21 házi praktika a dédanyáink idejéből, amik a mai napig meglepően jól működnek

    Belegondolni is hihetetlen, de az alábbi házi praktikákat rejtő kártyákat még az 1900-as évek elején, több mint 100 évvel ezelőtt bocsájtotta piacra a brit Gallaher cigarettagyár, akik ilyen- és ezekhez hasonló kreatív trükkökkel és ötletekkel árulták akkoriban a dohánytermékeiket, hogy még inkább ösztönözzék az embereket a cigarettavásárlásra.

    HIRDETÉS

    Ennél is nagyobb meglepetés, hogy ezek a trükkök valóban zseniálisak, és még így, bő száz év után is erősen megfontolandó a használatuk, mivelhogy az internetes felhasználók tapasztalatai alapján, valóban működnek.

      1. 1 Hogyan szedjük ki a szálkát a kezünkből.

        pikabu

        Fogjunk egy széles szájú üveget és töltsük meg jó forró vízzel, majdnem színültig. Ezután helyezzük a szálka körüli területre az üveg száját, majd nyomjuk rá jó erősen, hogy szívóhatás jöjjön létre a bőrünk és az üveg szája között. Ezután tartsuk úgy az üveget, hogy a szívóhatás folyamatosan fennmaradjon, így rövid időn belül a gőz magától kiszippantja a szálkát a kezünkből.

      2. 2 Hogyan vágjunk szép, vékony szelet kenyereket.

        pikabu

        Fogjunk egy átlagos kenyérvágó kést, majd mártsuk jó forró vízbe, és hagyjuk, hogy a kés élet jó alaposan felmelegedjen. Vegyük ki a vízből és töröljük le róla gyorsan a maradék nedvességet, ezután pedig kezdhetjük is a kenyérszeletelést, mely a felhevült késnek köszönhetően szép és egyenletes lesz, még a legvékonyabb szeleteknél is.

        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
      3. 3 Hogyan válasszunk szép biztonságosan két egyberagadt üvegpoharat.

        pikabu

        A legegyszerűbb és leghatékonyabb módja, hogy két erősen egymásba ragadt poharat szétválasszunk, ha a felső pohárba hideg vizet töltünk, az alsót pedig belehelyezzük egy nagy tál meleg, majdhogynem forró vízbe. Ezután a poharak egyszerűen elengedik egymást.

      4. 4 Hogyan ,,élesszük újra” a vágott virágokat.

        pikabu

        A szállítás során sokszor nagy megpróbáltatásoknak vannak kitéve a vágott virágok, éppen ezért könnyen megfakulhatnak, megernyedhetnek, mire elérnek hozzánk. Fogjuk a szárukat és tegyük őket jó forró vízbe, majd hagyjuk is benne őket egészen addig, míg a víz szoba-hőmérsékletűre nem hűl. Ezután vegyük ki őket, vágjuk meg kicsit a szárukat és a szokott módon helyezzük őket hideg vízbe.

      5. 5 Hogyan készítsünk házi tűzoltó-folyadékot.

        pikabu

        Oldjunk fel fél kilogramm sót és negyed kilogramm ammónium-kloridot (körülbelül) 2 liter vízben, majd tegyük a folyadékot fél vagy egy literes vékony üvegpalackokba. Amennyiben tűz üt ki a lakásban és nem találunk rá más megoldást, dobjunk a lángok közé egy vagy több ilyen palackot, melyek széttörve még a komolyabb tüzeket is képesek hatásosan megfékezni.

        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
      6. 6 Hogyan rajzoljunk kacsát egy vonallal, anélkül, hogy felemelnénk a ceruzánkat a papírról.

        pikabu
      7. 7 Hogyan teszteljük a vaj minőségét.

        pikabu

        A képen látható megoldás az egyik leghatékonyabb módja, hogy teszteljük a boltban vásárolt vaj minőségét. Fogjunk egy papírt, majd dörzsöljük meg vele a vajat, hogy egy kevéske rá kerüljön a papírra. Ezután gyújtsuk meg a papírt, mely hogyha tiszta vajjal van dolgunk finom és kellemes illatú lesz, míg ha margarinnal készült a termék, akkor kellemetlen, faggyúszerű szagot áraszt majd.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK