlanul Japánba költözött, és anyámnak egy sokkal kisebb házba kellet költöznie a 4 gyermekével.

    Azután minden a távol levő édesapánk anyagi helyzetétől függött, de amikor meghalt, egy kollégája minden pénzét ellopta. Hirtelen mély szegénységbe kerültünk, volt, hogy heti 10 dollárból kellett élnünk. Őszintén szólva ezek soha nem befolyásolták az érzelmeimet. A pénz jön és megy, ez számomra önértékelési szempontból semmit sem jelent. Most szeretek sétálni, Netflix-ezni a testvéreimmel, akikkel talán csak erősebb lett a kapcsolatunk, amióta megváltozott az életünk. © Vicki Chang / Quora

    gazdagsag

    6.

    2003-ban jelzálogkölcsönöket adtam, és az életem egészen a 2008-as pénzügyi válságig virágzott. Akkoriban a megtakarításaim nagy részét egy halaszthatatlan hátműtétbe kellett ölnöm, de a java csak a gyógyulás elején kezdődött, amikor a jelzálogbiznisz hirtelen összeomlott. Pénz és munka nélkül maradtam, apám pedig váratlanul elhalálozott, ami miatt depressziós lettem. Mindenemet el kellett adnom – el kellett költöznöm a házamból, vissza kellett adnom az autómat és le kellett mondanom a hitelkártyáimat.

    Azóta hét év telt el, de még mindig napról-napra élek, minden munkát elvállalok, amiből egy kis pénzt tudok szerezni. Mindig csak használt dolgokat vásárolok, még bútorokból sem engedhetem meg magamnak az újakat. Így vagy úgy, de értékes leckét tanultam az életről, és ma már köszönetet mondok mindenért, amim van. © Kathy Nelson / Quora

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK