A 10 legjobb igaz történeten alapuló film, és hogy miben különböznek a valóságtól

    Minden igaz történeten alapuló film igyekszik minél élethűbben előadni az általa közölt sztorit, de ezzel egy időben a mozipénztáraknál is szeretne minél nagyobb sikert aratni. Ennek ellenére pedig olykor elkerülhetetlenek bizonyos változtatások az eredeti történetekkel szemben, hogy a mozinézők számára még érdekesebb és izgalmasabb legyen a történet. De vajon mennyire hűek a valósághoz a világ legnagyobb sikert aratott, igaz történeten alapuló drámafilmjei?

    HIRDETÉS

    Liked.hu-nál most összegyűjtöttük 10 igaz történeten alapuló filmet, hogy megmutassuk, miben különböznek a valóságban megtörtént események a képernyőn látottaktól.

      1. Ez a film egy repülőgép-baleset történetét meséli el, mely az uruguayi rögbicsapattal történt még 1972-ben. Antonio Vizintín (az egyik túlélő) szerint azonban óriási különbségek vannak a film és a valóság között. Ha teljesen a valódi sztorit dolgozták volna fel, valószínűleg unalmassá vált volna a film, mivel a túlélők elmondása szerint olyan volt, mintha megállt volna az idő, és minden nap pontosan ugyanazt csinálták. A rendező, Frank Marshall ezért úgy döntött, hogy kicsit dramatizálja a történetet.

        Hamis jelentetek is kerültek a filmbe, például amikor a túlélők gitárokat égetnek, vagy amikor fényt látnak a hegyen – a valóságban nem történt ilyen. A filmben ráadásul a mentőhelikopterek érkezése teljes meglepetést okozott a szereplőknek, miközben a valóságban erről jóval korábban értesültek már rádión.

      2. 2 Egy csodálatos elme (2001), Ron Howard

        4cf8a75b1dab8c4cf6e753a3eb

        A Russell Crowe főszereplésével készült film a közgazdasági Nobel-díjas John Forbes Nash igaz történetét meséli el, kiegészítve néhány olyan ténnyel, mely nem egészen fedi a valóságot. Nash például nem mondott beszédet, amikor megkapta a díjat, ám a filmben mégis ez látható. A valóságban a védelmi minisztériumban sem dolgozott, sőt a filmben minta apaként láthatjuk, miközben a valóságban csak egy gyermeke született, és az is egy házasságon kívüli kapcsolatból, majd később soha nem gondoskodott a gyermekről.

        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
      3. 3 A zongorista (2002), Roman Polanski

        8f344158d0868fc5862f8e49bd

        A zongorista című film igaz történetének hőse, Wladyslaw Szpilman az emlékirataiban azt állítja, hogy Varsóban született és az egész életét ott töltötte. A filmben ennek ellenére mégis Krakkó utcái láthatók, vélhetően azért, mivel Hitler csapatai teljesen megsemmisítették a varsói gettót és fővárost, ezért a rendező Polanski az olasz festő, Canaletto által Varsóról készült képei alapján reprodukálta Varsó óvárosát.

      4. 4 Életrevalók (2011), Olivier Nakache és Eric Toledano

        a6db0b527dbe5985dfc9c9703b

        A valóságban a történet főszereplője, Philippe Pozzo di Borgo épp egy gazdag örökösnőt vett feleségül, amikor balesetet szenvedett és kerekesszékbe kényszerült. A felesége három évvel később elhunyt, de a filmben arról van szó, hogy már Philippe balesete előtt elhunyt a nő. A házaspár két gyereket fogadott örökbe, akik szintén nem szerepelnek a filmben. A film vége sem felel meg a valóságnak: Philippe Marokkóba költözött és ott ismerkedett meg új szerelmével, egy kétgyermekes egyedülálló édesanyával. A másik fontos különbség, hogy a filmben szenegáli eredetű Abdel Yasmin Sellou a valóságban algériai volt.

        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
      5. 5 Szökés Alcatrazból (1979), Don Siegel

        492e3259edbc2129bcf8eabb8f

        Ez az egyik legreálisabb film, mely tényleg valós tényeken alapul. Ez nem meglepő, hiszen a valóság maga is olyan, hogy ilyet ki sem lehetne találni. Nem is kellett kiegészíteni semmivel, a történet így is magával ragadja a nézőt. A történet főszereplőinek, Frank Morrisnak, valamint a Clarence és John Anglin testvéreknek valóban sikerült megszökniük az alcatrasi börtönből. Soha nem derült ki, hogy túlélték-e vagy sem, de évekkel később állítólag megjelent egy John Anglin által írt levél, melyben állítása szerint mindhárman túlélték a szökést.

        A filmet az igazi Alcatraz börtönben forgatták, bár a főszereplők cellái nem a valódi szereplők cellái voltak. A filmben a C szektor cellái láthatók, a valóságban azonban a bűnözők a B szektorban voltak. Ha meglátogatjuk a börtönszigetet, még ma is láthatjuk a lyukakat, amin keresztül elmenekültek és az általuk készített papír, illetve gipsz fejeket, mintha még mindig ott lennének.

      6. 6 Hacsi, a leghűségesebb barát (2009), Lasse Hallström

        8ac9b65c2c84572c08e5dbb1fd

        Az igaz történettel szembeni legnagyobb ellentmondás, hogy a valóságban az egész sztori Tokióban történt és nem az Egyesült Államokban. A másik, hogy Hidesaburō Ueno professzor agyvérzés miatt halt meg, és nem szívroham miatt, mint a filmben. Végezetül a kutyát a főszereplő szándékosan vásárolta meg, és nem egy állomáson találta, mint azt a filmben láthatjuk.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK