10 kiszámíthatatlan véletlen, ami az egész emberiség történelmére nagy hatással volt

    Bármennyire is furcsa belegondolni, de valóban igaznak tűnik az az állítás, mely szerint a legnagyobb meglepetéseket mindig a kiszámíthatatlan, véletlen egybeesések szülik. Nincs is erre jobb példa, mint a mi saját történelmünk, mely számos példát rejt magában, hogy milyen előre nem látható következményei is lehetnek egy-egy hibának vagy furcsa véletlennek.

    HIRDETÉS

    Ezek közül gyűjtöttünk most össze 11 olyan érdekes balesetet, amely hol hosszabb, hol rövidebb idő alatt, de alaposan ,,túl nőtt” magán, és végül az egész emberiség történelmére hatással volt.

    1. 10 A történelem egyik legnagyobb környezetszennyezése.

      wikipédia

      Az amerikai hadsereg sosem ódzkodott az atombomba-kísérletektől, ez köztudott. 1954-ben azonban kissé ,,túltolták” a dolgot, és a Bikini-atoll (korallzátonyokból felépített sziget) területen végrehajtott kísérlet során fatális hibát követtek el. Az eredetileg 6 megatonnásra tervezett atombomba kísérlet ugyanis túlnőtt magán, és a legóvatosabb becslések szerint is legalább 2,5-ször nagyobb (de inkább háromszor), körülbelül 15 megatonnás volt a robbanás.

      Mint utólag kiderült, az óriási robbanás okozója az atombombához adott lítium-7 izotóp volt, mely (nem várt módon) többszörösére emelte annak erejét. A kísérlet során tengeri élőlények ezrei repültek a magasba, és a források szerint olyan hatalmas méretű volt a robbanás, hogy maguk a tudósok is megijedtek attól, amit létrehoztak.

      A sugárzás több száz kilométerre is érezhető volt, ami csak azért volt probléma, mert a környező szigeteken élő embereket senki nem tájékoztatta a problémáról, így voltak olyan szigetek, ahol a gyerekek több napig (amíg megérkezett a segítség) a sugárzó hamuban játszottak a szabadban. Nem meglepő módon természetesen, a Bikini-atollt képző korallzátony is megsemmisült a kísérlet során.

    2. 9 A Caesar saláta véletlen felfedezése.

      wikipédia

      A helyszín az Amerika és Mexikó határán fekvő Tijuana városka, az időpont pedig 1924. július 4-e. A legenda szerint ekkor történt, hogy a helyi étterem-tulajdonosnak, Caesar Cardini-nak hirtelen kellett összedobnia valamit az amerikai nemzeti ünnep (függetlenség napja) okán tartandó utcabálra. A mester – jobb híján – a raktárban lévő maradékokhoz nyúlt, és mint kiderült jól tette, ugyanis létrehozta az első ,,Caesar salátát”, mely azóta is milliók és milliók kedvence, szerte a világon.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    3. 8 A pezsgő véletlen felfedezése.

      wikipédia

      A ma már mindenki számára megfizethető ital nagyon sokáig csak a leggazdagabbak itala volt. Dom Perignon francia szerzetes az 1600-as évek végén állított elő először – véletlenül – borból pezsgőt.

      A legenda szerint Pérignon atya – aki huszonkilenc éves korában lett az apátság pincemestere – karácsony közeledtével meg akarván lepni újborral rendtársait, felnyitott egy új, még erjedetlen cukrot tartalmazó borral megtöltött palackot, ami sokadmagával szüret óta hevert a pince mélyén, s belekóstolt, nem vall-e szégyent vele. Ahogy nyelte a gyöngyöző bort, csodát érzett és látott, s akkor hangzott el az a nevezetes mondat:

      „A csillagokat iszom.”

    4. 7 Loyolai Szent Ignác, a jezsuita rend alapítója.

      wikipédia

      1521. pünkösd vasárnapján Loyolai Szent Ignác súlyosan megsebesült, amikor a francia tüzérség Navarrában tűz alá vette Pamplona citadelláját. Mivel hosszabb ideig ágyban kellett feküdnie, ezért az unalom elkerülése végett olvasnivalót kért magának, ám csak a ,,Jézus élete” volt kéznél egy kartauzi szerzőtől, illetve a ,,Szentek élete” című legendárium.

      A sebesült először kedvtelenül lapozgatta a könyveket, majd egyre inkább elragadta őt a dolog és a művek hatása alá került. Ez a véletlen egybeesés vezette őt egészen odáig, hogy végül megalapította a jezsuita rendet, illetve boldoggá és szentté is avatták őt a későbbiekben.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    5. 6 A kaliforniai aranyláz.

      wikipédia

      A világtörténelem egyik legnagyobb aranyláza, a kaliforniai aranyláz egy teljesen ártatlan szituációból indult, 1848. január 24-én. Ekkor történt ugyanis, hogy egy colomai fűrészmalomban rejtélyes, furcsa sárga köveket hozott felszínre a malomkerék. Mint később kiderült, ezek színtiszta aranyak voltak, így a felfedezés hírére rövid idő alatt, több mint 300 ezer ember utazott Kaliforniába a gyors meggazdagodás reményében.

      Ez a váratlan felfedezés nem csak az emberek számára, de a környező térség számára is nagy változást jelentett, az eleinte csak pár sátorból álló falucskában ugyanis előbb házak, majd közutak épültek, végül pedig virágzó nagyvárossá, később metropolisszá nőtte ki magát. Ez a város nem más, mint San Francisco.

    5 A bosszúból lett világszenzáció.

    wikipédia

    Bármilyen hihetetlen, de a chips feltalálása szintén egy tökéletes véletlenhez köthető, amire 1853. augusztus 24-én került sor. Ekkor történt ugyanis, hogy az amerikai Saratoga Springs egyik hoteljének az éttermében megszállt egy vendég, aki folyton-folyvást belekötött a hotel szakácsa által készített sült krumpliba, mondván, hogy az túl vastag, és ő ezt nem fogja megenni.

    A szakács végül bosszúból hajszálvékonyra szeletelte a burgonyát, majd így sütötte ki azt az akadékoskodó vendégnek, mellyel egyúttal elkészítette a világtörténelem első adag ,,chips”-ét. A folytatást nyilván nem kell ecsetelni, a mai napig minden egyes élelmiszerbolt polcán ott pihen.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK