12 makacs ember, akik nem akarták eladni az otthonaikat és ezzel sok kellemetlenséget okoztak

    Egyes emberek annyira makacsok és kitartóak, hogy mindenáron képesek megvédeni a vagyonukat és kényelmes életüket a befolyásos politikusok és beruházó cégek terveitől. Az ilyen történetek legtöbbször annyi kellemetlenséget okoznak a cégeknek és annyira abszurd végeredményt szülnek, hogy számos filmet és rajzfilmet inspirálnak – mint például a Fel! (2009) című Disney rajzfilm, mely Edith Macefield különös történetét dolgozta fel, aki egyszer megígérte az édesanyjának, hogy soha nem fogja eladni az otthonát, az idős hölgy pedig így is tett még akkor is, amikor egy beruházó cég egymillió dollárt ajánlott fel neki a házáért cserébe.

    HIRDETÉS

    Liked.hu-nál most 12 hasonlóan érdekes történetet gyűjtöttünk össze, amikor az emberek egyszerűen úgy döntöttek, hogy nem akarnak elköltözni, bármennyit is kínálnak nekik ezért, ezzel alaposan keresztül húzva a politikusok és a beruházást végző cégek számítását.

      1. 1 Mary Cook nem volt hajlandó eladni a házát akkoriban, amikor New Yorkban megkezdődött az égig érő toronyházak építésével kapcsolatos láz. A hölgy otthonát tehát kénytelen voltak körbeépíteni, ami ezért ma is úgy néz ki a toronyházak között, mint amikor egy rossz gyereket fognak közre a szülei.

        Snimok ekrana 2021 06 05 v 16.04.55
      2. 2 Vera Cocking két csábító ajánlatot is kapott az otthonára, de visszautasította Bob Guccione ajánlatát, aki kaszinót akart építeni a háza helyén, valamint Donald Trump ajánlatát, akinek ezért kisebb szállodát kellett építenie.

        Snimok ekrana 2021 06 05 v 16.05.53 768x516
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
      3. 3 Ez a melbourne-i lakos szintén úgy döntött, hogy nem fogja eladni a házát, bármi is történjen.

        Snimok ekrana 2021 06 05 v 16.07.51 768x738
      4. 4 Ez az épület két tulajdonos kezében volt, és amíg az egyikük beleegyezett az eladásba, a másik nem, ezért úgy döntöttek, hogy egyszerűen félbevágják a házat, amiből csak az egyik rész maradt állva.

        579
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
        HIRDETÉS
      5. 5 Utolsó hős a luxusvillák között a kínai Szucsou város luxusnegyedében.

        1439
      6. 6 A háború előtti időkben épült gótikus stílus épület meglehetősen kontrasztosnak tűnik a modern toronyházak között. Ennek a háznak a tulajdonosa sem volt hajlandó megszabadulni az otthonától a befektetők nyomására.

        Snimok ekrana 2021 06 05 v 16.09.39 768x745

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK