8 életrajzi film, amitől teljesen el voltak ragadtatva azok, akikről forgatták

    Rendkívül nehéz és felelősségteljes feladat, amikor nem egy kitalált személyről kell filmet készíteni, hanem egy valóságban is létező emberről, különösen akkor, ha az illető még mindig él és minden bizonnyal a filmet is látja majd. Ilyenkor nagyon sok múlik a forgatókönyvön, de még több múlik azon, hogy mennyire képesek beleélni magukat a színészek az adott emberek szerepébe.

    HIRDETÉS

    Vannak színészek, akik olyan zseniálisan megbirkóztak ezzel a feladattal, hogy még az általuk játszott emberek is le voltak nyűgözve az alakításuktól. A Liked.hu-nál most 8 ilyen filmet gyűjtöttünk össze.

      1. 8 127 óra

        1636619617 1

        A film Aaron Ralston túlélésének történetét mutatja be, aki egy szikla alá szorult és emiatt amputálni kellett a karját. A férfi rendkívül elégedett volt a róla készült filmmel.

        ,,A film annyira tényszerű, hogy szinte már dokumentumfilmként mutatja be az egészet” – mondta. Egyetlen pontatlanság volt csupán a történetben: amikor egy tóban úszkált a baleset előtt megismert lányokkal. A valóságban a férfi csak pár mászófelszerelést mutatott nekik.

        ,,Szerintem ennél jobb filmet nem is lehetett volna készíteni. Annakidején nyolcszor néztem meg egymásután és minden alkalommal sírtam” – mesélte Aaron.

      2. 7 A mindenség elmélete

        1636619567 2

        Hawking már premier előtt látta a filmet, és imádta. Mielőtt megnézte, azt mondta az őt alakító  Eddie Redmayne-nek: “Majd elmondom, mit gondolok – hogy jó vagy sem.” Erre a színész így válaszolt: “Örülök, ha tetszik és sajnálom, ha nem.”

        A tudóst azonban rendkívül lenyűgözte a film, a végén még könnyeket is kellett törölgetni a szeméről. Elmondása szerint némelyik jelenet olyan volt, mintha tényleg saját magát látná a képernyőn.

        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS

        Hawking maga is hozzájárul egyébként a film sikeréhez: engedélyezte ugyanis, hogy felhasználják a filmben a számítógép által generált hangját, melyet egyébként szigorú védjegyek védenek és senki sem használhatja engedély nélkül. A forgatókönyvíró Anthony McCarten elmondta, hogy kezdetben rengeteg pénzt költöttek rá, hogy valahogy megpróbálják utánozni a hangot, de egyik sem járt sikerrel. Nagy megkönnyebbülés volt, amikor Hawking úgy döntött, odaadja nekik az eredetit.

      3. 6 A Wall Street farkasa

        1636619568 3

        Jordan Belfort hosszasan méltatta a film hitelességét, külön megjegyezve DiCaprio lenyűgöző teljesítményét. Különösen tetszett neki a viharba került jacht ábrázolása, bár elmondása szerint ez élőben még félelmetesebb volt.

        DiCaprioról Belfort azt mondta: “Megdöbbentett az, ahogyan képes volt átadni az energiámat, különösen az eladási és szónoklási jelenetekben. Nem a hangomat próbálta parodizálni, hanem inkább a modoromat, a hangnememet és a gesztusaimat.”

      4. 5 Rocketman

        1636619553 4

        Elton John maga is aktívan részt vett a róla szóló film forgatásán, mert attól tartott, hogy a készítők esetleg torzítják a jeleneteket, de a művész rendkívül elégedett volt a stáb profizmusával és magával a végeredménnyel.

        ,,Amikor Taron Egerton-ra néztem, nem is őt láttam, hanem magamat. Amikor meghallottam, hogy énekel, mintha magamat hallottam volna, de mégsem én voltam” – mondta Sir Elton John, külön kiemelve, hogy az őt alakító színész is rendkívül tehetséges énekes.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK