18 ember, akik nem követték az utasításokat és tanácsokat, ezért pedig súlyos árat kellett fizetniük

    Mindannyian ezerszer hallottuk körülbelül a szüleinktől kiskorunkban, hogy: ,,Az okos ember más kárán tanul, a buta a sajátján.” Azóta persze már mi is tudjuk, hogy jobb, ha betartjuk a szabályokat és óva intéseket, máskülönben alaposan megüthetjük a bokánkat.

    HIRDETÉS

    Az alábbi embereket azonban ez teljesen hidegen hagyja, és mondhat nekik bármilyen utasítást vagy jó tanácsot az ember, ők csak a saját hülye fejüket követik, melynek legtöbbször persze meg is van az eredménye.

      1. 1 ,,Jó lesz az ott.” – mondta a férjem, majd elkezdte kivágni a mosdó helyét, mely így végül egy teljes kartávolságnyira került pult szélétől.”

        reddit
      2. 2 A kedves szülő némileg félreértette a feladatot és a saját, illetve gyermeke neve helyett inkább megpróbálta nyelvtanilag kiegészíteni a szöveget.

        reddit
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
      3. 3 ,,Kurkuma maszkot készítettem, most úgy nézek ki, mint Bart Simpson.”

        twitter
      4. 4 Végül is nincs rá írva, hogy ne ülj le, csak annyi, hogy kib*szott törékeny tükör.

        pikabu
      5. 5 Hogyan ne nyissunk ki egy üveg bort.

        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
      6. 6 ,,A pasim egy üveg kagylót hozott nekem szuvenírként a nyaralásról. Nekem kellett szólnom neki, hogy csúnyán átverték, az üveg fele ugyanis nem kagyló, hanem pisztáciahéj volt…”

        twitter
      7. 7 ,,Az életemet rá merném tenni, hogy anyám azt hiszi, hogy töltődik a telefonja.”

        reddit
      8. 8 ,,Miért ilyen alacsonyak az ivókutak Európában?

        imgur
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
      9. 9 Annyira szerelmes, hogy még az időérzékét is elvesztette.

        imgur
      10. 10 ,,Ma reggel a fiam úgy döntött, hogy gofrit süt nekem…”

        reddit

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK